Elment. Én már nem élek nélküle. Csak létezem, vegetálok. Mindig keresek, és sohasem találok semmit. Jacob valamennyit enyhített a fájdalmamon, valahogy mindig átragadt rám a pozitív gondolkodásmódja. De ő is elhagyott. Nem válaszol egyik hívásomra sem, és sosincs otthon. Meg kell találnom. Eldöntöttem, elmegyek az erdőbe sétálni. Ő mindig ettől óvott a legjobban, emlékeztetve rá, hogy ,,Ne menj egyedül az erdőbe! Nem mindig én vagyok a legveszélyesebb dolog odakint.”. Az emlékezés fájt. Kínzott, ahogy szavai utat törtek elmémbe. De ez most nem számított. Valami van Jacobbal, és én ki akarom deríteni, hogy mi az.
Már körülbelül fél órája sétáltam, amikor neszt hallottam. Odanéztem, és teljesen ledöbbentem. Egy hatalmas, vörösesbarna farkas állt előttem. Majdnem akkora volt, mint egy ló. De mégis a szeme volt a legkülönlegesebb. Ahogy belenéztem, mintha Jacobra néztem volna. Azok a meleg barna szemek... Beleborzongtam. Csak álltam, és néztem a hatalmas állatot. Nem vicsorgott, vagy morgott rám. Csak szelíden és nyugodtam állt és nézett engem. Lassan elkezdtem hátrálni, mint ahogy tanították, ha vadállattal találkozunk. De a farkas felnyüszített. Szívszaggatóan... Mintha azt akarná, hogy maradjak. Megálltam, és vártam. Kis idő múlva a farkas megindult felém. Lassan mozgott, mintha nem akarna rám ijeszteni. Mikor elém ért, az orrát odanyomta a kezemhez. Én nagyon lassan nyújtottam a kezem, és megsimogattam a fejét. Hirtelen elszaladt tőlem, és bement az egyik bokorba. Na de jó, mondtam magamban, szegényt jól elüldöztem. De egy fél perc múlva döbbenetem még jobban fokozódott, mert abból a bokorból, ahol az a hatalmas vörösesbarna farkas eltűnt, Jake lépett elő.
- Jake! Mit keresel te itt? Az előbb itt volt egy nagy farkas, nem bántott, de bármikor visszajöhet...
- Tudom. De már vissza is jött.
- Mi a... Te vagy a farkas?!
- Igen. Szerinted miért láttam rajtad, hogy teljesen ledöbbentél, mikor a szemembe néztél?
- Én... Igazad van. De most akkor mi vagy te?
- Alakváltó. Mondhatjuk úgy is, vérfarkas.
- De akkor nem teliholdkor...
- Nem. Mi bármikor át tudunk változni – látta, hogy kérdezni akarok, de nem hagyta -, és nem bántjuk az embereket, mint a különböző történetekben. Mi megvédjük őket.
- De kitől? Vagy mitől?
- Az egyetlen ellenségünktől. A vámpíroktól.
Szavai visszhangoztak a fejemben. A vámpíroktól, az egyetlen ellenségüktől. Értem már, miért volt olyan ellenséges Vele...
- De mi ez az egész? Csak mert most már te is olyan vagy mint Sam, meg a többiek... Csak azt ne mondd, hogy ők is!
- De. És még lesznek. Quilen már látszik, de ha újra vámpírok jönnek a közelbe, ő is át fog változni.
- Aha.
- De ne álldogáljunk itt. Utaztál már farkason? – kérdezte egy hatalmas vigyor kíséretében.
- Ööö... még nem. De ezt miért kérded?
- Várj egy percet. Mindjárt itt vagyok.
Ugye nem azért kérdezte, hogy... Ó édes Istenem, én nem akarok rajta utazni! Arról megint eszembe jutna Ő, és ahogy egykor a rétünkről jöttünk.
Gondolataimból az szakított ki, hogy immáron megint a hatalmas farkas állt előttem.
- De én nem akarom!
Erre csak egy kis nyüszítést kaptam válaszul.
- Na jól van, egybe nem halok bele...
Jake odajött hozzám, és lefeküdt, hogy könnyebben fel tudjak szállni a hátára. Jól megkapaszkodtam a bundájában, és elkezdtünk rohanni.
Hihetetlen érzés volt. Nem is emlékszem, mikor éreztem hasonlót. Talán akkor, amikor Vele rohantunk... De ez akkor is annyira más!
Suhantunk az erdőben. 5 perce mehettünk, amikor megláttam La Push első házait. Még mindig az erdőben voltunk, és Jake megállt, hogy visszaváltozzon, hiszen így mégsem mehet be a faluba...
Fél perc múlva kiléptünk az erdőből.
- Na, milyen volt? – kérdezte izgatottan.
- Frenetikus – válaszoltam mosolyogva. – Olyan rég éreztem már ilyen jól magam!
- Látod, jót tesz neked a társaságom!
- Aha. De figyelj, a többiek nem lesznek mérgesek, hogy én is tudom...?
- Nem érdekel. Már eddig is alig bírtam ki, hogy ne lássalak, így meg nem könnyebb, hogy tudod a teljes igazságot?
- De... Tényleg, most hova is megyünk?
- Samhez. Megmondom neki, hogy tudod.
Nagyot nyeltem. Ez nem lesz egyszerű...
- De szerintem iszonyúan ideges lesz, hogy elmondtad.
- Nem mondtam el. Emlékszel, amikor még a parton meséltem neked történeteket? Na, abban is benne volt ez a rész. Szóval gondoltam, hogy abból majd úgyis rájössz.
- Hát, az az igazság, hogy már nagyon zavart, hogy nem állsz szóba velem, és megpróbáltam kideríteni, mi áll a háttérben. Ezért is mentem az erdőbe sétálni, meg hogy kiszellőztessem a fejem.
Tovább meséltem, így kiadva minden bajom.
Sam, miután megtudta, hogy én is tudok már mindent, elég furán viselkedett. Mondjuk úgy, hogy nem fogadta örömmel, de végül is megbékélt vele.
*
Fél év telt el azóta, hogy megtudtam Jacob titkát. Nagyon sokat voltunk együtt, párszor el is vitt ahhoz a sziklához, ahol azelőtt a falka többi tagját láttuk a vízbe ugrálni. Mi is ugrottunk néhányat, és ki kell, hogy jelentsem, nem is annyira rossz, mint amilyennek látszik. Egyre több időt töltünk együtt, és néha kezdem úgy érezni, hogy kicsit többet érzek iránta a barátságnál...
Charlie örömmel fogadta, hogy sokat vagyok a legjobb haverja fiával. Billy már szinte családtagként kezel, úgyhogy már lassan begyógyulnak a lelkem sebei ennyi szeretet mellett...
Mostanában sokat gondolkoztam a kapcsolatunkról. Végül, dacolva jobbik énemmel, Jake elé álltam, és beszélni kezdtem.
- Figyelj, én mostanában sokat gondolkoztam, és arra jutottam, hogy... hogy... – amúgy is nehezen mondtam el komolyabb dolgokat, így meg pláne. Éreztem, hogy az arcom felveszi egy érett paradicsom színét.
- Mire jutottál? – kérdezte kíváncsisággal a hangjában Jacob.
- Arra, hogy... – Úristen, hogy mondjam meg neki? – Hogy én... énszeretlekJacobésnemakaroknélküledélni. – daráltam el egy szuszra.
Azt hittem, nem ért belőle semmit, de tévedtem. Megragadta a karom, és szorosan magához húzott.
- Én is téged – suttogta, majd megcsókolt.
*
Körülbelül fél éve vagyunk együtt. Már jó ideje furdalta az oldalamat a kíváncsiság, ezért megkérdeztem:
- Jacob, hogy lehet valakiből farkas?
- Hát... Legtöbbször öröklés útján.
- És... máshogy nem?
- De, van még egy féle... az hogyha egy farkas megharapja azt a bizonyos illetőt.
Uhh. Hát... ezen kicsit ledöbbentem. Jacob furcsállotta a szótlanságom, ezért rá is kérdezett.
- Jól vagy? Olyan szótlan vagy... Amúgy van valami különösebb oka, hogy ezt kérdezted?
- Jól, igen. Én csak... hát tudod... arra gondoltam, hogy... – megértette mire akarok kilyukadni.
- De hát... Bella, megőrültél?! Képes lennél mindent feladni?
- Hát... Igen. Sokat gondolkoztam rajta.
- És biztos, hogy akarod?
- Igen.
Bementünk. Jake átváltozott, és kérdőn nézett rám.
- Kész vagyok.
Ekkor odajött, és egészen kicsit, de megharapta a kezem.
Rossz volt. De nem annyira, mint amikor a vadász megharapott. Nem égetett, de eléggé úgy éreztem, mintha nyakon öntöttek volna forró vízzel.
Aztán egyszer csak elmúlt.
Hirtelen, de mégis lassan.
Az érzékszerveim sokkal jobbak lettek. Hallottam, hogy egy ember van a szobában, és úgy tippeltem, Jacob az.
Kinyitottam a szemem.
Hirtelen világosság csapott meg, vissza kellett hunynom a szemem. Lassan ültem fel. Közben fokozatosan nyitottam ki újra a szemem. Egy ágyon voltam. Felnéztem, és megláttam Jake-et.
- Bella – mondta ki lassan a nevem.
*
Öt éve vagyok szabad. Öt éve minden nap érzem, hogy egyre elkeseredettebb vagyok.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia nagyon tetszik. csak egy dolog nem tiszta. hogy bella átváltozott farkassá? és együtt van jakkel vagy csak álmodta az egészet?