Mindig eljátszottam a gondolattal,mi lenne ha egyszer újra találkoznánk az életem folyamán?Felismerne egyáltalán?Nem is értem miért rágódok ezen igazából.Hiszen elhagyott,nem kellettem neki.És most itt vagyok ugyanúgy tizennyolc évesen,bár ennek már több mint száz éve,egy magamfajta vámpírral sétálgatok az utcán karöltve,kinek neve Max.Igen,vámpír vagyok.Amikor leugrottam a szikláról Ő mentett meg.Ő volt az,kinek segítségével új életet kezdhettem.Ismét megismertem azt az érzés,melynek neve,szerelem.

-    Jól vagy,édesem? – suttogta a fülembe,mitől megborzongtam,majd apró mosoly kúszott a számra,és oldalrafordultam,hogy a szemébe nézhessek.
-    Tökéletesen,csak…elgondolkoztam – Nyeltem egy nagyot,amit Ő is észrevett,aztán sóhaj hagyta el ajkát.
-    Megint rá gondoltál,igaz? – Maxnek elmeséltem mindent.Nem akartam a kapcsolatunkat hazugságokra építeni.Ismerte az egész életem,aminek legnagyobb részét Edward alkotta.Gyomrom összerándult még akkor is,hacsak gondolatban ejtettem ki a nevét.
-    Nem!Vagyis de.De nem az miatt,amire te gondolsz – hadartam.Erőltetetten elmosolyodott.
-    Nem baj,megszoktam – Utáltam,amikor ilyen megértő volt.Miért nem tudott legalább egy kicsit leszidni?Akkor már lett volna egy ok,ami elterelte volna róla a figyelmem.
-    Miért vagy ilyen jó hozzám?
-    Mert szeretlek,édesem.És nem tudnálak bántani,még egy szóval sem – Ujjával végigsimított arcomon,majd megállt,és maga felé fordított.

Ajkát gyengéden enyémre tapasztotta,és szerelmesen játszadozni kezdett azzal.Imádtam,ahogy csókolt.És legfőképpen azt,hogy érzéseit nem szorította magába.

-    Elnézést – Lefagytam,amint eltávolodott tőlem.Akartam még,nem szerettem volna itt abbahagyni.

A zsebébe nyúlt,majd előkapta rezgő mobilját.

-    Tessék?Itt Max Compton – Szexis volt,mikor ilyen komoly képet vágott.Összeráncolta homlokát,és erősen gondolkozott valamin. – Persze,hogyne.Ott leszek.Igen.Akkor ötkor – Efféle szavak hagyták el ajkát,majd végre valahára lerakta.
-    Ki volt az? – kérdeztem izgatottan.
-    A házzal kapcsolatosan hívott az eladó.El kell mennem oda ötre,mert valamit elfelejtettem aláírni a papíron.Sajnálom,Bella.Viszont te nyugodtan maradhatsz tovább mulatni,Forksban csak egy évben egyszer van ilyen fesztivál,tudom jól – Mosolygott rám kedvesen.

Maxt rábeszéltem,hogy költözzünk vissza Forksba,hiszen már senki sem ismerne minket.Körübelül már egy hónapja lakhattunk itt albérletben,viszont rászántuk magunkat arra,hogy vegyünk is egyet.Most tartották a faluban az ötvenötödik ’Falusi Napokat’.Ilyenkor mindenki az utcán sétálgat,kirakodók vannak,a színpadon műsorok zajlanak.

-    Nem,megyek veled - Ráztam meg a fejem makacsul.
-    Ne butáskodj,édesem.
-    Mégis kivel maradnék itt? – Amit kimondtam ezt a mondatot,hátam mögül meghallottam egy apróbb sikolyt.
-    Bella! – Mindketten hátranéztünk,és megláttuk,hogy Katherine az.
-    Nah látod?Már is van kivel maradnod – Villantotta felém Max a győztes mosolyát,és én vesztesként sóhajtottam egyet.
-    Rendben,de ne maradj sokáig – Megcsókoltam.
-    Igyekszem – Bólintott,majd egy szempillantás alatt eltűnt a tömegben.Kat épp ekkor ért ide.
-    Te,Bella… - Kezdett bele a mondókájába lihegve a futástól. – Max az elöbb még nem itt volt?
-    De – Beharaptam alsó ajkam,visszatartva egy apróbb mosolyt.
-    Ez a fazon egyre rejtélyesebb – Túrt bele hosszú,szőke hajkoronájába.

Katherine az egyetlen barátom volt,akivel közelebb kerültem az egy hónap alatt.Bár nem tudja,hogy mindketten vámpírok vagyunk.

-    Hé,csajszi!Amúgy mizu veled? – Váltott hirtelen témát,ami már megszokható volt tőle.
-    Unom már ezeket a fesztiválokat – Elkezdtünk sétálni,majd észrevettem,hogy Kat felhúzott szemöldökkel furcsállva vizslat.
-    Unod?Hiszen még sosem voltál ilyenen.Csak most költöztetek ide – Mindig is nehéz volt vele beszélgetni,hiszen ezek az apró részletek lebukásról bűzlöttek.
-    Valójában ahol ezelőtt laktunk,ott is ugyanilyen rendezvényeket szerveztek,amelyek ugyanilyen unalmasak voltak.Így értettem – De valahogy mindig kivágtam magam belőlük…
-    Ohh…hát majd én megmutatom neked,hogy ez fele annyira sem unalmas,mint hiszed! – Nevetett,de valami megint eszébe jutott. – Képzeld!Van itt egy csaj,aki tökre olyan,mint te!
-    Miről beszélsz? – Kínosan éreztem magam.
-    Esetleg nem titkolod el előlem az ikertestvéred? – Nézett rám bosszúsan. – A viccet félretéve,tényleg nagyon hasonlít rád.És az a pasi akivel van,édes istenem!Egy isten!

Egy isten…én eddig csak egyetlen egy istent ismertem,de Ő már…Ő már nincs.Most az én istenem,az Max.

-    Még hogy túlzok? – Hangja egy oktávval feljebb csúszott,és észrevettem,hogy tekintetével a távolba mered.Én is arra néztem,amerre Ő.

Egy lány jött ki a mosdóból,majd megfordult,és arcán hatalmas vigyor terült el.Kísértetiesen hasonlított rám.Megálltam,majd feltűnően bámultam Őt.Annyira hasonlított a régi énemre…Tekintete összetalálkozott az enyémmel,majd zavartan elfordult,amint meglátta,hogy nem igazán akarom befejezni bambulásomat.Kezét nyújtotta valaki számára,akit még nem igazán bírtam kivenni,hiszen eltakarta egy fa.Majd a lány magához húzta,és az én szívem megint fájdalmasan darabokra szakadt.

-    Ezt…nem…hiszem…el – suttogtam magam elé,és Ő felkapta fejét.Hát persze,hogy meghallotta.Oly rég óta nem láttam ezt a tekintetet,és magát a tulajdonosát.Legszívesebben a karjaim közé zártam volna őt.Majd visszatértem a valóságba.Eltátotta a száját,amint meglátott,és tisztán kivettem,amint ajkával eltátogja a nevemet.Ebben a pillanatban kikiabáltam volna,hogy „nah mi van,meglep,hogy még mindig élek?”,de nem tettem.Katet kézenfogtam,és rángatva elhúztam onnan.

-    Mennyünk innen – Hangom sürgető volt.
-    De miért?Mi történt?Áú!Ez fáj! – Rántotta ki karját. – Láttad azt a pasit?Ugye láttad?
-    Igen,láttam.Viszont el akarok menni – Csak előre fele mentem.Talán már túl feltűnően gyorsan sétáltam egy emberhez képest.
-    Bella,elmondanád,hogy mi a bajod?Megrémisztesz!
-    Csak annyi,hogy az a pasi az exem! – Nehezemre esett kimondani.
-    Az exed? – Húzta el a szót. – Szóval Ő az,akiről annyit meséltél?Jézusom uram isten!Nem mondtad,hogy ennyire helyes!
-    Mert nem volt lényeges!Áú! – Kitört a magassarkúm sarka.Nah ennyit arról,hogy megmenekülök.  – Ezt megfognád,légy szíves? – Vettem le a lábamról az egyiket,majd aztán a másikat is.

Szerettem volna felállni a guggolásból,de egy ismerős hang csapta meg a fülemet.

-    Bella? – Összerezzentem.Nem akartam megfordulni.Nem akartam újra beszélni vele,újra érezni azt a fájdalmat… - Bella,te vagy az? – Gyengéden megfogta a vállamat,és maga felé fordított.Pupillái kitágultak.Fogsorát erősen összezárta.
-    Oké,én ott leszek a büfében,Bells,ha kellenék – mondta Kat.
-    Ne,várj!Ne menny el! – suttogtam,amit nem igazán hallhatott meg,majd kettesben maradtam Vele.Nem néztem rá,a földet bámultam.
-    Te mióta vagy vámpír? – kérdezte,amit én elég röhejesnek találtam,hiszen Ő hagyott el! – Kérlek,az ég szerelmére!Nézz rám – Ujjait állam alá dugta,majd felemelte fejemet.Akaratlanul is belenéztem aranyszínű szemeibe,amiből fájdalom sugárzott.Nem,most nem sajnálhatom. – Tudom,hogy haragszol,de…
-    Gyűlöllek! – szólaltam most már meg,és Ő ugyanúgy nézett rám.Azt hittem,hogy ezzel legalább megbántom.
-    És jogosan gyűlölnél,de rosszul teszed.Beszélhetnénk?
-    Most is azt csináljuk.Egyáltalán hol hagytad a hasonmásomat? – Elkeseredett húzásnak találtam,hogy Edward olyan nőbe szeretett bele,aki olyan,mint én.Hiszen engem azért hagyott el,mert nem voltam neki elég jó.
-    Ez nem igaz! – Emelte fel a hangját,és én nem értettem,hogy miről beszél.Láttam rajta,hogy Ő is meglepődött. – Hallom a…gondolataidat.Hogy lehet? – Rázta meg a fejét,és nekem egyre jobban nem tetszett mindez.
-    Tudod vámpír vagyok,és egész sok minden megváltozott azóta – Nyomtam meg erősen az „azóta” szócskát. – Viszont most mennem kell.
-    Várj – Kapott a kezem után,de én kihúztam azt. – Találkozzunk,kérlek – Sosem bírtam ennek a tekintetnek ellenállni,ahogy most sem.
-    Holnap a rétün…a réten – Javítottam ki hirtelen mondandómat. – Délután egykor.Egy percet sem fogok rád várni.Viszlát,Edward! – Köszöntem el tőle ridegen,és faképnél hagytam.

Másnap elég hülye kifogást találtam arra,hogy miért kell elmennem.Utáltam hazudni Maxnek.Egyáltalán miért találkozok én vele?Sebesen haladtam az erdő felé,majd be a sűrejébe.Minnél közelebb éreztem magamhoz,annál nehezebben bírtam elfogadni,hogy elhagyott.Megálltam.Egy fának volt támaszkodva.A nap erősen sütött,ezért sugarai körbevették Őt,és ugyanolyan gyönyörű volt,mint azon a napon.Nem bírtam megszólalni,csak én is beléptem a rétre.A fű alattam megroppant,majd felkapta fejét,és elmosolyodott.Hogy tud még ilyenkor is mosolyogni?Hirtelen előttem termett,és szólásra nyitotta ajkát.

-    Örülök,hogy eljöttél,Bella – Féloldalas mosolyra húzta a száját,amitől úgy éreztem,szívem újra dobogni kezd.
-    Edward gyorsan essünk túl rajta,nem érek rá sokáig – Szenvedve felnevetett.Mi rosszat mondtam?
-    Tudod épp ezért szerettem volna veled beszélni,mivel mi is ideköltöztünk Forksba,és…
-    Mi?Ideköltöztetek? – Emeltem fel a hangom,és mutatóujjammal mellkasára böktem.Másmilyen illata volt,mint a múltban. – Hát persze,hogy ideköltöztetek!Én hülye!
-    Miről beszélsz? – Húzta fel értetlenül szemöldökét.
-    Úgy gondoltad,hogy már úgy is halott vagyok,ezért nem fogsz senkinek sem ártani azzal,hogy visszaköltözöl,igaz?Annyira szánalmas vagy,Edward Cullen!El sem tudom képzelni,hogy én annó hogy szerethettelek – Undorodva megráztam a fejem,de furcsállva vettem észre,hogy még csak meg sem hatottam.Rezzenéstelenül meredt a szemembe.
-    Félre érted az egész helyzetet,most már megmagyarázhatom?
-    És Alice,Jasper,Carlisle?Hol vannak a többiek?Ők miért nem jöttek vissza?Miért csak te jöttél ide,Edward? – Hangom elcsuklott.Nem akartam újra szenvedni.Észrevettem,amint felemeli kezét,hogy átkaroljon vígasztalóul,de aztán meggondolta magát.
-    Nem az vagyok,akinek hiszel – Felnevettem ezen a mondatán.
-    Hát persze,hogy nem az vagy!Az az Edward már rég halott! – Megrezzent.Végre valahára mélyebbre tudtam hatolni,és elértem az érzéseit.
-    Igen,igazad van – Bólintott diplomatikusan.Nem akarom,hogy Ő nyerjen.Én szeretnék ebből a veszekedésből kijönni nyertesként.
-    Egy érzéketlen,mazohista,magának való vámpír vagy,Edward!És nem legutolsó sorban önző.Számodra csak a te boldogságod számít valamit.Az a szerencsétlen lány egyáltalán tudja,hogy vámpír vagy?
-    Isabella – Nyelt egy nagyot,amint kiejtette a nevem.Nem értem,hogy miért hívott így. – Jól mondtad az elöbb,Edward halott.

Láttam,amint szája széle megremeg.Miért szórakozik velem?Hogy tud ilyeneket mondani,mikor itt áll előttem?

-    Tévedtem,te még rosszabb vagy annál is,amiket az elöbb mondtam – Idegesen beletúrtam a hajamba.
-    Tényleg igazán makacs vagy.Igaza volt,Edwardnak – Kezdtem begolyózni.
-    Oké,most már magyarázd meg,hogy miért beszélsz számomra virág nyelven?
-    Nem beszélek én semmilyen nyelven,csak te nem vagy képes meghallgatni.Edward az ikertestvérem volt – Nem,nem,nem!Az nem lehet…
-    Hazudsz!Sose beszélt arról,hogy lenne testvére.
-    Mert nem is tudott róla.Amikor átváltozott,az emberi emlékei hiányosak lettek,rám nem emlékezett.Akkor talákoztunk újra,mikor elment a Volturihoz – Nyeltem egyet.Edward mesélt arról,hogy kik azok. – Öngyilkos szeretett volna lenni,mert úgy tudta,hogy meghaltál.
-    Hogy mi? – Fakadtam ki.
-    Alicenek volt egy látomása arról,hogy leugrasz a szikláról,és utána nem látta többé a jövődet.Ezt is Ő mesélte nekem,mivel én nem ismerem a családtagjait,akiről te beszéltél.
-    És akkor most hol van Edward? – Szenvedve megrázta a fejét.Nem halhatott meg,bármit elviselek,csak ezt nem. – Ugye nem? – kérdeztem meg suttogva.
-    Sajnálom,de a Volturi megölte Őt.Felfedte magát az emberek előtt,és ezzel halálosítéletet tűzött ki magára – Összeestem.A földön ültem összekuporodva.

Könnyek nélkül sírtam.Reszkedtem.Erős bűntudat nyílallot belém attól,hogy az elöbb képes voltam szidni,mikor Ő én értem halt meg.

-    Szeretett téged,ha ez megnyugtat – Guggolt le mellém,majd kezét hátamra bigyesztette.
-    Még hogy megnyugtat?Sosem haragudtam még magamra ennyire! – És tényleg nem.Én mással éltem szerelemben,miközben megöltem azt,aki az igazi volt számomra.
-    Sokat mesélt rólad.Ezért jöttem Forksba,hogy megtaláljalak.
-    Miért? – kérdeztem remegő hanggal.
-    Azt mondta,hogy ezt még át szerette volna adni neked,mielőtt meghaltál volna,de ugyebár mivel élsz… – Nyúlt lassan a zsebébe,és előhúzott egy fehér borítékot. – Olvasd el,hátha enyhít a fájdalmadon,viszont nekem most mennem kell – Kiegyenesedett,miközben én felnéztem rá.Annyira hasonlított Edwardra.Szinte már bűnnek számított.
-    Köszönöm – Elmosolyodott.
-    Ez csak természetes.Remélem még találkozunk,Bella.És az,hogy Camilla hasonlít rád,csak a sors iróniája,avagy a véletlen játéka.Légy boldog,ebben az örökkévalóságban – Majd elillant.Egyedül maradtam.

Remegő kézzel nyitottam ki a borítékot,amiben megpillantottam Edward fájdalmasan gyönyörű írását.

„Kedves Bella!
Remélem betartod,amit ígértél,és vigyázol magadra.Nem bírnám ki,ha valami bajod esne.Sajnálom,hogy nem személyesen mondom el neked ezeket a gondolatokat,de nem akarom,hogy miattam szenvedj.Neked egy rendes,emberi élet jár sok gyermekkel,és egy szerető férjjel.Én erre nem vagyok képes,bármennyire is szeretném.Ugye nem hitted el,mikor azt mondtam,hogy nem szeretlek?Mert ez volt a legkegyetlenebb hazugság,amit valaha is hazudtam.Szeretlek,örökké.Ezért engedlek el,hogy valaki más tegyen ugyanilyen boldoggá,amivé én tettelek.Megtanultam,hogy a bánat,a szerelem ára.Nem tehetünk ellene semmit.Kérlek tudd,hogyha te már nem lennél,én sem fogok tovább éldegélni ebben az örökkévalóságban.Emlékszel a Volturira,igaz?Többet nem is mondok,csak annyit,hogy légy boldog!
A te örök szerelmed:
                       Edward.”

Felálltam,és összegyűrtem a levelet,majd beledugtam a zsebembe.Visszaindultam egy olyan világba,ahol már talán soha többé nem fogok tudni mosolyogni.Az a tudat,hogy Edward nincs,mégcsak a világ másik oldalán sem,lassan,de biztosan felemészt,és magával ragad a Föld legmocskosabb,legpokolibb mélyére…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés