Mersz szeretni? Akár az életed árán is?

Ne állj ellen, az Alkonyat úgyis leszáll!

"Ha tudnék álmodni, én is rólad álmodnék. És nem szégyelleném."

"Ha már úgyis a pokolba kell mennem, akkor legalább csináljam rendesen."

"Hozhatod a bilincset, a rabod vagyok."

"Alkonyat van megint. Újra vége van valaminek. Bármilyen tökéletes is egy nap, mindig véget ér."

"Az a tudat vigasztalt, hogy ha már meg kell halnom, olyasvalaki helyett halok meg, akit szeretek. Nemes célért, éppenséggel. És ez azért számít valamit."

"Csak azért, mert... mert bizonyos fajta lapokat osztottak nekünk... ez még nem jelenti azt, hogy nem dönthetünk úgy, hogy fölébe kerekedünk a végzetünknek... egy olyan végzetnek, amit egyikünk sem maga választott."

"Ha nem lenne sötét, sose látnánk a csillagokat."

"A bátorság egy ponton túl már őrültség."

"Ahogy az arcát megláttam, megdöbbentem - annyira elgyötört, majdhogynem fájdalmas volt, és olyan hihetetlenül vad és gyönyörű, hogy megint fellobbant bennem a vágy, hogy megérintsem. A búcsúszavak a torkomon akadtak."

"Ha az élet valóra váltja legmerészebb álmodat, akkor nincs mit megbánnod, ha ez az álom aztán véget ér."

 Bella mer szeretni. Az élete árán is.

Rémálommá válhat ez a szerelem? Elfogyhat, mint a hold?

"A szerelem erőt ad valakinek, hogy összetörjön téged. Én helyrehozhatatlanul össze voltam törve."

"Ide-oda sodródtam éberség és álom között, de mindig újra visszasüppedtem az öntudatlanságba."

"Ma éjszaka az ég teljesen sötét. Talán ma éjjel egyáltalán nem is világít a hold - holdfogyatkozás van, vagy újhold. Újhold... Összeborzongtam, pedig nem is fáztam."

"Úgy éreztem, mintha egy rémálom fogságába estem volna, egy olyanba, amelyben még akkor is kénytelen vagy futni, amikor tudod már, hogy véged, de a lábaid mégsem mozognak elég gyorsan."

"Megígérem, hogy ez az utolsó alkalom, hogy látni fogsz engem. Nem jövök vissza. Nem foglak megint keresztülvinni egy olyan dolgon, mint ami ez volt. Tovább kell élned az életed, anélkül hogy beleavatkoznék. Olyan lesz, mintha soha nem léteztem volna."

 "Már sokszor napokra sikerült megszabadulnom a fájdalomtól. Ennek persze ára volt: a szűnni nem akaró érzéketlenség. Választhattam a fájdalom és a semmi között, és én a semmit választottam."

"Ne aggódj! Utóvégre ember vagy, olyan az emlékezeted, mint a szita! A te fajtádnak minden sebét begyógyítja az idő."

 "Így inkább Júlián gondolkodtam még egy kicsit. Vajon mit csinált volna, ha Rómeó faképnél hagyja, nem azért mert száműzik a városból, hanem mert egyszerűen megunja őt? Vagy mondjuk Rozália alaposan lehordja, és ettől Rómeó meggondolja magát? Vagy nem veszi feleségül Júliát, hanem egyszerűen kereket old? Úgy véltem, tudom, mit érzett volna akkor Júlia."

"Könnyebben elviseltem volna, ha megöl ebben a pillanatban, mintsem egyujjnyival is távolabb kerüljek tőle."

"Tényleg, mintha valaki meghalt volna - én magam. Mert nem csak a legigazibb igaz szerelmet veszítettem el - ami önmagában is elég hozzá, hogy valaki belepusztuljon, de ráadásul elveszítettem a jövőmet, a családomat - azt az életet, amit választottam."

"A fájdalom hullámai, amelyek idáig csak körbemostak, most feltornyosultak, átcsaptak a fejem fölött, lerántottak a mélybe... És nem is jöttem föl a felszínre többé."

"A szerelem irracionális, emlékeztettem magamat. Minél jobban szeretsz valakit, annál kevésbé bírsz ésszerűen viselkedni."

"Már egészen elfelejtettem, milyen érzés boldognak lenni. Márpedig most boldog voltam. Olyan boldog, hogy jó ötletnek tűnt belehalni."

"Megtiltottam magamnak az emlékezést, és rettegtem a felejtéstől: mintha borotva élén táncolnék."

"Ezt nehéz elmagyarázni, nem szerelem első látásra, inkább valamilyen vonzás, ahogy meglátod őt, nem a világ tart hatalmában, hanem ő vonz magához. (...) Semmi sem számít jobban, csak ő, bármit megteszel érte, bármivé válsz érte, azzá válsz, amivé ő akar, mindegy, hogy az védő, szerető, barát vagy testvér."

"Én választottam az életem - most el akarom kezdeni élni."

"Bárhol is legyen, számomra a pokol az a hely, ahol nem vagy velem."

"Olyan hamar visszajövök, hogy nem is lesz időd hiányolni. Vigyázz a szívemre - itt hagytam veled."

 
"Mondja el neki egyszer majd az egész történetet. Mondja meg apának, mennyire szerettem, mennyire nem bírtam elhagyni őt még akkor se, mikor már emberi életemnek vége volt. Mondja meg neki, hogy ő volt a legjobb apa. Mondja meg neki, hogy adja át a lányomnak szeretetemet, minden reményemet, hogy boldog és egészséges legyen."
 

"Milyen ironikus, az emberek fejlődnek, a bizalmuk a tudományban van, és ez irányítja a világukat, több dolgot is felfedeznek. Még mindig hitetlenek a természetfelettivel kapcsolatban, de ha elég erős lesz a technológiájuk, ők valóban túl sokat kutatnak és fenyegetést jelenthet számunkra, akár el is pusztíthatják néhányunkat."

"Volt egyfajta sablon az életemben. Sosem voltam elég erős, hogy foglalkozzam azokkal a dolgokkal, amik az irányításomon kívül estek; hogy megküzdjek az ellenségekkel, vagy elüldözzem őket; hogy elkerüljem a fájdalmat. Mindig emberi és gyenge voltam, az egyetlen dolog, amit mindig is képes voltam megtenni, az, hogy nem adom fel. Kitartottam. Túléltem. Eléggé felkészült voltam ebből a szempontból. Elégnek kell lennie mára. Ki kell tartanom, amíg jön a segítség."

"Lélekszakadva nevettem, amikor a sürgős csókja ismét megszakította az erőfeszítéseim.
„A francba,”morogta, ismét éhesen csókolva az állam vonalát.
„Rengeteg időn van, hogy dolgozzunk rajta,”emlékeztettem.
„Örökké és örökké és örökké,”suttogta.
„Ez tökéletesen hangzik.”
,,Aztán boldogan belemerültünk örökkévalóságunk - eme kicsi - de tökéletes darabjába."