Pihegve feküdtem az ágyamon, hiszen két óráig tartott, mire az összes ajándékot becsomagoltam és elláttam masnival. Charlie-nak egy horgászfelszerelést vásároltam, bár gondolkoztam rajta, hogy veszek egy védőfelszerelést is. Egy rendőr sosem lehet elég elővigyázatos. Renée-nek egy aranyos kis mobiltelefont néztem ki, az elektromos berendezésekhez sosem értett eléggé. A készenléti ideje öt napot bírt töltés nélkül, ami jónak számított. A Cullen család számított a legnagyobb falatnak e téren, hiszen nekik mindenük meg volt, így eléggé törni kellett a fejemet az elmúlt napokban, még nem ihletett kaptam.
- Bella, megjött Alice – kiabált fel apám, mire elmosolyodtam. Boldogan trappoltam le a lépcsőn és az ölelésébe simultam.
- Láttam, hogy eléggé kikészültél a csomagolást illetően, így hamarabb jöttem, hogy legyen időnk megcsinálni a hajadat és sminked is – mosolygott rám.
- Ugye nem gondolod komolyan, hogy két órán keresztül fogsz azon ügyködni, hogy szebbé tegyél? Mert esélytelen, én sosem leszek szép – sétáltunk fel a szobámba és leültem a fotelbe.
- Dehogy nem! Látomásom volt, a ruhádat és frizurádat illetően is. Csak dőlj hátra és hunyd le a szemed – kuncogott csilingelően.
- És a sminkemet miért nem láttad? – kezdett a rossz érzés eluralkodni rajtam.
- Mert még nem döntötted el és én se. De lazíts egy kicsit, gyönyörű leszel, hidd el – suttogta a fülembe és bekötötte a szememet.
- Látni akarom, mit csinálsz – durcáskodtam.
Nem szólt semmit csak betett egy CD-t, amin karácsonyi számok sorakoztak.
Az idő lassan telt és nem értettem Alice mit tud a hajammal ennyi ideig csinálni. Tincsenként haladva bíbelődött és a vége fele már kezdtem elálmosodni a lassú zenétől.
- Készen vagyunk, meg szeretnéd nézni? – hallottam ki hangjából az izgatottságot.
Bólintottam egyet és a fekete szövetet leoldotta szememről. A tükörbe nézve a szavam is elállt. Hajam teljes egészében be volt göndörítve, kétoldalt hátratűzve és egy nagyon aranyos kővel kirakott hajpánt díszelgett frizurám közepén.
- Ez gyönyörű – találtam meg a megfelelő szavakat, amiket már nem volt nehéz megformálni.
- És akkor a sminkedet még nem is láttad – kacagott jóízűen. Tükrömet egy pokróccal lefedte, mire felvontam szemöldököm. – Meglepetés lesz. Nem szeretném, ha az első benyomás miatt sikító frászban kitörve Charlie-hoz rohannál – mentegetőzött.
- Kösz, hogy ezt így előre megszavaztad – tettem karjaimat keresztbe. – Azt úgy is csak füstös szemek esetén csinálnám. Fehér bőrön előnytelen a fekete szemhéj.
- Ebben egyetértünk – bólogatott szorgosan. – Hunyd le a szemed, így nem tudok alapozni.
Magamban csak azért imádkoztam, hogy ne találjon ki semmi kihívó sminket és ruhát, így is elég feszült voltam az együtt Karácsonyozástól.
- Alice ruhának mit szántál? Valami kötöttet ugye? – néztem rá reménykedve.
- Nem teljesen. Egybe részesre gondoltam, amit tegnap vásároltam neked. Megláttam a kirakatban és egyből rád gondoltam.
- Ugye nem került sokba? Nem akarom, hogy ennyit költsetek rám – zsörtölődtem kínomban. Én nem tudok számukra semmilyen drága cuccot venni, de ők folyton ilyen meglepetéssel látnak el.
- Ne aggódj le volt árazva – tett púdergátat szemem alá, hogy a felesleges smink még csak véletlenül se maradjon rajtam.
- Szeretném én látni azt a leárazást – sóhajtottam orrom alatt.
- Legalább Szenteste napján higgadj le egy kicsit és hagyj rám mindent. Élvezd az ünnep szépségét. Nézz ki az ablakon. Olyan szépen havazik reggel óta.
- Nem vagyok oda a hideg dolgokért.. jobban mondva egyért nagyon is.
Alice csak jóízűen felnevetett és folytatta cicomázásomat. A számat is lealapozta, állítása szerint így tovább fogja bírni sminkem. Egy halványrózsaszín rúzzsal fedte be ajkam és reméltem, hogy ezzel készen is volnánk.
- Rendben, most jöhet a ruha. A fürdőben megnézheted magad, de ne merd lemosni – szólított fel.
- Nem hiányzik, hogy újra kezd – öltöttem ki nyelvem.
- A fenébe! Lent hagytam a földszinten a ruhát. Mindjárt jövök.
Megmoccanni is alig volt időm, Alice már előttem állt és a kezembe adott egy masnival ellátott csomagot.
- Nyisd ki, ez az egyik ajándékom – nézett rám kérlelőn. Hogy tudnék ennek ellenállni?
A piros szalagot meghúzva fel tudtam emelni a doboz tetejét, amiben egy türkiz színű ruha várt.
- Remélem nincs mára több meglepetésed, mert elég idegesítő azt mondani mindenre, hogy ez mennyire gyönyörű – öleltem át Alice-t. – Köszönöm.
- Én köszönöm, hogy tetszik és felveszed – ugrált örömében körülöttem. – Vedd gyorsan fel, már alig várom, hogy láthassam rajtad – húzott a mosdó felé.
A tükörbe belenézve még mindig nem tudtam elhinni, hogy ez én vagyok. A ruhám meseszép volt, a hajam nem gubancolódott össze, sőt, lágyan omladozott a vállamra. A sminkem sem lett túl kihívó, aminek felettébb örültem.
- Bella készen vagy már? Lassan indulnunk kéne – toporgott az ajtó előtt.
- Igen, persze. Csak nem tudok betelni az alkotásoddal – mosolyodtam el és kiléptem az ajtón.
- Van itt még valami – harapta be alsó száját és kezeit tördelve adta át az újabb ajándékot.
- Azt ne mond, ezt is nekem vetted – néztem rosszallóan a szatyrot.
- Ez nem ajándék, mert nincs becsomagolva – hárított.
Belenéztem a táskába és az alján egy fehér színű kardigánt találtam. A tapintása finom volt és bársonyos.
- Jól áll? – néztem rá mikor felvettem.
- Ennél elbűvölőbb már nem is lehetnél – tapsikolt büszkeségtől duzzadva. Ez volt Alice kislányos oldala, most, hogy elérte a célját. Le sem lehetett volna vakarni a mosolyt az arcáról. – Induljunk – törte meg pillanatnyi elmélkedésem.
- Várj! Az ajándékok – rohantam vissza szobámba. Ügyetlenkedve fogtam meg a dobozokat és egyensúlyozva lépkedtem a lépcső felé, ahol Alice kiszedte őket a kezemből.
- Charlie estére hazajövök. Csirke a tűzhelyen letakarva. Remélem Billy és Jake hamar ideérnek, nem akarlak magadra hagyni sokáig.
Bűntudatom volt, hogy a Szentestét nem vele töltöm, de úgy tűnik, kezdek felnőni. Máshová húz mindinkább a szívem, egyenesen Edwardhoz.
- Jó szórakozást! – szóltam még vissza. Ő csak intett a kezével és már nézte is tovább a meccset. Az ajtót magam mögött bezártam és beültem a Volvóba.
- Nem kéne ennyire sietni – néztem a kilométerórát percek óta, de csak most volt merszem megszólalni.
- Jók a reflexeim Bella, nincs okod a félelemre. Mindent másodpercet pontosan megterveztem, és ha két percen belül nem leszünk ott, akkor hiába minden.
- Egyszer csak kibírom.. – hunytam be a szemem. – Mond csak, a többieknek tetszeni fognak az ajándékaim?
- Igen, mert mindenkinek szívből fogod adni és csak ez számít.
- Tehát nem – szűrtem le a következtetést.
- De – szólalt meg és megálltunk.
A Cullen villa télies kinézetbe öltözött. Jégcsapok lógtak az eresz alatt és a fenyőkre villogó világítás volt szerelve. Bent még nagyobb volt a változás. Egy két méteres fa emelkedett a mennyezet irányába. Fehér és kék díszek tömkelege díszítette, aljában az ajándékok vártak a kinyitásra. A csilláron egy szív alakú égősor helyezkedett el és az asztalon illatosított karácsonyi gyertyák égtek.
- Áh, Bella – mosolygott Esme és szorosan átölelt. – Nagyon csinos vagy ma.
- Köszönöm – motyogtam és elpirultam a bóktól.
Carlisle is elismerően bólogatott és két puszival le is tudta a köszönést.
- Bella biztos te vagy az? – hitetlenkedett kedvesen Jasper és gyengéden átölelt. Bár még mindig nem olvadt fel a jég köztünk, de egyre jobban haladtunk felé. Rose is ebbe a kategóriába tartozott, de mindenre rászánva magát próbált barátságosan üdvözölni.
- Edward hol van? – kíváncsiskodtam. Már nagyon hiányzott, hiszen a Karácsonyi herce-hurca miatt keveset láttam az utóbbi napokban. Esténként persze mindig feltűnt, mikor már félálomban aludtam, de ez nekem nem volt elég.
- Valaki a személyemet keresi, jól hallom? – szólalt meg az említett a hátam mögül és csípőmnél fogva megfordított.
- Jól gondolod – mosolyogtam rá. Megpróbáltam megcsókolni, de elhajolt és egy puszival próbált csillapítani. – Sajnálom. Alice megtiltotta, hogy elkenjem a rúzsod – mentegetőzött.
Szikrákat szórva néztem imádott barátnőmre, aki bocsánatkérően tette fel kezét.
- A te érdekedben tettem.
- Ejnye, Bella. Kisajátítanád imádott bátyámat? – toppant be Emmett is, és vállon veregetett. Már vártam, hogy mikor próbál viccet csinálni belőlem.
- Csini vagy zakóban – mosolyogtam rá.
- A számból vetted ki a szót – ölelt meg, mint egy nagy mackó.
Egy fülsiketítő robbanást hallottam a fülemtől nem messze, mire megrezzentem.
- Boldog Karácsonyt – nevetett vidáman. A robbanás oka a party popper-nek volt köszönhető. Korábban már láttam ilyet a tévében. Telerakják szerpentinnel a közepét, és ha valaki nagy erővel meghúzza, akkor robban. Szívroham közeli stádiumban voltam, pulzusom rendezetlenül lüktetett.
- Megijesztettelek? – tette az ártatlant, de a szája sarkában láttam a mosolyt. – Békülésként elfogadsz tőlem egy szaloncukrot? – nyújtott felém egy piros színűt.
Nemlegesen intettem és elfordítottam a fejem tőle.
- Nem tudod milyen lehetőséget hagytál most ki – durcáskodott és meghúzta mindkét oldalán az édességet. Ennek sem volt kisebb hangja a korábbinál, de legalább a darabjai nem a hajamban végezték. A többiek, ahogy figyeltem már megszokták Emmett szokásait, csak én nem voltam még beavatva. Edward próbálta kiszedegetni a hajamból a szerpentineket, több-kevesebb sikerrel. Megfogta a kezem és lágyan ösztökélt, hogy kövessem az emelet irányába. Örömmel mentem, nem tudtam Emmett még milyen trükkökre lehet képes.
- Sajnálom, minden évben előad valami hasonlót – mosolygott rám nézve.
- Hát persze. Én voltam a következő áldozata – néztem aranybarna szemébe.
- Azt hittem, hogy ma minden jobb lesz, de tévedtem! – nevetett és szorosan magához húzott. Combjaink összeértek, bizsergető érzést kiváltva belőlem. Lassan és finoman csapott le számra, én pedig próbáltam jó lenni és nem túllépni a határt. Nyelveink örömtáncban ringatózva mozogtak, de egy újabb ricsajból kifolyóan elváltam szájától.
- Boldog Karácsonyt – suttogta fülembe és egy ajándékot húzott elő zsebéből. Egy nagyon apró kis dobozkát, amitől rossz érzésem támadt. Csak reménykedni tudtam, hogy nem gyűrű lesz. Próbáltam nem fapofát vágni, hogy Edwardot még csak véletlenül sem bántsam meg. Végig simítottam a bársonydobozkát és felpattintottam a fedelét. Nagy kő esett le szívemről. Egy gyönyörű medál volt, közepében egy báránnyal.
- Úgy gondoltam, hogy ez illeni fog a kapcsolatunkhoz – rakta fel a nyakamba.
- Nagyon is jól hitted. Köszönöm – adtam egy puszit szájára. Gyengéden eltolt magától és fürkészve nézett máshová. – Valami baj van? – kerestem a tekintetét kíváncsian.
- Csak a húgom. Alice üzeni, ha nem megyünk le, akkor ő fog leráncigálni minket – eresztett meg egy félmosolyt és kézen fogva leindultunk a lépcsőn.
A vacsorát egyedül fogyasztottam, miközben a többiek nyugalommal kísérték végig táplálkozásom. Az elején háborgott a gyomrom, hogy mindenki engem fürkészet, de a végére elég jó beszélgetés alakult ki.
- Jól laktál? – kérdezte Esme kezében a sok finomsággal.
- Igen, köszönöm. Egy falatnál se tudnék többet enni.
- Akkor jöhet az ajándékosztás – mosolygott Rosalie kedvesen, ami nagy szó volt nála.
Emmett már dörzsölgette kezét, biztos megint kitalált valamit.
Kész felfordulással teltek az elkövetkezendő percek. Mindenki a saját ajándékait keresgette, amit majd átad a másiknak. Most egyik Cullen se használta vámpírgyorsaságát, talán ez is az ünnepnek tudható be…
- Kezdhetem? – állt fel Alice a kanapéról és felém lépkedett. – Elsőnek neked szeretnék kedveskedni Bella. Szerintem hasznát fogod még venni – adott puszit arcomra. – Ezt Esmével és Carlisle-al választottuk, de a ruha az én érdemem.
Boldogan vettem át az ajándékot és letettem magam mellé. Én Edwarddal kezdtem az ajándékozást. Gyorsan kiválasztottam a megfelelő csomagot és átadtam neki. Vártam, hogy mit szól az ajándékomhoz. Egy kettétörhető szív alakú arany nyakláncot vettem, amik kiegészítik egymást. Pont, mint a mi kapcsolatunkban. Attól, hogy nem tud a gondolataimban olvasni, még nagyon boldogok vagyunk együtt. Ahogy meglátta ajándékom szorosan magához ölelt, én pedig mellkasába temettem arcom. Szerettem beszívni illatát.
Az ajándékbontás sokáig elhúzódott, amit cseppet sem bántam. Carlisle, Esme és Alice egy komplett ápolódobozzal láttak el. Ha legközelebb megsebesülök minden adott, hogy ellássam magam. Rose és Emmett smink szettet vett számomra, hiszen már többször is megjegyezték, túl fehér vagyok emberlétemre. Jasper álomfejtővel lepett meg, ha máskor rémálmom akadna, kikereshessem a lelki okát. Edward a nyakláncon kívül egy igazgyöngy fülbevalót adott. Talán az igazgyöngy szó hallatán az igaz szerelemre kéne gondolnom? Bevallom, nem tudom. Mindenesetre gyönyörűen néz ki.
- Bella már megint elmerengtél? – szólt hozzám Edward a hazafelé vezető úton. Én csak bólintottam egyet és folytattam a gondolkodást a mai történtekről. Olyan sok szép pillanatunk volt ma, bár Emmett tréfája nem tetszett. Egy hóval teli vödröt felfüggesztett a bejárati ajtóba és mikor kiléptem, rögtön a nyakamba zuhant a vödör tartalma. Jól tudta, hogy Edward úriemberhez méltó módon kinyitja az ajtót és előre enged. A hideg még most is rázta a testem, hiába fűtött a kelleténél is jobban Edward. – Biztos nem fázol már? – hallottam meg mellőlem hangját.
- Már sokkal jobb. Köszi, hogy hazahoztál – csókoltam meg erőtlenül. Sok energiámat elvette a mai nap. – Nem jössz be?
- A farkasok már így is ellepték a házatokat. Jobb most a békesség.
- Este azért még belopakodsz? – reménykedtem.
- Ha szeretnéd – nyitotta ki a kocsi ajtaját. – De mielőtt bemennél, lenne még egy kérdésem.
Kérdőn tekintettem rá, de ő csak mosolygott.
- Nem muszáj egyből válaszolnod, de úgy hiszem, már készen állunk rá.
Szívem gyors lüktetésre váltott. Nem tudtam pontosan mire is gondol, de biztosra vettem, fontos dologról van szó. Térdre ereszkedett előttem és megkövülten figyeltem a következő mozdulatsorát.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Tök jó Így tovább