Bella szemszöge:



Gyalog mentem az iskolába. Nem volt kedvem tekerni és fáradt is vagyok. Mikor beértem az iskolába, mindenki megbámult. Magamra néztem, de nem láttam semmit sem. Majd valaki dudált mögöttem. Hátra néztem és azonnal megértettem, miért néz mindenki. Vagyis nem engem néztek, de én azt hittem. Edward jött mögöttem a Volvo-val. Anyósülésen Tanya, mögöttük meg Alice és Jasper. Arrébb álltam. A Volvo-t követte egy tűz piros BMW. Rosalie vezetett mellette meg Emmett bámult a tömegbe. Rose rámnézett, majd kacsintott egyet. Félszegen visszamosolyogtam rá, majd elindultam az első órámra. Matek. Lassan ballagtam a terem felé, mikor majdnem neki mentem az igazgatónak.

- Mrs. Swan. Megmagyarázná a tegnapi napot?- kérdezte mérgesen.

- Mert fájt a fejem!- mondtam. Ki akartam kerülni, de elállta az utamat.

- És megtudhatnám, hogy miért fájt a feje?

- Nem tudom. Általában a fejfájás csak úgy jön. Lehet, hogy azért mert mondjuk tegnap elütöttek-, mondtam, majd otthagytam. Kicsit elképedt, de ő is ment az útjára.

A matek terem nem volt messze. Már majdnem bent voltam, de egy hideg kéz megfogta a karomat. Megállított és maga felé fordított. Edward volt az. Szeme elgyötört volt. Megijedtem. Miért? Lehet, hogy újra emlékszik?

- Sajnálom Bella. Véletlen volt!- szabadkozott. De miért szabadkozik? Miért kér bocsánatot?

- Nem értelek!

- Sajnálom Bella. Nem akartalak elütni!- mondta, mire rájöttem. Nem lehetett messze, mikor az igazgatóval beszéltem. Most azt hiszi, hogy miatta mentem el. Hogy valami bajom van. Ez igazán hízelgő volt számomra. De ő csak tegnap óta ismer. Nem tudhatja, hogy nekem mennyire jól esik, hogy aggódik értem. Pedig elmondanám neki, hogy szeretem. Újra megcsókolnám, mint régen. De nem lehet. Nem emlékszik rám, mellesleg ott van még Tanya.

- Edward - olyan édesen nézett rám, mikor megszólítottam – Nem történt semmi tegnap! Azért mondtam az igazgatónak, mert már mehetnékem volt. És mert nem volt magyarázatom arra, hogy ellógtam-, súgtam neki egyre halkabban, mire felkuncogott, de a szeme nem nevetett.

- Hidd el nekem, semmi sem történt! Meg se éreztem!- mondtam, de alig hatott. Felsóhajtottam, majd morgolódtam magamban.

„Bezzeg most nem hallja a gondolataimat!” Morgolódtam.

- Elengeded a kezem. Be szeretnék menni a matek terembe. Tudod ott lesz órám!- mondtam türelmetlen fejjel, mire elvigyorodott.

- Látom, már nagyon akarod, hogy eltűnjek, de van egy rossz hírem számodra! – mondta még mindig vigyorogva – Nekem is matek órám lesz!

Jézusom! Ha közel kerülök hozzá, annak rossz következménye lesz. Nagyon rossz. Mióta itt van, azon gondolkodtam, hogy hogyan fogom elkerülni. Erre kiderül, hogy több órám is egyezik az övével?! Ilyen nincs!

- Azért elengedhetnéd a kezem! Tudod, most aki ránk néz, azt hiszi, hogy járunk vagy hasonló!- mondtam halvány mosollyal, belül viszont égtem a szomorúságtól.

- Igen. Szerintem is azt gondolják, pedig nekem barátnőm!- a barátnőnél sóhajtott egyet. De a többit mosolyogva mondta.

- Te csak tudod!- mondtam, mire széles mosoly terült szét az arcán. Én nem tudok semmit sem a gondolat olvasásáról. Semmit! Ezen a gondolatmeneten felröhögtem magamban. Beljebb haladtam a terembe és ő udvariasan előre engedett és a kezét lefejtette a karomról. Lassan sétáltam beljebb, de éreztem és láttam a gyilkos pillantásokat.

- Miért néznek így rám?- mormogtam magamban, de azért tudtam a választ. Leültem a helyemre és nagyon, de nagyon meglepődtem, hogy mellém ült.

- Te?- kérdeztem, de a torkomon maradtak a szavak.

- Ez az én helyem. Mellesleg, szerintem azért néznek így rád, mert féltékenyek. De ez csak egy feltételezés! – mondta, miközben egy féloldalas mosolyt eresztett meg.

- Miért is féltékenyek rám?- kérdeztem kíváncsian.

- Azért, mert te általában minket szépnek tartanak. Szeretném, ha ez nem így lenne, de ez lehetetlen!- mondta. Mióta ilyen nagy az egója?

- Általában? Hány suliba jártál?

- Harminc- negyven… Csak vicceltem- mondta és szája még jobban felfelé görbült.

- Szóval, harminc? Negyven? Hányszor buktál meg?- kérdeztem nevetve, de tudtam, hogy egyszer sem.

- Egyszer sem. És mondtam, hogy csak vicceltem!- mondta ő is mosolyogva. De nem bírtam visszabeszélni, mert bejött a tanár.

- Gyerekek, dolgozatott, írunk!- mondta, majd kiosztott egy „nagyon nehéz” feladat sort.

- Kezdhetitek!- parancsolt ránk, mikor kiosztotta az utolsó lapot is.

Láttam a szemem sarkából, hogy Edward már végzet az első oldallal, majd megfordítja azt. Sóhajtottam egyet, majd én is elkezdtem. Mikor készen lettem az első oldallal, akkor rakta le a tollat Edward. Csóváltam a fejem. Mit is várhatnék én egy vámpírtól? Mikor készen lettem mind a két oldallal, letettem a tollat és körbenéztem, majd kényelmesen hátradőltem. A többiek még az első oldal feladataival küszködtek. Becsuktam a szemem. Élveztem a sötétséget. De nem tartott sokáig, mert a sötétségben megjelent egy tv. A tv bekapcsolt. Megjelent a kút. Az én kutam, amiben a halálomat leltem még sok évvel ezelőtt. Majd megjelent a szörny, amit halálomkor teremtettem, mert igazságtalanságnak tartottam a kivégzésemet. Elhamarkodottan döntöttem, de nem tudtam gondolkozni akkor. Nem volt időm, viszont több dühöm volt, mint amennyit elbírtam viselni. Rossz döntést hoztam akkor, nagyon rosszat. Most saját sötét oldalam jött egyre közelebb. Nem bírtam ki, hogy közelebb jöjjön hozzám. Kinyitottam a szemem. Megrémültem. Amit az előbb láttam csukott szemmel, most a valóságban is láttam. A pad szélébe kellett kapaszkodnom. Mélyeket lélegezve néztem a tv-re. Féltem. Féltem saját magamtól. Őrültés, tudom, de akkor is félek. Nem a saját életemet féltem, hanem a mellettem ülőét. Éreztem valami hideget a kezemen és a vállamon, de nem tudtam volna megmondani, hogy ki vagy mi ért hozzám. Most nem bírtam arra koncentrálni. A tv-re meredtem és éreztem, hogy kővé dermedek, mikor kijött a szörny a tv-ből. Könnyeim folytak, és a pad is remegett, pedig nem volt földrengés vagy ilyesmi. Semmi nem volt, csak én voltam. Én remegtem. Láttam, hogy gúnyos mosollyal felém, jön. Hogy lehet az, hogy senki sem síkit? Nem ijednek meg ettől a rémségtől? Nincs ezeknek félelem érzetük? Talán egy külön faj, aki nem ismeri a félelmet és a veszélyt vagy mi? Nem értettem semmit sem. Éreztem, hogy valaki rázogat, de nem reagáltam. Saját magammal néztem farkas szemet. Szája szétnyílt és egy morgás tört fel belőle. Majd eltűnt. Éreztem egy újabb rángatást a vállamon. Ránéztem az illetőre. Edward nézett rám aggódó arccal. Éreztem, hogy könnyeim utat törnek és lefolynak az arcomon. Az egyik makacs könnycsepp a szám szegleténél megállt. Éreztem a sós izét. Miért volt itt? És miért csak én láttam? Több ezer kérdés és egyikre sem tudom a választ. Vagyis némelyikre van sejtésem, de nem lehetek benne biztos.

- Isabella, mi a probléma?- kérdezte, de megcsúszott a tv előtt lévő víztócsában. Ha nem fogja meg az előtte lévő pad szélét, akkor ott esik hanyatt.

- Itt mit öntöttetek ki? – kérdezte kicsit dühösen. Senki sem válaszolt, pedig én tudtam volna válaszolni. Az csak ivóvíz volt. Hogy hogy került oda? A szörny a tv-ből jött ki és hát előtte vízben volt! Válaszoltam volna, ha lettem volna akkora idióta, hogy elmondjam a

valóságot. Valószínűleg kivégeztek volna vagy legalább dili házba, küldtek volna alapos kivizsgálásra. A tanárnő sóhajtott egyet, majd odament az egyik törülközőért és ledobta a tócsába. Majd elkezdett lehajolni, mire a képernyő számomra újra bekapcsolt és a szörny ismét ki akart jönni.

- Én voltam tanárnő! Majd én feltakarítom!- álltam fel a helyemről. Mikor odamentem a tanárnő felállt és leült. Én addig feltöröltem, és közben reszketve tűrtem, hogy a szörny keze kint van a tv-ből, és a hajamat piszkálja.

- Bella? Hogyan mozog a hajad? – kérdezte az egyik gyerek. Nem tudom, hogy hogy hívják, de, hogy őszinte legyek nem is érdekelt.

- A tv-ből áradó elektromosság vonzza a hajamat. Tudod, fizika!- gúnyolódtam, de közben a hideg is rázott, mert éreztem, hogy felborzolja a hajamat. Nem tököltem tovább. A kezemmel felszívtam észrevétlenül a vizet. Amilyen gyorsan csak lehetett elmentem a tv-től. A törülközőt rádobtam a kagyló mellé akasztott fogasra és hallottam, hogy páran tapsolnak Gyorsan visszamentem a helyemre és tekintetem nem vettem le a tv-ről a további percekben. Majdnem minden percben pislákolt egyet a tv. Éreztem, hogy lélegzetem minden egyes másodperccel gyorsabb lesz. Bella!- suttogta Edward, de nem tudtam rá figyelni.

- Bella! Kicsöngettek!- szólt hangosabban Edward. Nyeltem egy nagyot és rá emeltem tekintetemet.

- Jól vagy?- kérdezte lágyan

- Igen!- suttogtam, de még így is elcsuklott a hangom.

- Biztos?

- Igen, azt hiszem – mondtam, majd összeszedtem a cuccomat és elindultam kifelé a teremből, de Edward megállított.

- Mi a baj, Bella?

- Semmi. Mi lenne?- kérdeztem idegesen

- Egész órán, furcsán viselkedtél. Mintha valami olyasmit láttál volna, ami rémisztő!- többet vett észre, mint gondoltam volna,

- Nem tudom, miről beszélsz!- adtam az ártatlan s közben felvettem egy hideg, közömbös arcot.

- Egész órán úgy néztél, mintha a halállal néztél volna szembe!

- Nem tudsz te semmit sem rólam! De elhiheted, nem is akarom, hogy többet tudj rólam. Bella Swan – mondtam, majd ott hagytam. A könnyeim újra előtörtek. Fájt, hogy lehet, hogy nem nagyon, de megbántottam Edward-ot.

Amilyen gyorsan csak tudtam sétáltam spanyolra, de neki mentem egy számomra nem kívánatos személynek, Tanya-nak,

- Vak vagy?- kérdezte dühösen, és idegesen igazította a haját.

- Nem, csak nem láttam a nagy seggedtől!- mondtam neki dühösen és kikerültem.

- Mit mondtál?- háborodott fel.

- Szerintem jól hallottad!

Hallottam dühös lépteit egyre közelebb. Nem fordultam meg, helyette a falhoz álltam. Jött utánam. Gyilkosan nézett rám, majd kezét meglendítette és az arcom felé, irányította. Voltam olyan kedves és elhajoltam, mire ökle falnak ütközött olyan erővel, hogy ott maradt az egész ökle a falban. Kihúzta a falból és megrázta, hogy lehulljon róla a por.

- Ha harc, akkor legyen harc!- mondta, majd a falhoz dobta a táskáját. Követtem a példáját. A folyosón mindenki, aki ott volt körül vett minket és árgus szemmel figyeltek minket. Valaki elővette a telefonját és rögzítette az eseményt. Szembe álltunk egymással. Annyira dühös voltam, hogy mögötte megláttam a szörnyet. Közeledett felém, majd belém bújt. A neon lámpák pislákolni kezdtek. Sokan azt kezdtél el figyelni, de mi csak egymás szemébe néztünk gyilkosan. Láttam, hogy megjelennek Cullen-ék. Edward és Jasper le akart minket állítani, de Emmett odaállt és nem engedte, hogy leállítsák. Félszemmel láttam, hogy Alice a jövőt vizsgálja.

- Edward. Nem lesz baja Bella-nak! – mondta Rose, de tovább már nem figyeltem rájuk. Tanya hátrált egy lépést majd rám ugrott. Rám esett, Én voltam alul ö meg fölül. Egy határozott rúgással lerúgtam magamról.

- Jó kondiban van a csaj!- álmélkodott Emmett.

Felálltam, majd rávetettem magam Tanya-ra. Próbált leszedni magáról, de én megmarkoltam a pólóját. Még mindig azt markoltam, mikor lerúgott magáról. Gyomorszájon ráadásul, ami eléggé fájt. Éreztem, hogy valami maradt a kezemben. Megnéztem mi az és láttam, hogy Tanya pólójának darabjai. Felröhögtem, majd eldobtam és ismét Tanya-nak ugrottam. Nem bírtam tartani a szörnyeteget, így a fölöttünk lévő cső szétrepedt és a víz ránk fojt. Eláztatta a pólómat és a nadrágomat. Éreztem, hogy a zoknim is kapott és a bugyim sem úszta meg. Tanya melltartója semmi volt. Le is vehette volna. Semmit sem takart. Behúztam neki még egyet, majd megjelent az igazgató és szétválasztott minket. Tanya még rám ugrott volna, de én is így voltam. Majd két hideg ölelő kar fogott le. Tanya-t Emmett fogta le undorodva, de azért ott volt az arcán a vigyor. A szemébe néztem és rám kacsintott. Rá mosolyogtam. Legalább nemcsak én élveztem. Hátranéztem és láttam, hogy Edward fog le. A szemeiben a féltés, az aggódás és a mosolyt is felfedeztem.

- Mindkét tanuló azonnal induljon az igazgatóiba!- mondta, majd eltűnt. Miután elment az igazgató, Emmett elvitte Tanya-t, de én még maradtam. Majd Rose, Jasper és Alice elkezdett tapsolni, majd a többiek is csatlakoztak.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés