Barbra.Gp ~ Ahol a Twilight örökké él :)
Navigáció

Home

Site

Friss

Pictures

Túl a valóságon

Twilight Saga

Fanfiction

Fancuccok

Extras

 
Számláló
Indulás: 2007-01-09
 
Havazó nyár by Iccsinee
Havazó nyár by Iccsinee : 6. fejezet - A legmesszibb rokon

6. fejezet - A legmesszibb rokon

  2010.08.01. 10:43


Nem viccelt.

Komolyan beszélt! Vien terhes egy vámpírtól! Vien egy… mutáns babát vár! Egy… lényt! Nem emberi babát, egy… valamit, ami meghatározhatatlan! Egy félig vámpírt félig embert! Egy… nem tudom mit! Ez képtelenség! Egyáltalán, hogy a fenébe bírta ki Peter? Ez nem lehetséges! Egyetlen rossz mozdulatával megölhette volna! És nem lehet ennyire kontrollálni a mozdulatokat és indulatokat. Főleg olyan helyzetben… Nah mintha én olyan sokat tudnák az olyan helyzetekről… De ez most nem lényeg!
Vien terhes! Vien egy vámpírtól vár gyereket, a fenébe!
Felpattantam a helyemről, és a másodperc törtrésze alatt Vien előtt voltam.
- Mondd, hogy nem igaz! – kiáltottam, és alig bírtam megállni, hogy ne ragadjam meg a vállát, és ne rázzam ki belőle azt a valamit…
Lehetetlen… Nem fogja kibírni. Az az akármi megöli őt!
- De igaz… - suttogta Vien, és megtörölte az orrát a kezébe. - Amikor felhívtalak… Akkor voltunk együtt Peterrel… úgy – mondta Vien, majd hátat fordított nekem.
De… De… Ledöbbentem. Egyszerűen megdermedtem… Nem kellett sokat gondolkodnom azon, hogy ez mit is jelent…
- De az kilenc napja volt! – ordítottam egyenesen Vien hasára meredve. - Kilenc napja! Nem… négy hónapja! – kiáltottam még mindig.
- Tudom – mondta Vien, majd lerogyott a kanapéra. - De ez még… nem minden – mondta, és megint könnyes lett a szeme.
- Mondjad, kérlek! Ennél rosszabb már úgyse lehet! – mondtam ironikusan, és a mellem előtt összefontam a karom.

Nem akartam ellenséges lenni. Nem akartam megbántani, de nem tudtam mit csinálni. Undorodtam attól a valamitől, ami kilenc nap alatt ennyire… megnőtt. Nem tudtam mi az, és el se tudtam képzelni normális emberi lénynek. De ez nem is az! Egyszerűen nem lehet ember, amikor az apja vámpír! Ez egy… mutáns!
- Peter azt akarja, hogy vetessem el – mondta hatalmas szemeivel. Láttam, ahogy megint kibuggyan az első könnycsepp. Nem! Nem akartam, hogy megint sírjon! Nem akartam, hogy fájjon neki! Én csak meg akarom védeni őt! Csak azt akarom, hogy megint mosolyogjon, és fecsegjen! Hogy menjen az idegeimre, mint mindig! Én ezt nem akarom! Nem akarom, hogy fájjon neki valami.
Óvni és védelmezni akartam, akár az anya a lányát. És ha őszinték akarunk lenni inkább a lányomnak tekintettem, mint a barátnőmnek…
Peter el akarja vetetni a babát… Még ekkora…!
De tulajdonképpen nem is rossz ötlet… Akkor Vien újra… Vien. Az a valami meg nem öli meg őt… Talán még meg is lehetne csinálni… Életemben először szimpatizáltam Peterrel. Reményt éreztem és valami halvány fénysugarat láttam…
- De megmondtam neki, hogy szó sem lehet róla… - Vien kifújta az orrát, és felállt. - Ez az én babám – mondta, és a hasára rakta a kezét.

Ha esetleg valami reményféle megjelent az arcomon, azonnal el is tűnt… Vien döntött. Ha valamiben hajthatatlan, akkor ebben. Nem enged, ha már elhatározott valamit. És nagyon úgy néz ki, hogy ebben döntött.
Meggyőzni nem lehet, rábeszélni végképp nem. Mi lenne, ha leütném, és elvinném kórházba? Mire felkel már nem lenne benne az a valami… Abszurd volt az egész! Egyszerűen nevettem saját magamon. Ilyen baromságot…
Sóhajtottam, majd hátat fordítottam Viennek. Nem akartam, hogy az lássa, amit most érzek. Undort. Tömény undort.
De nem ő iránta, hanem aziránt a valami iránt, ami képes volt kilenc nap alatt ennyire megnőni. Ami képes ennyire gyorsan elszívni minden erejét Viennek, és ami nem ember. Vien sokkal jobbat érdemelt. A lehető legjobbat… Erre meg neki egy vámpír kellett… De ez nem elég! Az a rohadék le is fekteti, ráadásul teherbe ejti! Hát normális az ilyen?

Nem tudtam, hogy létezik-e még egy ilyen lény… Valaki, aki félig ember félig vámpír… Nem tudtam… És életemben először éreztem magam butának. Nem tudtam, mi fog történni, nem tudtam, miért fejlődik ennyire gyorsan az a gyerek, ha egyáltalán gyerek…
Semmit nem tudtam…
És a tudatlanságom miatt féltem. Féltem, mert most nem volt ott valaki mellettem, aki megmondja a jó választ. Senki nem tudna segíteni! Egyszerűen magamra vagyok hagyatva… Egyszerűen egyedül vagyok… Nem tudok segítségért kiáltani, és tudtam, hogy senki nem tudna segíteni. És, ami még rosszabb volt… Én se tudtam segíteni Viennek.
Tulajdonképpen ő volt egyedül, nem én. Ő van magára hagyatva, ő nem tudja mi vár rá!

Mélyen szívtam magamba a levegőt, és megint tudatosult bennem, hogy szomjas vagyok. Vien vére csábított…
Bármennyire is nem akartam még csak gondolni se rá, a bensőm folyamatosan figyelmeztetett, hogy nem vagyok ember, és innom kell, ha egyáltalán élni akarok. Utáltam ezt az egészet.
- Vien! – visszafordultam felé. Felhajtotta a felsőjét és pocakját simogatta… Mintha tényleg szeretné azt a valamit… Egyszerre volt undorító és hihetetlenül meghitt a látvány.
Nem tudtam, hogy elforduljak, és hagyjam, hogy tovább legyen a valamivel, vagy köhögjek egyet… De Vien felém nézett, arcán az az idióta ábrándos mosoly volt, amit csak akkor láttam, amikor Peterrel volt. Úgy utáltam!
- Igen? - kérdezte és rám emelte a tekintetét. Még mindig vörös volt a szeme, de legalább már nem nézet ki úgy, mint ha elsírná magát a következő percben.
- Tisztába vagy vele, hogy… – a hasa felé intettem, majd keresztbe fontam a karom a mellem előtt -, hogy az a valami micsoda? - kérdeztem majd értetlenkedő pillantással rá néztem.

Vien lehajtotta a felsőjét, és szinte felpattant a kanapéról. A szemei szikrákat szórtak, és láttam, hogy nem kis erőfeszítésébe kerül, hogy ne kiabáljon.
- Nem micsoda! – mondta, és elém állt. - Ő az én kisbabám, Bella! És ha ezt nem tudod elfogadni, akkor keresek mást, aki segít! – kiáltotta, majd csípőre tette a kezét.
- Vien… – Leeresztettem a karom, és nyugodtan Vien szemébe néztem. - Az a… baba félig vámpír. Nem tudhatod micsoda!
- De igenis tudom! Az én gyerekem, Bella! Érted? Az enyém! Ha a te babád lenne, akkor is valaminek neveznéd? – kérdezte Vien, majd komolyan a szemembe nézett.
Utáltam. Utáltam, hogy kimondta azt, ami a legjobban fájt. Utáltam, hogy tudja, hogy kell meggyőzni… Az egyetlen dolgot mondta ki, amivel az őrületbe kergethet…
Nem lehet gyerekem. Soha az életben. Persze tizennyolc évesen nem akartam babát… De öregedett a lelkem, ha a testem nem is. És már akartam gyereket… Tényleg akartam, és fájt, hogy nem lehet. Mindennél jobban vágytam egy kislányra, aki mamának szólít, és szeretettel néz rám, nem rémülettel és félelemmel. Akit feltétel nélkül szerethetek… Aki az enyém lehet.
A fogaimat szorosan összezártam, és mély levegőt vettem… Nem sértésnek szánta… Nem bántani akart. Csak… védi a… valamijét.


- Igazad van – mondtam beletörődően, majd kifújtam a levegőt. Vien leeresztette a karját, és a harcias kifejezés az arcáról eltűnt.
- Köszönöm, Bella – mondta, és becsukta a szemét. De olyan hosszan, hogy azt hittem baj van. - Álmos vagyok – mondta, és elindult a kanapé felé.
- Akkor aludj! – mondtam és elindultam felé.
Nagyon úgy nézett ki, hogy bármelyik pillanatban összeeshet. Lépései lassultak, láttam, hogy dülöngél.
- Vien! – kiáltottam, és azonnal mellé léptem. Szorosan karoltam át a derekát, és tartottam egy helyben, nehogy elessen.
- Semmi bajom – mondta kábán, majd segítettem neki, hogy leüljön. - Csak fáradt vagyok – mondta, és ásított egyet.
- Vien! Ez… Ez… – Nem tudtam befejezni. Ez a baba miatt van. Ezt akartam mondani. Elkezdődött, és ez ennél csak rosszabb lehet! Tönkre fogja tenni Vient az a gyerek! - Orvosra van szükséged – mondtam ki szinte gondolkodás nélkül.
Csakhogy én egyetlen orvost ismerek, akinek el lehet mondani, hogy a gyerek félig vámpír. És én nem akartam se azzal a valakivel, se a családjával találkozni…

- Tudom – nyögte ki Vien, majd fájdalmasan sóhajtott. - Az egyik rokonomnak orvos az apja… Vagyis a teremtője… Ő segít nekem – mondta Vien, majd fújtatni kezdett.
Nem! Ez nem lehet igaz! Vien mellé leptem, aki már néha fájdalmasan fel is nyögött. De ebben semmi… vicces nem volt. Ez rémisztő volt!
- Carlisle Cullen? – kérdeztem, majd hozzá léptem. Egy pokrócba tekertem, majd a karomba emeltem.
- Igen – nyögte ki, és erőtlenül hagyta, hogy felemeljem. - Bella! – kiáltott fájdalmasan Vien, és kezét a hasához kapta.

Én meg futni kezdtem vele egyenesen a Cullen-lakás felé. Nem akartam odamenni. De Viennek segítség kell! Méghozzá azonnal.
- Rose… - Vien zihálni kezdett, és izzadságcsepp folyt végig a homlokán -, Rose… a nagynéném – mondta, majd újra zihálni kezdett.
Nem érdekelt. És nem azért, mert ez… nem érdekes. Szimplán azért, mert semmi nem izgatott, ami a családdal kapcsolatos.
Még az sem, hogy mit esznek reggelire… Egyszerűen semmi!
De Vien egyre nehezebben vette a levegőt, a tekintetében egyre több kín volt. Csak ők tudnak segíteni.
Aggódva néztem Vienre és akaratlanul kezdtem el gyorsabban futni. A lábam automatikusan vitt a házhoz egyre közelebb, és még ha nem is akartam, akkor is tudtam merre kell menni.
Fájt neki… Annyira, hogy zihált. Annyira, hogy alig kapott levegőt.
Megöli az a valami! Ha Viennek bármi baja lesz amiatt a gyerek miatt, saját kezemmel fojtom meg azt a férget! Erre a valamire nincs jobb szó! Bántja, kínozza őt!
Vien egyre nehezebben vette a levegőt, én próbáltam még gyorsabban futni. Még egy perc, és meglátom a házat, amit soha nem akartam látni… Még egy perc és Viennek végre ott lesz a segítség!
- Bella… - Vien hangja már csak suttogás volt, majd a szemei csukódni kezdtek… Légzése lassult.
- Vien! Nyisd ki a szemed! – kiáltottam hisztériásan, és tovább futottam.
Nem! Megöli! Megfojtja! Elszívja minden erejét! Vien nem vett levegőt… Nem lélegzik!

- CARLISLE! – kiáltottam még jó pár méterre a háztól, és tovább futottam egyenesen az ajtó felé. Kinyitják… Úgyis kinyitják…
Vien mozdulatlanul feküdt a karjaimban, mint egy baba… Ha tényleg meghalt… Ha valami baja esett…
Az ajtó kinyílt, én meg berobbantam a hatalmas nappaliba. Vient azonnal lefektettem a kanapéra, majd kiabálni kezdtem
- NEM LÉLEGZIK! – ordítottam, majd hallottam, hogy a háttérben mindenki mocorogni kezd.
- A táskámat – mondta Carlisle nyugodtan, és azonnal Vien mellé térdelt.
A blúzát szétnyitotta, kezét a mellkasára fektette.
- Vien! – sóhajtott fel kétségbeesetten Rose, amikor észrevette ki is fekszik a kanapéjukon. Megpróbált közelebb jönni.
Nem! Akaratlanul tört fel a torkomból a morgás és vicsorogtam Rose-ra. Ő erre hátrahőkölt, és dermedten húzódott Emmetthez közelebb.
Én se tudtam miért… Nem értettem mi értelme volt. Nem tudtam minek… Egyszerűen nem akartam, hogy hozzá érjen!
Edward megjelent Carlisle táskájával, majd azonnal távolabb ment. Még így is éreztem, hogy engem néz.
Carlisle elővett egy tűt, majd Vien mellkasába szúrta. Visszatartottam a levegőt, nehogy baj legyen… Még ha a barátnőm is… Én akkor is vámpír vagyok. Vien erre hörögve kapott levegő után, és ült fel a kanapén.
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, majd Vien mellé ültem, és kezembe vettem az övét. Ő rám mosolygott, majd visszadőlt a kanapéra.
- Összeesett a tüdeje – mondta Carlisle egyenesen rám nézve halvány mosollyal a szája sarkában.
Én nem mosolyogtam rá, csak bólintottam egyet. Nem éreztem szükségét, hogy rá mosolyogjak… Lassan jártattam végig a tekintetemet a többi Cullenen.
Mind ott álltak Carlisle mögött, arcukon döbbenet volt, Rose-én inkább utálat. Egyedül Edward volt más… Mereven nézett rám, és még csak véletlenül se mozdította el a fejét…
Óh, cseszd meg! Vedd le rólam a szemét tekintetedet is!
Jéghideg pillantást vetettem rá, a szemeim szikrákat szórtak. Óh, de neki mennék!
De ő csak nézett a szemembe közömbösen. A méreg a számba gyűlni kezdett, és tudtam, hogy baj lesz, ha tovább nézem…
Ugyanilyen volt az arca, mikor elhagyott. Hideg, érzelemmentes, és rideg.
Erőszakosan fordítottam el a fejem tőle, és néztem Vienre. Rá mosolyogtam, és próbáltam minden másra gondolni, mint a tűre a mellkasában.
- Szia Rose! – mondta Vien, és a szőkére mosolygott.
- Szia Vien – mondta, majd Rose határozottan közelebb jött hozzánk. - Te ismered ezt a nőt? – kérdezte undorral teli hanggal és felém intett a vállával.
Óh ezt imádtam! Mintha nem is lennék a szobában! A legjobb dolog a világon!
- Bocs, de ezt a nőt véletlenül Bellának hívják, és majdnem a családotok tagja lett! Szóval talán megérdemel annyit, hogy a nevén hívod – mondtam éllel a hangomban, de direkt nem néztem Rose felé. Talán még annyit se érdemel meg, hogy rá nézzek.
- A legjobb barátnőm – mondta Vien, és megpróbált felülni.
- Jobb, ha fekve maradsz – mondta Carlisle, és kihallatszott a hangjából, hagy valami zavarja. Rá emeltem a tekintetem, és láttam, hogy Vien hasát nézi.
Nah igen… Erről is beszélni kell…

- Ez? – kérdezte Rose döbbenten, és láttam, hogy felém int.
- Rose! – Edward hangja szelte át a szobát. Rá emeltem a tekintetem, még mindig engem nézett.
- Nincs szükségem rá, hogy megvédj! – mondtam halkan, de annál több gyűlölettel.
- Ki akar megvédeni? – kérdezte Rose, és teljesen felém fordult. - Azok után, amit tettél még csoda, hogy nem dobtunk ki a házunkból!
- Ne hidd, hogy szívesen vagyok a házatokban! – vetettem oda félvállról.
- Akkor mehetsz is kifelé! – kiáltotta Rose, majd az ajtó felé mutatott.
- Nincs is szebb dolog, mint amikor a legjobb barátnőd meg a nagynénid összezörren – mondta Vien cinikusan, majd felült. - Hagyjátok abba! - mondta határozottan, és megpróbált felállni, de megbillent.
Rose-zal egyszerre kaptunk Vien után, és mindketten átkaroltuk a másik oldalról.
- Nah, így szép az élet, nem? – kérdezte Vien erőltetett jókedvvel. Láttam rajta… Egyszerűen láttam, hogy megint fáj valamilye. Biztos voltam benne, hogy szíve szerint sikítana, hogy legalább valamivel jobb legyen…

- Vien, kérlek feküdj vissza – mondta Carlisle, majd közelebb lépett hozzánk.
Vien engedelmesen visszafeküdt, és csak néztem, ahogy Carlisle kiveszi a mellkasából a tűt. Döbbenetemben még azt is elfelejtettem, hogy ne vegyek levegőt… De sajnos már túl későn.
Borzadva kaptam a szám elé a kezem, és hátráltam Vientől amennyire csak tudtam.
Mindenki felém nézett, én meg tovább hátráltam, amíg a falba nem ütköztem.
- Kiviszem a levegőre! – mondta Esme nyugodtan, majd közelíteni kezdett felém. Egyre közelebb ért hozzám, a karom után nyúlt, és megpróbált átkarolni.
- Ne érj hozzám, Esme! – mondtam halkan az utolsó levegőmmel, majd elrántottam a kezemet előle.
Elindultam a terasz felé… Csak levegőre van szükségem. Nem kellett vezetni, egyből kitaláltam az udvarra. Félelmetes volt, hogy mennyire emlékeztem a ház minden egyes részletére.
És valamilyen szinten fájdalmas volt, hogy semmit nem változtattak meg. Mintha az a röpke 150 év nem is lett volna. Mintha nem lettem volna se én, se semmi más. Mintha nem történt volna semmi… A 150 év alatt, nem csak ők nem változtak, a berendezés is szinte ugyanaz maradt. Ugyanaz a krémszín mindenütt. Ugyanaz a visszafogott elegancia…
Egyszerűen… pocsék volt! Nem elég, hogy ezek változni nem tudnak, de még változtatni se akarnak!
Mély levegőt vettem, majd azonnal visszamentem a nappaliba.
- …150 évvel ezelőtt Edward a kedvese volt, és… – Carlisle még mindig Vien fölött állt, és valami hülyeséggel vizsgált valamit.
- És Edward elhagyott, ami egész életemben az egyik leghasznosabb dolog volt – mondtam, amint beértem, csúfos mosollyal az arcomon.
Hagy fájjon nekik! De legfőképpen… neki!
- Értem – mondta Vien, és megpróbált se rám se a többiekre nézni. Talán zavarban van?
- Vien – Carlisle-t ritkán hallottam, hogy zavarban van. De tényleg. Most mégis úgy nézett ki, hogy nem találja a szavakat. - Tisztában vagy vele, hogy…?
- Hogy terhes vagyok? – vágott Carlisle szavába Vien, és láttam, hogy a kezét megint a hasára csúsztatja. - Igen, tudok róla. És… Ezért is vagyok itt.
- Babád lesz? – kérdezte Rose, majd hatalmas mosollyal az arcán közelebb lépett Vienhez. - Mikorra van kiírva?
- Nem tudom – mondta Vien, és lehajtotta a fejét… Pedig nem is kínos annyira a téma.
- Még nem voltál orvosnál? – kérdezte Carlisle azon a hangsúlyán, amit a kórházban szokott használni.
- Nem – mondta Vien még mindig halkan.
- Miért nem? – húzta fel Carlisle a szemöldökét, és finoman elhúzta Vien kezét a hasáról. - A baba legalább 15 hetes…
- Nem… A baba kilenc nappal ezelőtt fogant – mondta Vien, majd az arcát a kanapé felé fordította.
- Az lehetetlen – mondta Carlisle nyugodtan, és nyomogatni kezdte Vien pocakját.
- Nem – mondta Vien még mindig halkan, és arcát a kanapéba temetve.
- Semmiféleképpen nem lehetséges, Vien…

- A gyerek apja egy vámpír – mondtam egyszerűen.
A pár szó hihetetlen hatással volt a családra.
Carlisle döbbenten Vien hasára meredt, Rose meg Vien felé nézett felhúzott szemöldökkel.
- Az lehetetlen – mondta Emmett, majd zavartan felkuncogott. Alice a szája elé kapta a kezét és ködös tekintettel meredt a semmibe. Jasper lehajtotta a fejét, és szorosan összezárta a szemét. Esme értetlenül nézett Carlisle-ra, Edward meg csak rám meredt.

Még mindig…

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal