Edward szemszöge:

- Hét nap!- mondta egy durva női hang. A hang ismerős volt és a szöveg is, sajnos. Bella volt az és a hét nap azt jelenti számomra, hogy egy hetem van élvezni az életet! A Tv felé bámultam. Miért tette ezt velem? Lehet, hogy nem is szeret? Lehet, hogy hazudott nekem? Lehet, hogy így szerzi meg az áldozatait? A telefon kiesett a kezemből és összeroskadtam. Mi van ha most jót röhög magában, mert bevallottam neki, hogy mit érzek? Ekkor a Tv csöpögni kezdett. De nem történt semmi sem. Csak csöpögött. Egy jó nagy tócsa keletkezett, majd megállt a víz. A víz felém kezdett el folyni. De nem történt semmi sem. Pedig már felkészültem a találkozásra. De semmi. Felültem, mire a tócsa elkezdett alakot ölteni. Egy üzenet
- Segíts!- olvastam fel. Miért kéri a segítségemet? Talán, hogy jobban szórakozzon? Ekkor egy sikolyt hallottam. Felálltam, majd a hang után kezdtem el futni. Mikor visszaértem láttam, hogy Bella visszatért. Felült, majd elkezdetett keresni valakit. Mikor meglátott, felállt és odarohant hozzám. Remegő kezeit a nyakamba akasztotta. Miért fél?
- Nem én voltam!- zokogott Bella.
- Akkor ki?- kérdeztem kicsit élesebben.
A vállamba fúrta tekintetét, majd felsikított. A lámpák felkapcsolódtak. Megfogta a kezem és elkezdett velem futni.
- Hová megyünk?- kérdeztem.
Nem válaszolt. Bevezetett egy üres szobába, majd becsukta az ajtót.
- Figyelj! Nem tudom, hogy mi történik, de nem jó az biztos!- mondta zihálva. Hangja még akadozott a sírástól.
- Miért? Miért Bella? Azt hittem, hogy szeretsz!- mondtam neki dühösen. De nem rá haragudtam, hanem magamra, mert hagytam, hogy az érzelmeim irányítsanak.
- Edward én.. én.. szeretlek! Teljes szívemből szeretlek!- mondta mondta suttogva.
- Akkor miért tetted? - követelőztem. Szerettem Bella-t, még most is, pedig egy hét múlva megöl.
- Nem én voltam Edward! A szörnyeteg volt! Egys...- próbált még mondani valamit, de én közbevágtam.
- Bella, te a szörny is vagy!- mondtam, majd kiléptem a szobából. Hallottam, hogy összeesik, hallottam, hogy zokogni kezd. Hallottam, hogy kövér könnycseppjei a földre hullanak. Hallottam mindent. Visszaakartam menni, de nem mentem.
" -Nem hittem neki, pedig a szívem mélyén tudtam, hogy soha nem hazudna nekem.  - gondolta az angyal énem.
  - Múltkor is hazudott neked! Most is hazudik!- tromfolta le az ördög.
  - Ez igaz, de csak meg akart védeni!- vágott vissza az angyal.
  - Nem sok sikerrel, mert egy hét múlva ő fogja megölni! "
Nem tudom, hogy kinek higgyek. Lehetetlen helyzet.

Bella szemszöge:

- Bella, te a szörny is vagy!- mondta, majd kiléptem a szobából. Hallottam, ahogy egyre távolodik. Összeestem, a fájdalom megnyilazta az egész testemet. Fájtak a szavai, de lehet, hogy csak azért fájtak ennyire, mert ő mondta és igaza volt? Zokogtam, sírtam, bőgtem. Ebben a pillanatban többet sírtam, mint egész életemben.

Nem tudom, hogy mennyi idő telt el. Igazából azt sem tudtam, hogy mennyi az idő. Csak a fájdalmat éreztem meg az idő lassú mozgását. De lehet, hogy mégsem volt olyan lassú, mint ahogy gondoltam. Ekkor a Tv bekapcsolt és megpillantottam a kutamat. Láttam, hogy a szörny kijön. De hisz én itt vagyok, akkor a szörny, hogy lehet ott? Egyre közelebb jött, majd szokáshoz híven kimászott a Tv-n keresztül.
- Szia Angyal!- köszöntött recsegős, durva hangon.
- Szia Ördög!- mordultam rá.
- Megtörtént amire már évek óta vártál! Ketté váltak utaink!
- Azt hogy?- kérdeztem.
- Van egy áldozatod. Tanya Denali a neve. Rájött, hogy ki a szörnyeteg. Féltékeny lett, mert látta, hogy Edward különösen vonzódik hozzád. Megakart ölni téged, de én megállítottam. Amikor szerelmet vallottatok egymásnak, akkor már félig szét váltunk. Nem akartam hinni a szörny szememnek! Dühös lettem rád, és úgy döntöttem, amíg Edward él, te normális leszel, de amikor ő meghal, visszaköltözök beléd! -morgott rám dühös hangon. Idegesített a hangja recsegése. Mindig ilyen hangom volt? De várjunk csak, azt mondta, hogy én most ember vagyok? Egy normális ember?
- Most akkor ember vagyok?
- Bizony ám! De csak addig, míg Edward meg nem hal!- villámló szemei csak úgy záporozták a dühöt.
Addig, míg Edward meg nem hal? A pánik szétterjedt az ereimben. Féltem. Meg fog halni Edward? Edward Cullen? Az én szerelmem? Nem engedem! Akár az életem árán is megvédem!
- Tehát, amíg élek, addig Edward is él? - kérdeztem mire bólintott. - Amíg élek?- kérdeztem vissza, dühös arc kifejezése arra utalt, hogy megértette, hogy mit mondtam.
- Nem fogod megölni magad! Ahhoz nem vagy elég bátor! És eleve, nem ér neked ez a fiú semmit -mondta, mire én is dühös lettem.
- De! Mindenemet odaadnám ezért a fiúért!- ordítottam rá.
- Mary-nél is ezt mondtad! Idézem: Nem fogom megölni a legjobb barátnőmet! Ő az egyetlen, aki miatt felkelek reggelente. Nem fogom megölni, ha kell meg is halok, csak ő ne haljon meg!  De mégis megölted!- vágott vissza.
 Ebben igaza volt, de Edward más, mint Mary. Mary-ért is megtettem volna bármit, de akkor még tényleg gyáva nyúl voltam. Nem bírtam magam ellen harcolni. Pedig ha akkor harcolok, akkor most nem halna meg Edward. Akkor nem halt volna meg Mary, és nem halna meg az egész Stanley család. De most tudom, hogy elég bátor vagyok ahhoz, hogy megöljem a másik felemet. Az ördög oldalamat.
- Akkor sem fogom megengedni, hogy megöld Edward Cullen!- mordultam rá.
Felnevetett.
- Tudod, ha nem átkoztad volna el magad, akkor senki sem halt volna meg! Az összes eddigi áldozatod vére ott van a kezeden. Soha nem fogod elfelejteni!- mondta majd eltűnt. Felálltam. Szédülni kezdtem, de nem érdekelt. Most csak az számít, hogy meg mentsem Edward életét. Csak azt nem tudom, hogy hogyan. Semmi ötletem sincs. Úgy akarom megölni magam, hogy közben mindenki lássa a tettemet. Nem ölném meg magam, ha nem szerettem volna bele. De, talán akkor is megöltem volna magam.  Egy szörnyeteg feláldozza magát egy másik szörnyért. Csak a szerelem képes ekkora marhaságra is. Könnyebb szerelembe esni, ha még nem szeretünk, mint megszabadulni szerelmünktől, amikor szeretünk. Ő sokkal inkább én, mint jómagam. Bármiből van is a lelkünk, az övé s az enyém egy. Csak ez vigasztalt engem semmi más. Nem voltam hajlandó nélküle élni, de inkább halok meg én, mint hogy ő haljon meg.

Vasárnap...

Hétfő....
Az iskolában mindenki engem nézett, legalább is én ezt éreztem volna. Mintha a vörös szőnyegen táncolnék ide oda. Iszonyatos érzés volt.  Irodalom, remek. Mellette kell, hogy üljek. Örülnöm kéne ennek, de nem tudtam, mert tudom, hogy most gyűlöl. Legszívesebben ő maga ölne meg vagy legalábbis ezt gondolom.  Még jobban elszomorított, hogy nincs senki, akit ismernék. Vagyis volt, Jessica. De ő tegnap este elhunyt, miattam. Annyira fájt, hogy tudtam, hogy miattam halt meg. Tegnap, mikor megtudtam, a falhoz vágtam minden kezembe eső dolgot. Mikor a terembe értem, eszembe jutott, hogy ma is meg fog halni valaki. Jessica édesanyja. Amikor vége lesz az irodalom órának, ő már halott lesz. Még megmenthetném, de tudom, hogy Mrs. Stanley már nagyon várta ezt a napot. Meghalt a férje, majd a gyereke. Nem maradt neki senkije. Megértem, hogy megakar halni. Szerintem, még sütivel is megkínálja a szörnyet. Leültem a helyemre. Edward kifele bámult. Miért is nézne felém azokkal a csillogó szemekkel? Hisz utál, gyűlöl engem. Becsöngettek, de mindenki csak ordibált. Nem hallottam semmit a zümmögéstől. A tanár bejött, de a zümmögés nem hallgatott el. Előre bámultam, nem éreztem a külvilágot. Minek? Úgysem ismernek. Életem szerelme meg gyűlöl.
- Mi a helyes válasz? Bella?- kérdezte kiabálva a tanár.
- Nem tudom!- mondtam gyorsan
- Mondd hangosan, hogy mindenki hallja a választ!
- FOGALMAM SINCS!- ordítottam vissza, majd felálltam és kimentem a teremből. Könnyeim elindultak, pedig nem is engedtem nekik meg. Ők is elhagynak engem. Leültem a folyosóra és elkezdtem énekelni halkan.
*  " Im standing on the bridge
Im waiting on the dark
I thought that you'd be here
by now
Ther's nothing but the rain
no foot steps on the ground
Im listening but ther's
no sound "
 De ekkor kicsöngettek. Gyorsan felálltam és mentem a következő órámra, a matek. Már indultam volna el, mikor valaki lenyomott a földre. Mikor felnéztem, hogy ki az, megrémültem.  A szörny volt az, és gonoszan mosolygott. Valószínűleg csak én láttam, mert senki sem sikított fel, pedig jó lett volna, ha valaki, bárki is látná őt.
- Miért vagy itt?- kérdeztem mérgesen. Néhányan megnéztek engem. Mégis kivel beszélhetek, de mivel senki nem volt a közelemben ezért azt hihették, hogy örült vagyok. Ez igaz is volt. Odajött hozzám egy gyerek. Azt hiszem, Mike Newton volt az.
- Kivel beszélsz?- kérdezte. Nem voltam rózsás kedvemben.
- Anyáddal!- mondtam neki. Hátrahőkölt, majd elfutott. Gyáva nyúl fiú létére, szánalmas!
- Nem voltál valami kedves!- dorongált meg  a szörny, mintha az anyám lenne!
- Igen, mert te megjelentél! Miért is?
- Csak mert nem akarom, hogy valami bajod legyen- mondta majd oldalra nézett.Követtem pillantását. Alig tíz méterre Edward állt. Szemei dühösen villogtak. Szóval ő is látta, nem csak én.
-Eressz el!- mondta, mire eltűnt. Gyorsan felálltam, majd futottam az órára.
- Bella! Bella várj!- kiáltotta Edward, de nem tudtam most vele foglalkozni. Ha a közelébe megyek, biztos, hogy a szörny is jön.

* Avril Lavigne- I'm with you

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés