"Edward elhagyta Bellát.A lány szenved.Haldoklik.Egy valaki menthetné meg,de Ő már nincs vele többé.
Hónapok telnek el egymás után,de nem érkezik segítség.
Vajon valaha visszajön?Vagy jön más?Vagy Bella örökké ebben az állapotban marad?"
December 16.
"Az én világom nem neked való."
"Megígérem:ez az utolsó alkalom,hogy látsz engem."
"Olyan lesz,mintha nem is léteztem volna."
A szavak újra felcsendültek a fülemben.Újra és újra.És megint.
Három hónapja ismételgettem magamban ezeket a mondatokat.Szinte megállás nélkül,mióta elment.Mert elment.És engem itt hagyott.
Olyan voltam,mint egy rossz lemezlejátszó.Valami megakadt bennem,ezért csak ismételtem a szavait.A búcsúszavait.Egész életem legfájdalmasabb szavait.
És tudtam,hogy én már ilyen maradok.Ez a lemezlejátszó már sosem lesz jó.Nem lehet megjavítani.
Három hónap telt el.És már nem tudok sírni.Az első hét óta,egy könnycsepp sem hagyta el a szemeimet.Nem vagyok rá képes.Mint mondtam,valami bennem ragadt.Mintha félrenyeltem volna,és a falat kegyetlenül fullasztana.
De ez sokkal rosszabb volt,mert nem csak a torkom sajgott a fájdalomtól.Az egész testem elmerült a kíméletet nem ismerő fájdalomban.
Ezért gömbölyödtem most is össze az ágyamon.Ezért kucorodom folyamatosan össze.A nap 90%-ában így küzdök a szaggató fájdalom ellen.A fenmaradó 10%-ban pedig valami eddig ismeretlen zsibbadtság telepedik rám.Valami jótékony köd,ami elfed,beborít.Ilyenkor nem tudok magamról,sem a külvilágról.Ilyenkor nincs semmi.Semmi.
Az életem üres.Csak telnek a percek értelmetlenül,fölöslegesen.Már nem várok semmit a holnaptól.Ha csak annyit nem,hogy végre legyen vége.
Nincs miért felkelnem,nincs miért élnem.
Pedig annyira boldog voltam!Életem legszebb nyara áll a hátam mögött,egy valóra vált álom.És ez az álom véget ért,semmivé foszlott.És mindez miért?Miattam.Én tehettem mindenről.Az egész az én hibám volt.Tönkretettem az életemet,fájdalmat okoztam másoknak.Apám,anyám,az iskolatársaim.Ők mind az én szerencsétlenségeim áldozatai.Megkeserítem az életüket a gondjaimmal.Pedig semmi értelme.Semminek nincs értelme.Nélküle nincs.
Megismerése előtt sem volt,de akkor nem voltam tudatában,hogy vár rám valami.Valaki.Valaki akiért érdemes élni,valaki aki mindent szebbé tesz.Aki napsütést hoz ha kell,vagy éppen hűvös árnyékot ad.Aki olyanná teszi az életed,amilyennek szeretnéd.
Akkor nem tudtam,hogy az életemnek nincs értelme.Elégedett voltam a sorsommal.Most,amikor már tudom,hogy elveszítettem ezt a valakit,az élet csupán borzalom.
És már nem is lesz jó soha.Nélküle nem.
Hogy is lehetne?Ő adott nekem mindent.Erőt,reményt,boldogságot.
Szerelmet.
Szerelem.
Még mindig szeretem.Az első pillanattól érte dobogott a szívem,és örökké szeretni fogom.
Örökké.
Ez most már nem jelent semmit.A megismeréséig más értelme volt a szónak.De hogy is lehetne úgy használni,mint eddig?
Egy vámpír szemében ez mást jelent.
Vámpír.
Na,ez az ami én sosem leszek.Most már nem.Mert amikor elhagyott,ezt a lehetőséget is elvette tőlem.Nem mintha továbbra is erre vágynék.A végtelen életnek nélküle nincs jelentősége.Csak úgy kéne a halhatatlanság ha Ő velem lenne.
De ez már sosem fog bekövetkezni.
Megígérte.
És befogja tartani az ígértét,ezt biztosra vehettem.Miért is ne tartaná be?Nincs oka visszajönni.
Nincs itt semmi.Csak teljesen átlagos földi halandók,akik nem is foghatók az Ő földöntúli fajtájához.
Csak olyan emberek vannak itt,mint én.Mindennapi,természetes lények.Olyanok,akik nem elég jók neki.És nem is hibáztatom.Igaza van.A helyében én sem kezdenék magammal.
Hisz milyen vagyok?
Egyszerű.Nincs bennem semmi különleges.Ha csak az nem,hogy olyan szerencsétlen vagyok,mint tíz másik.Igen,ez így van.De ez nem túl pozitív tulajdonság,szóval nincs miért velem maradnia.
Ő elment,de valami más jött.Álmok.Rémséges,szörnyű álmok,amik elől lehetetlen elmenekülni.És ezek a kínzó látomások gyötörnek három hónapja.Azóta,hogy Ő elment.És Ő már három elviselhetetlenül hosszú hónapja nincs velem.Nem beszélget velem éjjelenként,nem ad jóéjszakát-puszit,nem simogat az altatómat dúdolva.Nem hallom egyenletes lélegzését,reggel nem fogad ragyogó mosollyal.Már nem.
"Edward édes mosollyal közeledett felém,sebesen átvágva a fák között.Fél perc sem telt el,s már ott állt előttem teljes pompájában.Szépsége,eleganciája elbűvölt,mint mindig.Egyszerűen nem tudtam megszokni.
-Bella!-suttogta,majd magához vont,karjaival védelmezőn ölelt át.-Szeretlek Bella!Szeretlek mindennél jobban,érted?Te vagy a legfontosabb,a legeslegfontosabb az életemben,nem tudnám elviselni,ha elveszítenélek!Örökké szeretni foglak!És ha te is akarod,örökké veled leszek!Megígérem.
Lehajolt,majd lassan,óvatosan a számra tapasztotta puha ajkait.Finoman,lágyan,de szenvedélyesen csókolt,s én mohón kaptam utána.A kezeim az arcán barangoltak,lázasan a hajába túrtak.Még szorosabban hozzám bújt,testének hűvössége egyszerre lázított és hűtött le.Minden porcikám égett a vágytól,a szerelemtől amit iránta éreztem.
Legnagyobb sajnálatomra,azonban elhúzódott tőlem,de csak annyira ,hogy szemügyre vehessen.
-Szeretlek!-suttogta újra.És én elaléltam a boldogságtól,hogy ezt mondja.
Már nyitottam a számat,hogy én is szerelmet valljak,amikor szemem sarkából észrevettem,hogy nézőközönségünk van.Az erdő felé fordultam,s akkor megpillantottam a Cullen család többi tagját.Földig érő fekete köpenyt viseltek,de még így is láttam fényes,vörös szatén ruhájukat.Értetlenkedve szemléltem őket.Ők nem így öltözködnek.Sosem láttam rajtuk még csak hasonló ruhát sem.Mi ez az egész?
Ekkor azonban Rosalie előre lépett és megszólalt:
-Mi az,Bella?Nem érted mi folyik itt?Hát,ezen nem csodálkozom.-jegyezte meg gúnyosan.
Még meglepődni sem volt időm,mert Emmett is előre lépett.Átkarolta Rosalie nádszálvékony derekát,s ezeket dörmögte,tőle nem várt,rosszindulatú hangon:
-Ne bántsd Rosie!Hiszen csak ember!Egy buta kislány!
Levegő után kapkodtam a nem várt szavak hallatán.Most már tényleg nem értettem mi történik.Ilyen nincs!
A dolog azonban csak fokozódott.
Alice perdült előre és halkan nevetett.-Buta,buta Bella!
Jasper is csatlakozott.Alice kezét szorongatva szólt:-Most már úgyis mindegy.Bella,mi elmegyünk innét!Itt hagyunk és vissza sem jövünk!
Esme egy szemvillanásnyi idő alatt termett nevelt gyermekei mellet.Csodálatos arca kifejezéstelen.
-Így van.Olyan lesz,mintha nem is léteztünk volna.
Carlisle mellé lépett,majd végig pillantott családján:-Ennyi volt.Meguntunk.Nem vagy elég jó nekünk,itt hagyunk.Nem akarjuk,hogy velünk gyere.
Nem!Nem!Belül égtem a fájdalomtól,a tudat,hogy megtörténik,késként döfködött.
Utolsó reményem felé fordultam.A szavak könyörgésként buggyantak ki a számból.És így is volt.Könyörögtem.Bármit megtettem volna,hogy ne hagyjanak el engem.
-Edward!Edward!Kérlek,mondd,hogy nem igaz!Kérlek!
Edward felém fordította hűvös,közömbös tekintetét:
-Igaz Bella.Minden igaz,amit most mondtak.Az eddigiek voltak hazugságok.Nem szeretlek.Nem kellesz nekem.Nem tartozol hozzám.Ennyi volt,most már vége.
Felém nyújtotta izmos karját,azért,hogy utoljára megsimítsa az arcom.De félúton megállt a keze a levegőben.Felsóhajtott.
-Még ezt sem érdemled meg.
A könnyek vulkánként törtek elő a szememből,egész testemben reszkettem.Nem!Nem történhet meg!Ez nem lehet igaz!Nem lehet!
De igaz volt.A Cullen család,Edward kivételével,a komoran az ég felé meredő fák felé fordultak,majd egyszerre bevetették magukat,s eltűntek a ködben.Edward is megindult,be a fák közé.
-Nem!-kiáltottam és utána vetettem magam.
Futottam,mert ugyan csak néhány méter előnye volt eredetileg,ez már most sokkal többnek tűnt.Futottam,úgy ahogy csak tudtam,de nem értem utol.Máris mintha kilométerek választanának el tőle.
-Edward!Edward!-kiabáltam,ahogy a torkomon kifért.-Várj meg!Ne hagyj itt!Kérlek!Könyörgök!
De meg sem hallott.Nem voltam elég hangos,nem voltam elég gyors.Nem voltam elég jó.
A fák ritkulni kezdtek,helyüket csenevész bokrok és száraz fű váltotta fel.Aztán sziklák.Könnyes szemekkel szétnéztem,miközben rendületlenül futottam szerelmem után.Sziklák.Mindenütt azok a veszélyes,kopár sziklák.Nem értettem,hogy kerülnek ide.Az erdő ezen részén nincsenek sziklák.Mégis,hol vagyok?Hová kerültem?
És akkor a szívem csaknem felrobbant.Edward jóval előttem járt már.A sziklák végénél.Ott ahol egy mélységes szakadék húzódott.
Gyorsítottam a tempómon,ha ez egyáltalán lehetséges még.Úgy éreztem a tüdőm mentem kiszakad,a szívem átveri a bordáimat és leszakad a lábam.De nem állhattam meg!Futnom kellett,meg kellett állítanom Edwardot.Tisztában voltam vele,hogy halhatatlan,s ezáltal gyakorlatilag sérthetetlen.De nem vetheti le magát,akkor sem!Nem teheti meg.
Túl halk voltam,nem hallott meg.És lehet,hogy ha hallott volna akkor sem állt volna meg.
Edward elérte a szakadék szélét.Egy pillanatra megtorpant,s már hallani véltem,hogy a szívemről lezuhan az a bizonyos mázsás kő,amikor rájöttem mire készül.Edward lendületet vett,hogy fejest ugorjon.
-Neeeeee!!!-üvöltöttem kétségbeesetten.
Ekkor,mintha egy lassított felvételt állítottak volna vissza normál tempóra,minden felgyorsult.Elértem a szakadék szélét,de már késő volt.Edward tökéletes fejest produkálva levetette magát a kövek közé.Eltűnt a szemem elő,a torkomból velőtrázó sikítás tört fel.A félelem,aggodalom és borzalom egyszerre kínzott.
Elvesztettem az egyensúlyom,kövek záporoztak a lábam alatt.Kövek potyogtak mindenfelé,és vámpírom után zuhantak.Próbáltam megtartani magam,de nem jártam sikerrel.A kezem kapaszkodó után csapkodott a levegőben.A lábaim elvesztették a biztos talajt,megcsúsztak és eldőltek.Még éreztem amint lezuhanok,majd ellepett a jótékony sötétség."
-Bella!Bella ébredj!Ébredj fel!-apám keze makacsan szorongatott.-Csak egy álom volt.-tette hozzá,mikor kinyitottam a szemem.-Csak egy rossz álom.Nyugodj meg,Bella,semmi baj.Már vége.
De nem nyugodtam meg.A gondoltaim félelmetes emlékek körül cikáztak,a szívem ki akart ugrani a helyéről,és reszkettem a kétségbeeséstől.
-Mi...mi történt?-kérdeztem remegő hangon,pedig pontosan tudtam mi történt.
Sikítoztam,amire Charlie felébredt és berohant hozzám,hogy felrázzon a rémálomból.Mindig ez volt.Minden egyes éjjel.
Felsóhajtott,kimerültem,rosszkedvűen.
-Az Ő nevét kiabáltad.Aztán sikoltozni kezdtél.Rosszat álmodtál.
Mostanra Charlie is megtanulta,hogy jobb ha nem mondja ki a nevét.Én sem tettem,s hála Istennek most már ő sem.Nem bírtam elviselni,ha hallottam a nevét.
-Ne haragudj,hogy felébresztettelek!-szipogtam,mire ő felém nyújtott egy zsebkendőt az éjjeli szekrényemről.
Reszkető kézzel elvettem tőle,hálásan rápillantottam,majd kifújtam az orrom.
-Még nem aludtam.
Megütközve néztem rá.Nem aludt?Akkor mit csinált az éjszaka közepén?
-Még csak 11 óra van,Bells.-válaszolt kimondatlan kérdésemre.
A válasz hallatán csaknem megfulladtam.11 óra?Az hogy lehet?Miért van ilyen korán?És mégis,hogyan fogom kibírni az éjszaka hátra lévő részét?A gondolatát is alig bírtam elviselni.
-Már fél 10-kor lefeküdtél.-magyarázta,látva,hogy mennyire meglepett az idő.
-Én...értem.-dadogtam.A szememet szúrni kezdték azok a gonosz könnyek,a tokomban gombóc foglalt helyet.
-Gyere,Bells!-suttogta,majd magához ölelt.-Semmi baj,Kicsim.Próbálj meg újra elaludni Lefogadom,hogy most már nem lesz rémálmod!
Na,ez volt az amiben biztos voltam,hogy téved.Három hónapja nem aludtam át nyugodtan egy éjszakát sem.
-Oké.-válaszoltam mégis,mert alig vártam,hogy végre magamra hagyjon.
-Jó éjt!-nyomott egy puszit a homlokomra.
-Jó éjt.-suttogtam,majd amikor kiment összekuporodtam,és reszketve próbáltam életben maradni.
*
A napok egyre csak teltek és teltek.A legrosszabb rémálmom után nem mertem elaludni.Rettegtem az éjjelektől,s valamiféle megkönnyebbülés vett erőt rajtam amikor felkelt a Nap.
A napok mindennapi rutinja lassan jó hatást ért el nálam.A fájdalom enyhülni kezdett.A helyét az az imádott zsibbadás vette át.Hálás voltam minden ilyen ködben eltöltött percért,mert ilyenkor nem kellett a veszteségemre gondolnom.
Lassan,de biztosan mindent elvesztettem.Őt,a családját,majd az iskolában a barátaimat.Többé nem akartak velem lenni.Nem kellett nekik egy kiábrándult,megkeseredett roncs.Ott voltak egymásnak,vidáman élték mindennapjaikat.Párok születtek és mentek szét,azalatt a három hónap alatt.Új szerelmek,barátságok,szövetségek alakultak ki.És gyűlölet izott fel.Az életük új frizurák,dolgozatok és szigorú szülők körül forgott.És boldogok voltak.Ez volt az amit rólam semmiképpen nem lehetett elmondani.
Charlie-habár mindent megtett,hogy nekem jó legyen-,folyamatosan távolodott el tőlem.Keserű aggodalommal figyelte,hogyan válok önmagam árnyékává.És akármennyire szeretett volna,nem tudott segíteni.Őt nem hozhatta vissza.
Az iskolában jó jegyeket szereztem.Nem tehettem mást.Tanultam,készültem az órákra.Semmilyen más elfogaltságom nem volt az iskolán és a háztartásom kívül.Charlie kedvéért új recepteket tanultam meg,s hamarosan főzőtudomány új magasságokba emelkedett.És bár Charlie-t ennyivel nem tudtam boldoggá tenni,azért örült neki.És nekem ennyi bőven elég volt.
December 20.
-Bella!
Csodálkozva pillantottam fel a matekkönyvemből.Jessica táncolt előttem,ujjai a hajában matattak.Vajon mit akar?Idejét sem tudom,mikor szólt hozzám utoljára.
-Tudtad a matekot?
Micsoda?Jessica érdeklődik a matektudásom iránt?Mi ütött belé?
-Tegnap randim volt egy egyetemista sráccal.Óh,ezek a forksiak kispályások mellette.Pedig itt is akad néhány szép darab...Úgy csókol és a keze mindenütt ott van!-kuncogott fel.
Semmi nem történt vele.Jessica Jessica maradt.
-Oké Jess.Itt a füzetem.-nyújtottam felé a kissé meggyötört füzetet.Aztán se szó-se beszéd,hátat fordítottam és otthagytam a hápogó Jessicát.
*
Nem volt üres asztal a menzán.Már-már ott tartottam,hogy az egészet hagyom a fenébe,nem ebédelek ma,amikor Angela karon ragadott és Mike asztala felé húzott.Leültetett egy székre,majd ő is mellém huppant.Aztán sorba a többiek:Jessica,Eric,Tyler.Idegesen pillantgattam más asztalok irányába,hátha megúszhatom ezt a kellemetlen szituációt,de nem jártam sikerrel.Minden asztal tömve volt.
-Talán nem jó velünk,Bella?-kérdezte gúnyolódva Jessica.
Eric és Tyler vele nevettek.
-Minden oké.-válaszoltam.Felvettem a földről a táskámat,és a fizikakönyvemet kezdtem keresgélni.De nem tudtam kizárni a hangjukat.
-Na persze!Amióta Cullenék elmentek,neked semmi nem jó.
Újabb nevetések.Csúfondárosak,rosszindulatúak.
Kinyitottam a könyvemet,s olvasás közben piszkálgatni kezdtem az ételt.De elment az étvágyam.
December 28.
"Szia Kicsim!
Hogy telnek az ünnepek Forskban?
Milyen idő van?Oké,ez hülye kérdés volt.Valószínűleg farkasordító hideg van,meg köd...
Mit főztél Charlie-nak?Vagy a változatosság kedvéért,ő főzött neked?Na jó,gondolom nem.
Milyenek voltak az utolsó napok a suliban?Olyan rég meséltél a barátaidról...Meg a tanárokról...Írj valamit!
Mi Phillel remekül mulatunk.Floridában,mint általában,csodálatos idő van.Tudod,elég furcsa,hogy Karácsony van és süt a nap...Mert tudod,vannak azok a jó kis filmek,és mindegyikben hullik a hó,hideg van,a gyerekek hógolyóznak meg hóembert építenek... Biztos tudod.
Nézel TV-t,nem?Persze,hogy nézel.
Már elküldtem az ajándékomat,remélem megkaptad.És remélem tetszik!
Arra gondoltam,hogy eljöhetnél hozzánk.Olyan jó lenne,ha meglátogatnál!Nagyon hiányzol,Szívem.Olyan rég láttalak!
No meg aztán,rád férne egy kis napsütés!A legutóbb küldött kép alapján...Küldj képet is!
Üdvözlöm Apádat.
Phil csókoltat.És én is!Szeretlek!
Anya"
"Szia Anya!
Itt minden rendben.Jól vagyunk.
Hideg van.
Van karácsonyfa,meg sütöttem sütit.
Mindenki jól van a suliban.
Örülök,hogy kellemes időtök van.További jó szórakozást!
Már megkaptam,és köszönöm szépen!
Én is elküldtem a tiédet,meg Phil-ét.
Lehet,hogy majd elmegyek.
Átadtam,ő is üdvözöl titeket.
Puszi:
Bella"
December 31.
Az év utolsó napja a mai.Éjfélig már csak percek vannak.Charlie már néhány órája horkol,s úgy tudja én is lefeküdtem.Így is volt,de nem tudok aludni.Nem megy.
Felkeltem,s már egy órája itt ülök az ablakban,bámulom a folyamatosan eső havat.Várok valamire.Csak azt nem tudom mire.
Szélesre tárom az ablakot,a hideg levegő mellbe vág.De nem törődöm vele.Nem érdekel,hogy a szél behozza a havat a szobába,nem érdekel,hogy eláztat a hó.Mindez nem számít.Kihajolok,s már fél perc múla vacogok a csontig hatoló hidegtől.Aztán az órámra pillantok.
Éjfél van.
A szememet szúrni kezdik a könnyek,a mellkasomat átjárja a fájdalom.Karjaimmal átkarolom magam,próbálom egyben tartani a testem.
-Kívánnám,hogy változzon meg minden,de tudom,hogy lehetetlen,úgysem fog visszajönni,sem ebben az évben,sem a következőben…
Elszédülök,kezem a párkányt markolja.S hirtelen valami hideg,kemény dologba ütközik.Először azt hiszem a párkányra fagyott jég az,de hamar rájövök,hogy nem.Ez valami egészen más.
Hátrahőkölök a felismeréstől,hogy mihez ért a kezem.Nem akarok hinni a szememnek amikor megpillantom Őt az ablakban.Nekimegyek az ablaknak,a támla a hátamba vágódik.Elesnék,de Ő értem kap,s megtart a karjaiban.
Nem!Ez nem lehet igaz!Nem lehet itt!
Elment,és megígérte,hogy nem jön vissza.
És most mégis itt van!
Kezdem azt hinni,hogy megőrültem,de akkor megszólal.Mintha csak tegnap hallottam volna, utoljára megcsendülni édes,bársonyos hangját.
-Bella!
Felpillantok rá,aranyszín szeme megbűvöl.Nem akarom elhinni,hogy itt van.Ezer meg ezer gondolat viharzik át az agyamon,egyik ötlet lehetetlenebb,mint a másik.Fogalmam sincs,hogy mit higgyek.
S mintha csak olvasna a gondoltaimban,megszólal.
-Bella,én vagyok az.Visszajöttem.
Nem akarok hinni neki.Felnyúlok,remegő kezeim az arcát simogatják.Az ismerős vonások belesimulnak a tenyerembe,s mikor közelebb hajolok megérzem semmihez sem fogható illatát.Az Ő illatát.
-Itt vagy?-kérdezem.A hangom olyan idegen...
-Itt vagyok.
-Visszajöttél?
-Igen.
-Miért?
-Miattad.
-Itt maradsz?
-Ha te is ezt kívánod.
Levegő után kapkodok,a szívem illetlenül dörömböl.Még mindig illúziónak,látomásnak,szellemnek vélem.
-Hogy lehet az,hogy annyira vágyódom utánad,hogy hallucinálok?-teszem fel a kérdést,s amint a szavak elhagyják ajkam,elpirulok.
-Nem hallucinálsz.
-Akkor álmodom.
-Nem,Bella.Ébren vagy.Magadnál vagy.
-Tényleg velem vagy?-a velem szót hangsúlyozom.
-Itt vagyok.Veled.-pillantása fogva tartja az enyémet.
-Miért?-csak ennyit bírok kinyögni.Derekamnál időző keze kedvesen simogatni kezd.A kezem még mindig az arcán van.
-Annyira sajnálom!Csak most jöttem rá,hogy elkövettem létezésem legnagyobb hibáját.Csak most jöttem rá,hogy egyszerűen képtelen vagyok nélküled élni.Nem tudok,nem megy.Nélküled halott vagyok.Annyira szeretlek,annyira vágyom rád.Azt hittem el tudlak hagyni.És sikerült is,noha ennyi nehézséget még semmi nem okozott.De ennél tovább nem voltam képes távol maradni tőled.Nagyon sajnálom!
-De amit az erdőben mondtál...
-Hazudtam.Minden hazugság volt.Nem igaz,hogy nem kellesz nekem.És az sem,hogy nem vagy elég jó nekem.Azt igazság az,hogy minden sejtemnek szüksége van rád,és Te túl jó vagy hozzám.Hazudtam,de csak azért,mert jót akartam neked.Azt akartam,hogy legyen lehetőséged,egy boldog életre.Egy olyan életre amiben én nem játszom szerepet.Megtudsz nekem bocsátani?
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Meg tud bocsátani Edwárdnak?
Nagyon tetszik!