- Állítsd meg őket! – kiáltott apa és megragadta Tanya karját, aki Caius-ra vicsorított, és egy őrült kiáltás szakadt ki a mellkasából. Mielőtt még le tudta volna rázni apa kezét magáról Carlisle odaugrott és átkarolta a derekát.

Kate keményebben indult meg. Odakiáltott Tanya-nak, hogy szereti és elindult, hogy szembenézzen a halállal. Rosalie gyorsan elkapta őt, de mielőtt még leteperhette volna, Kate erőszakosan megütötte árammal és Rose a földre rogyott. Emmett elfogta Kate karját, de őt is sokkolta, és térdre rogyott. Kate megfordult és azt hitte, hogy senki sem tudja megállítani. Garrett rávetette magát, és a földre kényszeríttette. A karjait köré fonta és lefogta a csuklóit. Láttam, hogy a teste görcsöl az áramütéstől. A szemei felpattantak, de nem hagyta, hogy kiszabaduljon.

- Zafrina. – kiáltott apa.

Kate szeme hirtelen üres lett és a sikolya már csak egy sóhaj volt. Tanya is feladta a küzdelmet.

- Add vissza a látásom. – sziszegte Tanya.

 Egyszer csak Garrett fájdalmai elmúltak és Kate-t könnyen a hóban tartotta.

- Hagyom, hogy felkelj, ha nem indulsz meg újra. Katie? – suttogta.

Válaszul vicsorított és próbált makacsul vergődni.

- Hallgassatok rám, Tanya, Kate. – mondta Carlisle halkan, szinte suttogott. - A bosszú nem segít rajta. Irina nem akarná, hogy eldobjátok az életeteket. Ha megtámadjátok őket, akkor mind meghalunk.

Tanya meglazította a vállát és Carlislera támaszkodott. Végül Kate is feladta. Carlisle és Garrett vigasztalta a nővéreket, szeretetteljes hangon. A figyelmem teljesen éberen visszatért, és minket a káosz pillanata nem tudott legyőzni. Caius dühösen nézett, felbőszült hitetlenséggel meredt Kate-re és Garrett-re a hóban. Aro is őket figyelte, de a szemében kétkedés helyett valami erős érzelem szikrázott. Már tudta, hogy mire képes Kate. Biztosan érezte apa emlékein keresztül. Vajon azt gondolta, hogy a védelem miatt van, amit anya gyakorolt, vagy úgy hitte, hogy Garrett-nek van valami sajátos védekező képessége? A Volturi őrök már nem álltak olyan fegyelmezetten - előre hajoltak, és várták, hogy mikor kapják meg a parancsot a támadásra. Mögöttük negyvenhárom szemtanú nézett különféle kifejezésekkel az arcukon, egyeseken azt láttam, hogy bár ne lennének itt. A zűrzavar gyanúvá vált. Irina villámgyors megölése megrázta az összeset. Mi volt a bűntény? Caius közvetlen támadásra számított a tette miatt, a Volturi szemtanúk kérdőn néztek, hogy pontosan mi is történhet itt. Aro gyorsan elpillantott, amikor anya a szemébe nézett, láttam, hogy bosszankodik. A kihallgatás rosszul sült el. Hallottam, hogy Stefan és Vladimir nyugodt vidámságban beszélik meg Aro kényelmetlenségét. Aro nyilvánvalóan tisztában volt vele, hogy a románok mit akarnak. De nem hiszem, hogy a Volturi csak úgy itt hagyna bennünket békében, hogy megvédje a hírnevét. Miután végeztek velünk, biztosan elintéznék az összes szemtanút is, akit hoztak. Hirtelen egy különös szánalmat éreztem a Volturi szemtanúk iránt, akiket azért hoztak, hogy végignézzék a halálunk. Demetri levadássza azokat, akik megmaradnak. Aro könnyedén Caius vállára tette a kezét.

- Irina megkapta a büntetést, amiért hamisan tanúskodott a gyermek ellen. Tehát… ez számunkra egy mentség – aztán folytatta - Talán vissza kéne térni az eredeti kérdéshez?

Caius kiegyenesedett, és megkeményítette a kifejezését. Bámult előre, de nem nézett semmit. Egy olyan személyre emlékeztetett engem, mint aki épp most tudta meg, hogy lefokozták. Aro előre úszott, Renata, Felix és Demetri automatikusan vele mozgott.

- Vizsgáljuk meg a dolgot. – mondta - Szeretnék beszélni néhány szemtanúddal. Az eljárás miatt. – a kezét felénk mutatta. Két dolog történt egyszerre. Caius szeme Aro-ra tévedt és a pici kegyetlen mosoly visszatért az arcára. És apa felszisszent, a kezei ökölbe szorultak olyan szorosan, hogy láttam az ereket az ujjperceiben, és ha tudta volna a gyémánt kemény bőrét is feltépte volna. Láttam Carlisle aggodalmas pillantását apa felé, és láttam, hogy a saját arcát megkeményítette. Mialatt Caius nem járt sikerrel, a hasztalan vádakkal és a meggondolatlan kísérlettel a harc elindításához, addig Aro-nak biztos van egy eredményesebb ötlete a hadászathoz. Aro szellemként szelte a havat a nyugati végéhez a vonalunkhoz, és megállt tízlábnyira Amun-tól és Kebi-től. A közeli farkasok dühösek voltak, de tartották a helyzetüket.

- Ah, Amun, déli szomszédom! – mondta Aro melegen. - Nem láttalak az utolsó látogatásod óta.

Amun mozdulatlan maradt, aggodalmat láttam rajta, Kebi szoborként állt mellette.

- Az idő keveset jelent a számomra, észre sem vettem a múlását. – mondta Amun mozdulatlan szájjal.

- Ez igaz, - értett egyet Aro. - De talán volt neked más okod is, hogy elmaradj?

Amun nem mondott semmit.

- Rettenetesen sok időbe telhet kiterjeszteni a boszorkánytanyádat. Tudom, hogy milyen! Örülök, hogy nem unatkoztál az elmúlt időben. És örülök, hogy új tagjai vannak a szövetségednek. Szeretném megismerni őket. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan meglátogatsz engem.

- Természetesen. – mondta Amun, a hangszíne teljesen normális volt, ha volt is félelem vagy gúny a hangjában nem volt érezhető.

- Oh, nos, mi most mind itt vagyunk. Ez nem remek?

Amun bólintott, a szeme üres volt.

- De sajnos az ok, amiért itt vagy, nem kellemes. Carlisle szemtanúnak hívott?

- Igen.

- És te szemtanúja vagy a helyzetnek?

Amun ugyanazzal a hideg érzelemmentes hanggal válaszolt.

- Megfigyeltem a gyermeket. És nyilvánvalóvá vált, hogy ő nem egy halhatatlan gyermek.

- Talán meg kellene határoznunk a közös nyelvet. – szakította meg Aro - Úgy látszik, hogy kellene egy pontos megfogalmazás, ha ő egy új osztály. Halhatatlan gyermek az egy emberi gyermek, akit átváltoztatnak emberből vámpírba.

- Igen, én is így vélem.

- Mi mást figyeltél meg még a gyermekkel kapcsolatban?

- Ugyanezeket a dolgokat te nyilván láttad Edward fejében már. A gyermek biológiailag is az övé. Ő nemzette, és ő tanította.

- Igen, igen – mondta Aro, a hangszínében türelmetlenséget fedeztem fel. - De az utóbbi hetekben mit láttál?

Amun összeráncolta a szemöldökét.

- Ő nagyon gyorsan… növekszik.

Aro mosolygott.

- És úgy gondolod, hogy őt életben kellene hagyni?

Egy sziszegés csúszott ki anya száján és nem volt egyedül. A vámpírok fele visszhangzotta anya tiltakozását. A hang egy gyenge megnyilvánulása volt a dühnek a levegőben. A rét másik oldalán néhány Volturi szemtanú is hasonló hangot adott. Apa lassan anya felé lépett és a kezét a csuklója köré fonta. Aro nem vett tudomást a zajról, de Amun kényelmetlenül körülpillantott.

- Nem azért jöttem, hogy ítélkezzek – beszélt mellé.

Aro könnyedén felnevetett.

- De mi a véleményed?

Amun megemelte az állát.

- Nem látok veszélyt a gyermekben. Még gyorsabban tanul, mint ahogy fejlődik.

Aro bólintott, figyelembe vette. Aztán egy pillanat múlva elfordult.

- Aro? – hívta Amun.

Aro visszafordult.

- Igen, barátom?

- Tanúskodtam. Nincs más dolgom itt. A társam és én most távozni szeretnénk.

Aro melegen mosolygott.

- Természetesen. Boldog vagyok, hogy volt alkalmunk egy kicsit társalogni. Biztos vagyok benne, hogy nemsokára találkozunk.

Amun összeszorította száját, és a fejét egy kicsit biccentette, aztán gyorsan a rét déli pereme felé indult és eltűnt a fák között. Tudtam, hogy most nagyon sokáig futni fognak, amíg elég messze nem érnek. Aro most a keleti fele felé siklott a vonalunknak. Megállt, amikor elérte Siobhan-t.

- Hello, kedves Siobhan. Jobban nézel ki, mint valaha.

Siobhan lehajtotta a fejét és várt.

- És te? – kérdezte. - Mi a válaszod ugyanarra a kérdésre, amit Amun-nak feltettem?

- Egyetértek. – mondta Siobhan. - De én még hozzáfűznék valamit. Renesmee érti a szabályokat. Nem veszélyes az emberekre – a félvér jobb, mint mi. Nem fenyegeti a lelepleződést.

- Egészen biztos vagy ebben? – kérdezte Aro.

Apa torkából egy hasító mély morgás tört fel. Caius karmazsinvörös szemei felcsillantak. Renata még közelebb lépett a mesteréhez védelmezően. És Garrett távol tartotta Kate-t, akinek felemelkedett figyelmeztető kezét nem vette figyelembe. Siobhan lassan válaszolt.

- Nem gondolom, hogy igazad lenne.

Aro könnyen visszaúszott, a többi őre felé. Renata, Felix és Demetri közelebb voltak, mint a saját árnyéka.

- Nem szegték meg a törvényt. – mondta Aro kiengesztelő hangban, de mindenki hallotta a hangjában, hogy nem fejezte be.

Anya küzdött az őrjöngés ellen, a karját a torkához emelte, és visszafojtott egy vicsorgást. A dühét a védelembe zúdította, hogy erősítse, és biztosan mindenkit védjem.

- Nem szegtek törvényt. – ismételte Aro. - Akárhogy is, ez azt jelenti, hogy nincs veszély? Nem. – gyengéden rázta a fejét. - Ez egy másik probléma.

Az egyetlen válasz, ami még idegesebbé tett, hogy Maggie dühösen rázta a fejét, igazolva, hogy Aro hazudik. Aro elgondolkozva lépdelt, szinte hozzá sem ért a talajhoz a lábaival. Észrevettem, hogy a védelme közelebb kúszik hozzá.

- Ő egyedülálló… teljesen, lehetetlenül egyedi. Nagyon nehéz elpusztítani valamit, ami ennyire kedves. Különösen, amikor annyit tanulhatunk… – sóhajtotta, mintha vonakodna elmenni. - De van veszély, és a veszélyt nem lehet egyszerűen nem tudomásul venni. - Senki nem reagált. Olyan csendben mondta, mintha csak magában beszélne. - Milyen ironikus, az emberek fejlődnek, a bizalmuk a tudományban van, és ez irányítja a világukat, több dolgot is felfedeznek. Még, mindig hitetlenek a természetfelettivel kapcsolatban, de ha elég erős lesz a technológiájuk, ők valóban túl sokat kutatnak és fenyegetést jelenthet számunkra, akár el is pusztíthatják néhányunkat. Több ezer éve a titoktartásunk ösztönös, kényelmes, és a kényelem, biztonságot is ad. Ez az utolsó nyers, dühös évszázad egy olyan felderítéseket hagyott jóvá, ami veszélyezteti a halhatatlanokat. Most itt a lehetőség, hogy egy egyszerű mítosz beigazolódjék és megvédjen bennünket a gyengébb fajtól. Ez egy különleges gyermek – a kezét felemelte és úgy tett, mintha rám tenné, habár negyven yardra volt, majdnem belül a Volturi alakzaton. - De mi nem tudjuk, hogy mi lesz – nem tudjuk teljes bizonysággal, hogy meg akar-e védeni minket. Semmit sem tudunk, hogy mi lesz ebből! A saját szülei is rettegnek a jövője miatt. Nem tudjuk, hogy mi lesz ebből a teremtésből. – megállt, az első szemtanúknál, és akkor sokatmondó pillantást vetett felé. Hangja jól utánozta a meghatott szavait. Még ránézett a saját szemtanújára, és újra beszélni kezdett. - Csak az ismert biztonságos. Csak az ismert tűrhető. Az ismeretlen is sebezhetőség.

Caius arcán egy gonosz mosoly terült szét.

- Ez elhamarkodott Aro. – mondta Carlisle sivár hangban.

- Kérlek barátom. – mosolygott Aro, a szeme és a hangja szelídebb, mint valaha. – Nem hamarkodunk el semmit. Csak hagyd, hogy megnézzük minden irányból a kérdést.

- Talán adhatok egy másik elméletet, hogy gondolkodj? – mondta Garrett egyenletes hangon, és még egy lépést tett előre.

- Nomád. – mondta Aro és bólintott.

Garrett felemelte az állát. Szemét az összezavart tömegre fókuszálta a rét másik felén, és azonnal a Volturi szemtanúkhoz beszélt.

- Carlisle kérésére jöttem, mint a többiek, szemtanúnak. – mondta. - Ez biztosan nem szükséges, tekintettel a gyermekre. Hiszen mindnyájan látjuk, hogy mi ő. Én szemtanú vagyok, de te valami más. - az ujját óvatosan egy vámpír felé mutatta. - Én tudom, hogy mit csinálok Charles és látom, hogy te és a többiek miért vagytok itt, habár nem tetszik. Egy sem a gyerek miatt jött. Gondold meg, amit most mondok nektek. Nem az a céljuk, amit mondtak nektek az ősök. Mi gyanítottuk és ez most bizonyítást nyert. Ők jöttek és félrevezettek titeket abban, hogy mi a tevékenységük. A szemtanúkat azért hozták, hogy lássák, hogy a küldetésük igaz. A szemtanúk tudnak igazolást nyújtani, hogy a szándékuk helyes ezt a családod akarják elpusztítani. – nézett rá Carlisle-ra és Tanya-ra. - A Volturi azért jött, hogy kitörölje, amit nem gondol természetesnek. Esetleg, még engem is, aki megismerte az arany szermű klánt és csodálja. Nehéz megérteni őket ez igaz. De az ősök egészen máshogy néznek a különös választásukra. Ők az erőt látják. Én szemtanúja voltam a családi köteléknek – ők egy család anélkül, hogy szövetségesek lennének. Ezek a különös aranyszeműek megtagadták a természetünk. De cserébe valami nagyobb értéket találtak, egy egyszerűbb kielégítését a vágynak. Én tanultam tőlük egy keveset az itt töltött idő alatt, és nekem úgy tűnik, hogy a családi kötelék nagyon erős – ez mindegyikükre igaz – egy békés evilági életet választottak. Nincs agresszió, mint az összes déli nemzettségben, akik gyorsan viszályt szítottak a pusztaságban. Nem akarnak uralkodni. És Aro ezt még nálam is jobban tudja.

Aro arcába néztem, amikor Garrett szavai elítélték őt, feszülten várva a választ. De Aro arca csak udvarias volt, mintha várt volna, hogy mindenki úgy lássa, hogy a gyermek miatt van itt, senki nem hitte el a színművészetét.

- Carlisle biztosított mindenkit, akit hívott, hogy nem azért kellünk, hogy harcoljunk. Mindenki tudja. – Garrett rámutatott Siobhan-ra és Liam-re – Meg akarta beszélni a bizonyításkor, hogy a Volturi megálljon addig… hogy Carlisle-nak legyen esélye megmagyarázni a dolgokat. De néhányan kételkedtünk – a szeme Eleazar arcára villant – Carlisle az igazságot akarta elmondani. A Volturi viszont védi a titoktartás biztonságát, vagy a saját erejét védi? Egy érvénytelen teremtést jöttek elpusztítani, vagy egy életmódot? Vajon elégedettek voltak, amikor kiesztergálták egy félreértést? Vagy ők probléma nélkül elfogadják az igazságot?

- Mi az összes kérdésedre válaszolunk.  – hallottuk Aro hazug szavait – mi tudtuk, hogy ez csak a színjáték része – és láttuk, hogy Caius mosolya buzgó. Az őreik felkészültek, és ők csak az uralkodásukat akarták megőrizni.

- Sok a kérdés, amire neked kell választ adnod. Ki szabályoz téged, nomád? Te elfogadtad valaha más véleményét? Magad választottad az utad, vagy azt fogod tenni, amit a Volturi eldönt?

- Szemtanúnak jöttem. Maradok harcolni is. A Volturinak nem a gyermeket akarja megölni. Ők a szabad akaratot akarják megölni.

Az arcát az ősök felé fordította.

- Figyelj arra, amit mondok! Nem hallgatunk több hazugságot. Te a te célodat tartod becsületesnek, mi a mienket. Meg fogjuk védeni a szabadságunkat. Akár megtámadsz, akár nem. Most pedig a szemtanúk láthatják az igazi problémát, ami itt van.

Még egyszer a Volturi szemtanúkra nézett, és a szeme mindegyik arcon végigfutott. A szavai ereje nyilvánvaló volt a kifejezéseikben.

- Lehet, hogy hagyják, hogy csatlakozz hozzájuk. Ha úgy gondolod a Volturi életben hagy, hogy elmondhasd, ezt a mesét, akkor félreismerted őket. Lehet, hogy mindenkit elpusztítanak. – vállat vont. - talán igen, talán nem. Talán mi egyenlőbbek vagyunk, mint hittük. Talán a Volturi találkozott azokkal, akik illenek hozzájuk. Ígérem nektek, hogy meg fogjuk tudni.

Befejezte a beszélgetést visszacsúszott Kate oldalához és egy fél meghajlásban előkészült a harcra.

Aro mosolygott.

- Nagyon szép beszéd, forradalmi barátom.

Garrett támadóállásban maradt.

- Forradalmi? – morogta. - Mivel háborítottalak fel, talán azzal, hogy kérdezek? A királyom vagy? Vagy talán szeretnéd, hogy mesteremnek hívjalak, mint a csúszó-mászó őreid?

- Béke, Garett!  – mondta Aro toleránsan. - Én csak beazonosítottalak. Te egy hazafi vagy.

Garett dühösen meredt rá.

- Kérdezzük meg a szemtanúkat. – javasolta Aro. Hallanunk kell a véleményüket, mielőtt döntünk. Mond el nekünk barátom. – elfordult tőlünk és néhány yardot a szemtanúk felé mozdult. Azokhoz, akik közel voltak az erdőhöz. - Mit gondolsz az elhangzottakról? Szerinted félnünk kell a gyermektől? A világunk veszélyben van, ha a családot épen hagyjuk? Vagy Garrett szavai helyesek? Elhiszed nekik, hogy a harc a mi uralmunkat keresi csupán?

A szemtanú gondosan bámult. Egy kicsi fekete hajú nő, és egy alacsony sötét szőke férfi mellette.

- Csak ezek a lehetőségek? – kérdezte hirtelen, és Aro-ra nézett.

- Egyetértek, vagy harcolok ellened?

- Természetesen nem, van több lehetőség Makenna. – mondta Aro, és egy horrorisztikus kifejezést öltött az arcára a feltételezéstől. - Természetesen békében távozhatsz is, mint Amun, még akkor is, ha nem értesz egyet a döntéssel.

Makenna a társára nézett és egy pillanat múlva bólintott.

- Mi nem akarunk itt harcolni. – lehelte. - Mi szemtanúnak jöttünk. És szemtanúként úgy döntünk, hogy a család ártatlan. Garrett-nek igaza van.

- Ah. - mondta Aro szomorúan. - Sajnálom, hogy így látod. De ez a munkánkhoz tartozik.

- Nem látok, de érzem a dolgokat. – mondta Makenna társa egy magas ideges hangban. Garrett felé nézett. - Garrett tájékozott a világ dolgaiban. És én nagyon is tudom, hogy mikor hallok igaz szavakat és mikor nem.

Ijedten mozgatta a szemét közelebb a társához, és várta Aro reakcióját.

- Ne félj emiatt barátom, Charles. Kétségkívül a hazafi tényleg elhiszi, amit mond.

Aro könnyedén kuncogott, Charles szemeit összeszűkítette.

- Ez a véleményünk. – mondta Makenna. - Mi most távozunk.

Ő és Charles lassan elindult, nem fordultak meg, amíg nem érték el a fákat. Egy másik idegen is kezdett visszavonulni ugyanazon az úton, akkor még három is követte. Úgy hiszem, hogy harminchét vámpír maradt. Néhány úgy tűnik, hogy nagyon nehezen jut döntésre. De a többség nagyon is úgy nézett ki, mint aki tudja, hogy mi a helyzet. Találgattam, hogy akik elhagyják őket, vajon kik kapnak kegyelmet, és kit fognak levadászni. Biztos vagyok benne, hogy Aro is ezen gondolkozott. Elfordult és kimért lépésekkel visszasétált. Megállt velük szemben és egy tiszta hangon szólt az övéihez.

- Többen vannak, mint mi kedveseim. – mondta. - Nem számíthatunk segítségre. Bizonytalanságban kéne maradnunk, hogy mentsük magunkat?

- Nem mester. - suttogták harmóniában.

- A világunk védelme fontosabb, mint néhányunk élete?

- Igen. – kántálták. - Nem félünk.

Aro mosolygott és a társai felé fordult.

Bátyáim. - mondta kimérten. - Sokat láttunk itt.

- Tanácskozzunk. – mondta Caius mohón.

- Tanácskozzunk. – ismételte Marcus egy önzetlen hangszínben.

Aro megint ránk nézett és a szemei megint olyan ősiek voltak. A kezei csatlakoztak a testvéreihez egy háromszöget formálva. Amint Aro levette rólunk a tekintetét a csendes tanácskozáshoz, még két szemtanú eltűnt az erdőben. Reménykedtem, hogy elég gyorsak voltak, hogy ne vegyék észre őket.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés