Nessie és én

(Jasper szemszöge)

Bella már három hete világra hozta Nessie-t és legnagyobb örömünkre el sem kellett őt veszítenünk. Ha vámpírként is, de tovább él. Megjegyzem halkan, hogy nekem így sokkal kényelmesebb a helyzet, és Bella sem úgy néz ki, mint aki bánja, hogy már közénk tartozik. Sőt, ilyen boldogsághullámokat még soha senki nem árasztott felém.

Mindenki imádta a kis jövevényünket, ahogy én is. Bár én csak messziről mertem csodálni a kis unokahúgomat. Hiszen dobogott a szíve, és vér száguldott az ereiben. Nem kockáztathattam meg, hogy elbódítson a csábító illata, ezért inkább nem mentem hozzá túl közel. Pedig mindenki biztatott, hogy őt soha nem bántanám, de inkább biztosra akartam menni. Soha nem bocsátanám meg magamnak, hogyha a boldogság forrásának akár csak egy haja szála is meggörbülne.

-          Jasper – hallottam meg Bella hangját.

-          Tessék – fordultam felé. Nessie természetesen a karjában volt, mint a nap legnagyobb részében.

-          Van egy kis gond – mondta Bella lesütött szemekkel.

-          Mi lenne az? – kérdeztem értetlenül.

-          Tudod, hogy Alice, Rose és Esme vásárolni ment, Emmett pedig egy fogadás miatt most a hordárukat játssza. Carlisle dolgozik, Jake járőrözik, Edward pedig átment Port Angelesbe új cumisüvegekért Renesmee-nek, de útközben lerobbant a kocsija, úgyhogy felhívott, hogy érte tudnék-e menni. Szóval, az lenne a kérdésem, hogy egy kis időre el tudnád-e vállalni, hogy vigyázol a kislányomra. Kérlek, nagyon fontos lenne – nézett rám kérlelőn.

-          Miért nem viszed magaddal? – nyeltem egy nagyot. – Szerintem ez nem jó ötlet.

-          Nincs még gyerekülés a kocsiban, és nem lenne jó, hogyha a rendőrség felfigyelne rám. Apámnak sajnos nincs mindenre befolyása, és nem szeretnék kockáztatni – mondta komolyan.

-          Akkor elmegyek én Edwardért – ajánlottam fel.

-          Azt sajnos nem lehet, mert Alice azt üzeni neked, hogy nemsokára hazaér, és szeretné, ha itthon lennél – mondta Bella határozottan. – Nem lesz semmi baj, Jazz. Alice nemsokára itthon lesz. Egy negyed óra az egész. Tudom, hogy sosem bántanád. Beteszem ide a kiságyba, te pedig leülsz oda a kanapéra, és figyelsz rá. Ennyi az egész.

-          Rendben – sóhajtottam fel. Ha a kiságyban van, akkor nem kell túl közel mennem hozzá.

-          Köszönöm, Jasper – mosolygott rám Bella, majd hozzám lépett Renesmee-vel együtt, és megölelt. A kicsi pedig azonnal a hajamba túrt az egyik kezével, a másikkal pedig az ingem gallérját markolta.

-          Nincs mit, Bella – mondtam ki a maradék levegőmmel. – Akkor tedd Renesmee-t a kiságyba – fűztem még hozzá.

-          Oké – mondta mosolyogva. – Most evett, úgyhogy nem lesz vele gondod – tette még hozzá. Majd letette a kicsit a járókába, és puszit nyomott a homlokára. – Ügyes legyél, édesem – súgta a fülébe. Mire Nessie kacagni kezdett.

-          Szia, Jasper, és még egyszer, köszi – mondta Bella, majd egy szempillantás alatt eltűnt a szemem elől.

-          Nincs mit – szóltam utána, de már csak a motor zúgását hallottam.

Miután a kocsi zúgása már teljesen eltűnt a hallótávolságból, leültem a kanapéra, és tovább kezdtem olvasni a könyvemet, amit eddig is. Még csak öt-hat perce olvastam, amikor Nessie keservesen felsírt. Azonnal felkaptam a fejem, de nem láttam semmi jelét annak, hogy bármi történt volna. Próbáltam egy adag nyugalmat küldeni felé, de ettől függetlenül tovább sírt. Kiszaladtam a konyhába, és az üvegébe töltöttem a teából, amit mindig inni szokott, de azt meg kihajította a járókából. Kezdtem kétségbeesni, hogy most mit tegyek, és arra gondoltam, hogy felhívom Bellát, amikor unokahúgom hirtelen kapálózni kezdett felém. Vettem egy mély levegőt, és közelebb sétáltam hozzá. A kis kezeit egyértelműen felém nyújtotta, úgyhogy megfogtam őket, de ő csak még jobban nyújtózott felém. Amikor rájöttem, hogy mit szeretne finoman a karjaimba emeltem, és ringatni kezdtem, de levegőt továbbra sem vettem. Azonnal megmarkolta az ingem gallérját, amit először rángatni kezdett, majd mikor sikerült elég közel férkőznie hozzá bekapta, és rágcsálni kezdte, miközben elégedetten gügyögött. Elég furcsák voltam az érzelmei. Az érintésemtől egyértelműen megnyugodott, és roppant elégedett volt magával valamiért. Ezt annak tudtam be, hogy sikerrel a szájába döngölte az ingem gallérjának jelentős részét. A hümmögése és a cuppogása egyre hangosabb lett, nekem pedig muszáj volt elmosolyodnom, mert annyira édes volt, ahogy a nagy munkálatai közben elégedetten sóhajtozott is. Eluralkodott rajtam egy furcsa érzés. Tudtam, hogy gondoskodnom kell róla, mert rám bízták ezt a pici élőlényt. Már pedig én még soha nem bántottam senkit sem, akit rám bíztak, úgyhogy Renesmee-t sem fogom, ez biztos.  

-          Mi a baj, picur? – kérdeztem halkan. – Fáj a fogad? Carlisle szerint még nincsenek kint teljesen a kis rágófogaid. Lehet, hogy kéne neked egy kis hideg rájuk? Láttam, hogy Bella tett be neked a fagyasztóba rágcsálókat – mondtam és elindultam vele a hűtő felé. Amint odaértem kivettem egy kis maci formájú figurát, és Renesmee szájához tartottam. – Ezt szeretnéd? – kérdeztem lágyan.

Nessie pedig a következő pillanatban elengedte a galléromat, és ráharapott a macira. Édes volt, ahogy boldogan felnyögött, amikor a hideg a tüzelő ínyéhez ért. Egyre mohóbban gyűrte a szájába, és néhány perccel később elégedetten ernyedt el a karjaimba, de továbbra sem hagyta, hogy azt a rágnivalót kiszedjem a szájából.

-          Mit szólnál, hogyha mesélnék neked valamit? – kérdeztem tőle, mire elvigyorodott. Ráadásul még bólogatni is elkezdett. Tudtam, hogy nagyon is értelmes, de nem gondoltam volna, hogy ilyen szinten kommunikál. Vajon miből maradtam még ki? – Érted, amit mondok? – kérdeztem kíváncsian. Mire a kicsi újra bólintott. – Akkor meséljek neked? – kérdeztem újra, mire megint egy biccentés volt a válasz, és egy hangos „ááá” hangot hallatott. Ezután pedig ismét a szájába vette a macit, és tovább rágódott rajta.

-          Rendben. Akkor most szépen leülünk ide, és mesélek neked egy szép történetet, aminek boldog a vége – mondtam miközben leereszkedtem a kanapéra. – Szóval, hogy is kezdjem? Egyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer egy fiatal fiú, aki úgy döntött, hogy a hazája védelmében mindent meg kell tennie és beállt katonának. Néhány hónappal a kiképzése után kiderült, hogy kivételes stratégiai képességekkel van megáldva, és ezért előléptették. A harcos mindent elkövetett, hogy a mesterei ne csalódjanak benne, és nem is kellett nekik soha kételkedni a fiú szavában. Akármennyire is hosszú, és kegyetlen volt a polgárháború, ők mindig győztesen keveredtek ki a küzdelmekből. Egyre több helyen lobogott a szép zászló, ami a hovatartozásukat jelképezte. Több évi siker utána a katona éjszakai útra indult, ahol találkozott három káprázatosan szép nővel. Úriember révén, azonnal megállt, hiszen azt hitte, hogy a hölgyek segítségre szorulnak, de nagyon nagyot tévedett. Az egyik nő, ahogy a fiú leszállt a lóról előtte termett, és megragadta, majd a torkába harapott, és inni kezdett – tértem vissza múltba. Gondolataim elkalandoztak egészen addig, amíg meg nem hallottam Nessie halk gügyögését, majd kis kezét az arcomhoz szorította, és én láttam magam nagy harcosként, fehér lovon, ahogy elképzelt engem a mese alapján. – Igen, valóban hasonlóan néztem ki. Akkor mondom most már egyes szám első személyben tovább a történetet– mosolyogtam rá. – Akkoriban még nem hittem a fajtánk létezésében, azt hittem, hogy csupán egy ostoba babona, de ma már határozottan valóságos a helyzet. Lényeg a lényeg, hogy átváltoztam, és amikor magamhoz tértem fogalmam sem volt róla, hogy mi történt. Csak azt tudtam, hogy nagyon fájt a torkom. Néhány napig csak a cellát láttam, ahol fogva tartottam. Majd a harmadik napon, az ajtó végre kinyílt és a lány lépett be rajta, aki megharapott. Elmesélte, hogy vámpír lettem, és hogy azért választottak ki engem, mert a képességeimnek nagy hasznát vennék a háborúk során. Tudod ezek a vámpírnők szándékosan háborúkat szítottak, hogy minél nagyobb legyen a vadászterületük. Ronda ügy volt ez az egész. Évekig harcoltam az oldalukon, és rengeteg csatát vívtam meg velük, de valami mégis hiányzott az életemből – folytattam a történetet, mire Nessie újra az arcomhoz ért, és Alice képét vetítette az elmémbe. – Igen, ahogy mondod, édesem. Alice hiányzott az életemből. A szerelmem, a lelki társam. Valaki olyan, aki nélkül nem tudsz létezni – magyaráztam, mire unokahúgom újra hozzám ért, és Jacobot mutatta. – Igen, neked Jake olyan, mint nekem Alice. Bár hogyha választani lehet, akkor én inkább maradok Alice-nél – mondtam mosolyogva, mire Nessie kuncogni, és hevesen gügyögni kezdett. – Sajnálom, kicsim, de nem értek babául – mondtam neki lágyan. A pici pedig újra hozzáért az arcomhoz, és megmutatta, hogy Jacob fontos neki, csak furcsállja a különbségeket, amik tetszenek is neki. A bőrük közötti különbséget. A nagyságuk közötti ellentétet. Megmutatta, hogy szereti, amikor Jake tartja őt, vagy amikor a farkas a hasára fekteti az ágyon, és simogatja a hátát. – Igen, én is mindig Alice-szel szeretnék lenni, de néha el kell válnunk egymástól egy kis időre.  Ahogy Jake-nek és neked is, de mindig visszajönnek hozzánk – simogattam meg az arcocskáját, mire kicsit elpirult. Hihetetlen tudata van, annak ellenére, hogy még alig élt. Újra megérintett, és mutatta, hogy a közös múltunknál tartottam Alice-szel. – Oh, igen, igazad van – mosolyogtam rá. – Tehát ott tartottunk, hogy Maria a vámpír, aki átváltoztatott bejött hozzám, és mindent elmondott nekem, majd az ő oldalán harcoltam hosszú évtizedeken keresztül. Gyűlöltem azt az életet, de nem volt alternatívám. Igazság szerint féltem egyedül nekivágni az ismeretlennek. Aztán mégis eljött a nap, amikor összeszedtem minden bátorságomat, és elhagytam Mariát és azt az életet. Naphosszat csak futottam, amíg valami különleges erő megállásra nem késztetett egy fogadónál. Bementem, és az első, akit megpillantottam az én gyönyörű Alice-m volt. Rám várt, mert látta egy látomásban, hogy egymáséi leszünk. Aznap kezdődött el az igazi életem. Az az élet, amire mindig is vágytam. Tele szeretettel, szerelemmel, szenvedéllyel, és boldogsággal. Soha nem is kívánhattam volna többet a világtól. Ma pedig itt vagyok, egy nagy család tagjaként, és minden vágyam teljesült. Nincs semmi más, amit kívánhatnék az élettől. Van két bátyám, egy nővérem, és egy húgom, anyukám, apukám, és ráadásnak még egy angyali unokahúgom is. Az élet csodálatos ajándék, és minden egyes percét ki kell használnod. Érted, kicsilány? Hát persze, hogy érted. Hiszen átlagon felül okos kislány vagy. Rendkívüli képességekkel. Azt hiszem, hogyha valaha is megadatott volna, hogy gyermekem legyen, akkor a pici pontosan olyan lett volna, mint te. Gyönyörű, kedves, értelmes, és páratlan - mondtam neki mosolyogva, és olyat tettem, amit eddig még soha. Lassan kezdtem el Nessie pici arcocskája felé közelíteni, majd lágy csókot hintettem a homlokára. Mire az apró kis ujjaival beletúrt a hajamba, és finoman markolászni kezdte a tincseimet, miközben lelkesen gügyörészett. Majd pici kezével az arcomhoz ért, és megmutatta, hogy mit szeretne. A képen én szerepeltem a kanapén feküdve. Renesmee pedig a mellkasomon feküdt a hasán, és aludt, miközben én simogattam a hátát. – Ezt szeretnéd – néztem rá kérdőn. – Elálmosodtál? – simogattam meg az arcát, mire bólintott. – Rendben, akkor most kapsz egy másik jó hideg rágcsálót, aztán pedig szundíthatsz egyet – álltam fel vele, majd a hűtőhöz siettem, és kivettem ezúttal egy fóka formájú rágnivalót. Nessie azonnal lelkesen kapott utána, és a szájába gyömöszölte, majd egyre laposabbakat kezdett el pislogni. Kérését tiszteletben tartva visszasétáltam vele a kanapéhoz, és lefeküdtem rá, majd azonnal a mellkasomra fektettem Renesmee-t, és simogatni kezdtem a hátát. Kis unokahúgom újra megérintette az arcomat, és megmutatta, hogy szeretné még, hogyha mesélnék neki. Ezért belekezdtem az emberi éveim megmaradt emlékeit elmesélni, amit a baba érdeklődve hallgatott. Majd a szuszogása egyre egyenletesebb lett, és teljesen elernyedt a karomban. Levegőt is alig mertem venni, mert nem akartam, hogy felébredjen miattam. A plédet lehúztam a kanapé karfájáról, és finoman betakargattam törékeny testét, majd folytattam a simogatást. Már legalább egy órája feküdtünk ott csendesen, amikor kinyílt a bejárati ajtó, amin Edward és Bella lépett be, majd őket követte az egész családunk. Mindenki szája mosolyra húzódott, és őszinte boldogság látszott rajtuk, amiért Nessie-t a karjaimban találták.

-          Látod, én megmondtam, hogy csak egy kis idő kell nekik kettesben – mondta Bella elégedetten.

-          Igen, igazad volt, kicsim – nyomott Edward csókot Bella ajkaira.

-          Sejtettem, hogy mesterkedtek valamiben – csóváltam meg a fejem. Persze közben figyeltem, nehogy felébredjen a kicsi. – Köszönöm – néztem rájuk hálásan. – Elképesztő érzés, hogy annyira megbíztok bennem, hogy itt hagyjátok velem egyedül ezt a kis jövevényt. Nem féltettétek?

-          Egyáltalán nem, te sosem bántanád – vágta rá Bella komolyan. – Látod, Renesmee is imád téged – mutatott a kislánya felé, aki halkan szuszogott a mellkasomon.

-          Igen, tudom, csak féltem, hogy kárt tehetek benne – mondtam halkan.

-          De nem tettél. Soha nem tennéd. Úgyhogy légy szíves, és mostantól törődj többet az unokahúgoddal – mondta Edward komolyan. – Téged is maga mellett szeretne tudni.

-          Tudom, mostantól kiveszem a részem az életéből – mondtam boldogan, és megint végigsimítottam a pici hátán.

Mindenki más meghatottan nézte a jelenetet, de nem szóltak semmit. Még Emmett is csak mosolyogva figyelte, ahogy Renesmee nyugodtan szuszog a mellkasomon. Életem egyik legszebb napja volt. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen pici kis élőlénynek ekkora hatalma lehet bárki felett.

Nessie néhány órával később felébredt, és édesen gügyögve mocorgott a mellkasomon, majd rám emelte csokoládé barna szemeit, és elmosolyodott. Ebben a mosolyban benne volt minden, amit éreznem kellett az unokahúgom irántam érzett érzelmeiből. Szeretet, gyengédség, bizalom. Legfőképpen a bizalmát éreztem. Feltétel nélkül bízik bennem ez a kicsi lény. Ennél nagyobb ajándékot nem is kaphatnék ettől a kis jövevénytől. Soha többé nem próbálom meg magam távol tartani tőle, sőt, keresni fogom a társaságát. Ez a kislány egyszerűen csodálatos, és bármilyen döbbenetes is, azt szeretné, hogyha én is része lennék az életének. Teljesen elkápráztatva ültem fel a kanapén, Renesmee-t óvatosan tartva a karomban. Miután kigyönyörködtem magam benne, felálltam, és egy gyors puszi után vissza akartam adni őt az édesanyjának, de belecsimpaszkodott az ingembe.

-          Szerintem még maradni szeretne veled – kuncogott fel Bella.

-          Igen, én is úgy látom – simítottam végig a baba gerincén gyengéden. – Nem baj, hogyha még nálam marad egy kicsit? – kérdeztem mosolyogva.

-          Dehogy, örülök, hogy végre a közbelébe mersz menni – legyintett Bella. – Nyugodtan játssz vele, ameddig csak kedved van – mondta mosolyogva.

-          Úgy lesz – mondtam komolyan, majd visszadőltem Nessie-vel a kanapéra, hogy tovább mesélhessem életem történetét. Egészen késő estig eltartott a mese, úgyhogy mire a végére értem Renesmee már megint nyugodtan szuszogott.

Sosem gondoltam volna, hogy ez valaha is megtörténik, de életemben először végre tökéletesen felszabadult voltam, valaki mellett, aki nem vámpír, és ezt nem másnak köszönhettem, csakis az én egyetlen kis unokahúgomnak. Ma megmutatta nekem, amit Alice is már hetek óta magyarázott, hogy sokkal nagyobb az önuralmam, mint valaha is hittem volna.