Edward az asztal szélét megfogta, rántott rajta egyet, és a lap megnyúlt.
-Nem is tudtam, hogy a mi asztalunk is ilyen! – mondtam.
-Most már tudod. De vigyázz, ha kihúzod, mert még eltöröd az ujjad! – mondta Edward, miközben ugyanezt elvégezte az asztal másik oldalával is.
-Honnan szerezzünk még egy asztalt? – kérdezte Alice. – A miénket elhozhatnánk.
-Jó ötlet. Biztosan senkinek nem tűnne fel, hogy karácsonykor asztalokat szállítunk! – mondta Edward vigyorogva.
Eszembe jutott, hogy kész a krumpli. Egy tálba raktam és letakartam egy konyha ronggyal, hogy ne hűljön ki, mire a vendégeink megérkeznek.
-Akkor van más ötleted? – kérdezte Alice Edwardtól.
-Egyenlőre nincs.
-Megkérem Jasper-t, hogy hozza át az asztalunkat.
-A kezében? – kérdezte Edward és látszott rajta, hogy hülyeségnek tartja Alice ötletét.
-Dehogy. Bella furgonjába berakhatná és áthozza. Akkor nem lesz feltűnő! – mondta fölényesen Alice és Edwardra nézett.
-Jó ötlet Bella, beleegyezel? – nézett rám. Ekkor vették észre, hogy bizony én is ott vagyok.
Megrántottam a vállam.
-Oké!
-Köszi Bella! – mosolygott rám Alice. – Bella furgonja itt van, de Jasper idejöhet, hazamegy vele – természetesen vezeti –, berakja az asztalt a furgonba és jön vissza. Na?
-Látod, Alice, ez normális ötlet – mondta Edward és már a kezében volt a mobilja. Tárcsázta Jasper-t és gyorsan elmondta neki, hogy mi az ábra.
-Jön? – kérdezte Alice.
Edward nem felelt, csak bólintott egyet.
-Mikor jönnek a vendégek? – kérdezte Alice tőlem.
-Nem tudom – mondtam. – Előtte még beugrik Harry és felállítjuk a fát.
-Milyen jó lesz! – repesett az örömtől Alice.
Ekkor azonban kopogtak Alice már ott is termett az ajtónál és kinyitotta. Jasper csak gyorsan szólt nekünk, hogy itt van és megy a furgonnal.
-Szia! – szólt utána Alice, majd becsukta az ajtót.
Gyorsan visszasietett hozzánk a konyhába. Közben egyre több étel elkészült, így kezdett megtelni a pult a rajtuk sorakozó tálakkal.
-Hova kerül a fa? – kérdezte.
-Szerinted hova kerüljön?
-A nappaliba. Mármint a konyhába hülyeség lenne bezsúfolni, és a karácsonyfákat egyébként sem a konyhába szokták felállítani. A nappali a legjobb hely – szögezte le.
-Oké. Akkor ezt majd Harry-vel beszélt meg, merthogy ő hozza a fát.
-Jó.
Alig telt el egy kis idő, máris csöngettek.
-Na, ki lehet az? – kérdezte Alice, miközben táncos lépésekkel indult az ajtó felé. – Szia Jazz!
-Sziasztok! Itt van az asztal. Aztán majd Rosalie-val beszéljétek meg, hogy miért kellett elhoznom, mert eléggé dühös volt, mikor mondtam, hogy át kell hoznom hozzátok.
-Kit érdekel Rosalie? – kérdezte Edward, miközben behozta az asztalt. Szerintem nem fér át az ajtón, de Edwardnak persze sikerült behoznia.
-Jól van, nem kell mindenben kioktatnod – morogta Edward és az asztalukat a miénk mellé tette. Akármilyen furcsa, ugyanakkora volt a hosszúságuk.
-Bella, nem teszel erre is valamilyen terítőt? – kérdezte Alice. Jaj, de fárasztó ez a lelkesedés. Mintha valami parancsnok lenne.
Elővettem egy olyan terítőt, mint amilyen a mi asztalunkon is van, így alig lehet észrevenni, hogy két asztal van egymás mellé tolva.
Elégedetten szemléltem, mikor csöngettek.
Harry volt az, hozta a fát.
-Sziasztok! – mondta. – Gyorsan állítsuk fel a fánkat, aztán megyek is Charlie-ért!
Edward és Alice segítettek neki, míg én megterítettem.
-Harry, hányan leszünk? – kérdeztem. – Csak mert annyi főre terítek.
-Körülbelül tizenöten – mondta Harry. – De nem baj, ha több főre terítesz.
-Oké. Akkor tizenöten. – valamint a Cullenek, gondoltam magamban.
Harry gyorsan elköszönt és már indult is Charlie-ért. Én megnéztem a karácsonyfánkat és megállapítottam, hogy egyáltalán nem hasonlít azokra, amilyen fánk volt eddig otthon. Egyedül azért, mert egy árva dísz nem volt rajta.
-Gyorsan teszek rá valamit – mondta Alice.
Persze a valami helyett valamiket kellett volna mondania. Rakott rá szebbnél szebb gömböket, díszeket, szaloncukrot is, és persze egy kilométer hosszú fehér égősort. Olyan volt, mintha az égők hópelyhek lennének a sötétzöld ágakon. A díszek többnyire ezüst és kék színűek voltak, így a karácsonyfánk nem volt olyan tarka, mint amilyet az ember Alice-től várna.Fánkat igényesen, szépen díszítette ki. Nekem is tetszett.
-Nagyon szép lett a fa! – mondtam.
-Köszi – mosolygott Alice. – Néha nem is vagyok olyan haszontalan.
-Senki nem mondta, hogy haszontalan vagy – mondtam, még mindig a díszeket bámulva.
-Elég az, ha gondoltátok – felelte Alice, de nem tűnt haragosnak. Elégedetten szemlélte a fát. – Ez egész szép lett.
-Alice, honnan szedtél ennyi díszt? – kérdeztem, hisz olyan volt, mintha a semmiből varázsolta volna elő őket.
-Vettem őket. Jasper hozta át, az asztallal együtt. Gondoltam, hogy nem lesz kidíszítve a fa. Láttam! – nevetett.
Ekkor azonban… csöngettek. A gyomrom még egyet, nagyobbat ugrott, mint eddig bármikor. Tudtam, hogy ezek biztosan a vendégek lesznek. Pedig nem volt okom aggóni. Minden készen állt.
-Sziasztok! – mondtam, amint ajtót nyitottam. Az ajtóban ott állt Charlie, Harry, Billy, és még jó pár ember, akik közül csak néhányat ismertem meg. Ott volt például Leah és Seth. Jacob azonban nem. Miért nem jött el? Edward miatt?
-Szia Bella! – köszönt Harry. – Bemehetünk?
-Persze.
Beletelt öt percbe, mire mindenki levette a kabátját és a cipőjét. A sereg ezután megszemlélte a karácsonyfánkat és elégedetten állapították meg, hogy nagyon szép.
-Te díszítetted fel ezt a fát, Bella? – kérdezte Billy.
-Nem, Alice volt – mutattam Alice-re. Billy dörmögött valamit, de nem értettem, mit. Nem volt ínyére, hogy Alice is itt van.
Csöngettek.
A Cullenek jöttek meg.
-Szia Bella! – köszönt Carlisle.
-Sziasztok – mondtam. A szemem sarkából láttam, amint Rosalie megvetően méreget. Ezek szerint még karácsonykor sem képes arrébb tenni utálatát. – Gyertek be.
Odabent a vendégeink már leültek az asztalhoz és a vacsorához készülődtek.
-Hozom a vacsorát – mondtam gyorsan.
A tálakat átpakoltam az asztalokra. Szinte verseny kezdődött a különböző ételekért. Elégedetten néztem, ahogyan mindenki tömni kezdi magába a vacsorát, majd mikor már mindenkinek volt valami a tányérján, én is szedtem magamnak.
A Cullenek is leültem az asztalhoz, de azt mondták, nem éhesek. Ez senkit sem izgatott, csak magukra gondoltak, meg hogy legyen valami a gyomrukban.
Mikor végeztek a vacsorával, beszélgetni kezdtek. Nem a karácsony volt a téma, sokkal inkább a meccs, ami tegnap ment, és amiről Charlie lemaradt. Azt tárgyalták nagyban, engem azonban sokkal kevésbé érdekelt.
-Nem megyünk át a nappaliba? – kérdeztem halkan Edwardtól.
-Jó.
A társaság részekre oszlott, és most már nem mindannyian beszélgettek egy dologról. Ketten-hárman egymással beszélgettek, oda se figyelve a többiekre, így senki nem sértődött meg, mikor Edwarddal felálltunk és átmentünk a nappaliba.
A szobában sötét volt, nem kapcsoltunk villanyt. Leültünk, a fejemet odahajtottam Edward mellkasára.
-Örülök, hogy nem mentél el – mondtam.
-Én is örülök, hogy maradtam. Nem akartalak itt hagyni, pont karácsonykor. Nem akartam nélküled eltölteni ezeket a napokat.
Edward a hajammal játszott.
-Szép vagy - mondta.
-Haha, kösz – morogtam.
-Ezt most komolyan mondtam – felelte. Rám mosolygott, én pedig belenéztem aranybarna szemeibe.
-Ha befejezted a dicsérésemet, beszélhetnénk valami másról is – mondtam. – Például: ti nem szoktátok megünnepelni a karácsonyt, igaz?
-De, részben igen – felelte Edward. – Persze nem csinálunk túl nagy felhajtást. Nem is tudom, hányadik karácsonyom ez. Sokadik. Idővel elveszti a varázsát.
-Akkor most nem is örülsz? – kérdeztem.
-De, igen. Csakis azért, mert te itt vagy. Nélküled nem teljes az életem. A karácsonyom sem.
-Szeretlek – suttogtam.
Edward gyengéden az arca felé fordította a fejemet, hogy belenézhessen szemeimbe.
-Én is téged. Mindennél jobban. Ez életem legszebb napja, örülök, hogy itt vagy velem.
Magához húzott és gyengéden megcsókolt. A szívem kalimpált a mellkasomban. Szédülni kezdtem, talán, mert ilyenkor levegőt venni is elfelejtek. Elhúzódtam tőle.
-Miért van nekem ekkora szerencsém, hogy pont engem szeretsz – sóhajtott Edward.
-Én ugyanezt mondhatnám – feleltem. A hajam simogatta, miközben gondolkozott.
-De tényleg. Sorban állnak előtted a fiúk és mégis engem választottál. Tudod, mekkora öröm ez nekem? – kérdezte.
-Azért téged választottalak, mert szeretlek. Ezt nem lehet megmagyarázni. Ilyen egyszerű: szeretlek. Más ok nincs. Remélem, érted.
-Persze, hogy értem. Végül is velem is hasonlóak a dolgok. Sohasem hittem volna, hogy szerelmes leszek valakibe. De tévedtem.
Újra megcsókolt. A vendégeink nem láttak minket, mert nem kapcsoltuk fel a villanyt. Beszélgettek egymással.
Én pedig végre együtt lehettem Edwarddal.
-Bella, most szó szerint ragyogsz – mondta Edward, mikor rám nézett.
-Ezt meg hogy érted?
-Úgy, ahogy mondom. Valahányszor megcsókollak, ragyogni kezdesz. Olyan vagy, mint egy csillag. A legszebb csillag.
-De még nem ragyogok eléggé – mondtam.
Edward az arcomhoz hajolj és újra megcsókolt. Én pedig azt kívántam, bárcsak sohasem lenne vége ennek a pillanatnak.
Boldog voltam Edward karjaiban. Ez volt életem legszebb karácsonya.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Nagyon jó kis történett!
Én már azt hittem , hogy nem lesznek együtt karácsonykor , de tévettem!