Lassan letelik a két nap, amit Jasper kapott Arótól. Már nagyon régóta várja szegény, hogy láthassa a szerelmét. Nem is gondoltam volna, hogy ekkora galibát okozhatok a viselkedésemmel. Micsoda felfordulás. Alice-t elrabolják, engem tömlöcbe vetnek, Jaspert pedig megfenyegetik, hogy segítsen nekem. Jasper az egész élettörténetét elmesélte nekem, és arra jutottam, hogy van annál rosszabb is, mint hogyha nincs párod. Legalább családom az van. Gondolkodtam el.
-Hogy érzed magad? – szakított ki Jasper a gondolataimból.
-Tűrhetően – sóhajtottam. - Még mindig nem érzem úgy, hogy jobb lenne, de már nem vagyok dühös – mondtam határozottan.
-Meg fogod találni a párodat – mondta Jasper komolyan. – Erős független nő vagy, és ezt a többi családtagodnak is meg kell értenie. Hidd el, hogy rád talál a boldogság, ahogy már rám is rám talált.
-Köszönöm – öleltem meg újdonsült barátomat. Igazából, amikor belépett ide a cellámba, akkor gyűlöltem, mint egész létezésem során mindenkit. Hiszen senki nem látott engem, csak a kegyetlen bestiát, aki mindig kínoz mindenkit. Istenem, ha belegondolok, hogy nem is olyan régen még a Forks melletti tisztáson álltunk, és meg akartuk ölni Renesmee-t és a Culleneket egyszerűen elborzadok. Hiszen ez a család a jelek szerint valóban annyira szeretnivaló, ahogy azt hallottam már többektől is.
-Mindjárt letelik az idő – hallottuk meg Justin hangját kintről. Hirtelen zihálva kezdtem kapkodni a levegőt, és megigazítottam a koszos ruhámat. Justin volt a legújabb családtagunk. Tizenhét évesen változtatták át, még a tizenhatodik században, de csak most került hozzánk. Hihetetlenül jóképű volt.
-Lám-lám – suttogta Jasper a fülembe. - Úgy látom, hogy megvan a szíved választottja – jegyezte meg nagyon halkan.
-Jasper, kérlek. Nem akarom, hogy kinevessen. Hiszen ő annyira erős, izmos, és annyira jóképű. Soha nem lesz az enyém, csak kinevetne – mondtam elkeseredetten.
-Hogyha nem tudja meg, hogy mit érzel, akkor nem tudhatod, hogy mit érez – mondta Jasper határozottan.
-De te viszont tudhatod – mondtam vigyorogva.
-Nem tetszene a válaszom – mondta kicsit félve.
-Tehát utál – mondtam lehajtott fejjel.
-Inkább csak fél tőled – válaszolta. – Hányszor kínoztad meg? – kérdezte kíváncsian.
-Úgy ötször-hatszor – motyogtam lehajtott fejjel.
-És mióta van itt? – forgatta meg a szemeit Jasper.
-Nyolc napja – mondtam lesütött szemekkel.
-Mit vétet? – kérdezte barátom.
-Semmit, én csak fel akartam hívni magamra a figyelmét – tördeltem az ujjaimat. Lehet, hogy nem így kellett volna?
-Hát azt sikerült – kuncogott fel Jasper.
-EZ NEM VICCES – csattantam fel, de nem támadtam rá.
-Megy ez – mondta elismerően. – Még csak rám se támadtál, pedig feldühítettelek.
-Tényleg – néztem rá mosolyogva. – Köszönöm – öleltem meg hirtelen.
-Szívesen – ölelt vissza, és puszit nyomott a fejem búbjára.
-Indulás, a Mester már vár titeket! – csattant fel Justin. Mi pedig követtük a parancsot. Jobb híján.
Végigmentünk újra a folyosókon, amik a nagyterembe vezettek, és csalódottan figyeltem, hogy Justin próbál minél távolabb húzódni tőlem. Nyilvánvalóan félt. Hiszen rászolgáltam. Nem lett volna szabad ilyen gyerekesen viselkednem, hiszen úgy nem fog megszeretni, hogyha megkínzom.
-Á, Jasper, és Jane. Nagyszerű. Mire jutottatok? – kérdezte a Mester a szokásos nyájasságával.
-Jane-nek lennének igényei, amiket nem elégít ki a családja – kezdett bele Jasper, de részleteket udvariasan nem árult el.
-Vajon milyen igényei lehetnek? – kérdezte Caius ironikusan.
-Társra vágyom. Valakire, aki szeret – mondtam szégyenlősen.
-Ugyan ki szeretne téged? – kérdezte Caius nevetve.
-Jane igenis szeretnivaló, csak meg kell ismerni – mondta Jasper határozottan.
-Mondod ezt két nap után – nézett rá Aro döbbenten.
-Nézd meg magad, és megtudod – nyújtotta a kezét a Mester felé.
-Ne… - nyögtem alig hallhatóan.
-Nem lesz semmi baj – mondta Jasper lágyan.
A következő pillanatban pedig kíváncsian figyeltem a Mester reakcióit az elmúlt két napról. Sokáig tanulmányozta a történteket, majd elengedte Jasper, és elégedetten rám mosolygott.
-Látom, megváltoztál, Jane – mondta mosolyogva.
-Igyekszem, Mester – hajoltam meg. Hogyha jó kislány leszek, akkor talán elengedi Alice-t és Jaspert.
-Valóban ennyire vágysz egy társra? – kérdezte komolyan.
-Igen, Mester – mondtam lesunyt fejjel. Még soha nem kértem semmit, pedig már hosszú ideje szolgálom a Volturit.
-Nos, ez esetben, azt hiszem, hogy adnom kell neked egy esélyt. Justin, mostantól Jane jegyese vagy. Viszont, hogyha a kis hölgy bánt téged, vagy engedetlen lesz, akkor felbontom az eljegyzést. Két hónapot kapsz, Jane, hogy nekem is bizonyíts, ahogy Jaspernek tetted – mondta határozottan.
-Köszönöm, Mester – néztem rá hálásan.
-Az egyik legjobb testőröm vagy, hogyha egy társtól még jobb leszel, akkor megkapod – válaszolta Aro. – Ti pedig elmehettek, ahogy ígértem – fordult most Jasper felé. – Félix, Alec, hozzátok ide Alice-t – adta ki a parancsot. – Láncok nélkül – fűzte még hozzá.
-Igen, Mester – hajoltak meg, majd eltűntek.
Néhány perccel később pedig már meg is jelentek Jasper kedvesével. Alice azonnal odafutott szerelméhez, aki tárt karokkal várta, majd szorosan magához ölelte és megcsókolta. Bárcsak nekem is részem lenne egyszer ilyesmiben.
-Hiányoztál, kedvesem – suttogta Jasper Alice fülébe, amikor elváltak.
-Te is nekem – mondta Alice boldogan.
Milyen szépek. Félve Justinra pillantottam, aki nem volt túl lelkes, és elfordította a tekintetét. Vajon képes lesz valaha szeretni egy olyan lányt, mint én? Mindent el fogok követni, hogy jól menjenek a dolgaink.
-Távozhattok, hogyha nem kívántok csatlakozni hozzánk – mondta a Mester Jaspernek és Alice-nek.
-Nem kívánunk – válaszolta Jasper azonnal. Milyen kár, pedig legalább lenne valaki, aki kedvel is.
Újdonsült barátom hirtelen előttem termett, és magához ölelt. Meglepődtem a dolgon, ahogy mindenki, de igazából nagyon is jól esett a gesztus.
-Esetleg, meglátogathatlak titeket? Majd valamikor? – kérdeztem kissé félve a választól.
-Bármikor szívesen látunk – válaszolta Jasper, Alice pedig bólintott.
-Köszönöm – mondtam hálásan, majd egy puszit nyomtam az arcára.
Néhány perccel később pedig már a folyósokat róttuk. A Mester megengedte, hogy én kísérjem őket ki a főkapuig. Kicsit fájt, hogy elmennek, hiszen még soha senki nem akart engem megérteni. Hiányozni fognak a beszélgetéseink.
-Légy kedves Justinhoz, add magad, mint nekem és minden rendben lesz – mondta még Jazz, majd búcsúzóul kaptam egy puszit.
-Köszönöm, és vigyázzatok magatokra és egymásra – mondtam komolyan.
-Úgy lesz, Jane, és sok szerencsét – mondta Alice kedvesen, majd megölelt.
-Ég veletek – intettem még nekik. Ők visszaintegettek, majd futásnak eredtek. Én pedig elindultam a vár felé egy boldogabb jövő reményében.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
folytasd 
hehe én is csak ezt tudnám írni, tehát, nem vesztegetek a betűket
...
Cóval sieeeeeeeeeeeeeeeeeessssss''!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
:Q
Szia: Renesmee
U.I. Nagyon tetszik az oldal is ;)
„Szia! ez nagyon jó! Érdemes lenne folytatni!
”