Bella szemszöge:


Hogy lehettem ennyire hülye? Két éve nem láttam és most újra itt van. Hiányzott. Jobban hiányzott, mint bármi más az életemben. De nem lehetnék vele! Hisz miattam, a szörny miatt kellett elhagynom. Miattam kellett elfelejtenie. Miattam. A kollégium bejáratánál elkezdtem zokogni. Sírva szaladtam föl a lépcsőn. A kulcsot a zárba nehezen találtam el. Összevissza karcoltam a bevonatott a kulcs végével. Mikor nehezen bejutottam a szobámba ledobtam magamat az ágyra. A fejemhez szorítottam a párnát és felsikítottam. Mégis, hogy lehetek ekkora barom? Zokogtam és csak zokogtam. Annyira dühös voltam magamra, hogy kirobbantam az ágyból és a tükörhöz rohantam. A szörny gonoszan nevetett rám.


- Hogy sülne le a pofádról a bőr!- ordítottam rá. A jobb kezemmel behúztam a tükörnek, ami ezer darabra tört. A kezemből csöpögött a piros vér. Égett a kezem. Megfogtam egy törülközőt és a jobb öklömre tekertem. Még a darabkákon is láttam a szörnyet. Dühöngtem. Hallottam, hogy dörömbölnek az ajtón. Nyilván a portás az.


- Minden rendben, Miss. Swan?- kérdezte a portás.


Felálltam, majd az ajtóhoz mentem. Kinyitottam egy kicsit, úgy, hogy a kezemet ne lássa.


- Persze, minden rendben van!- mondtam neki, mire kifújta a levegőt.


- Mi volt ez a sikítás? És miért van itthon?- kérdezgetett.


- Csak megijedtem egy nagy póktól. Azért vagyok itthon, mert rosszul lettem, de nem volt iskolaorvos, hogy ellásson.- adtam meg neki kicsit erőltetve a választ.


- Értem, akkor jobbulást!- mondta, de azért még hosszan rám nézett, majd lement. Lassan és halkan csuktam be az ajtót. Mikor megfordultam a szörnnyel találtam szembe magamat. A könnyek újra a szemembe szöktek. A fájdalom nem a kezemben volt, hanem legbelül emésztet. De miért? Miért fáj nekem? Hiszen itt van! Miért vagyok ennyire hülye?!


- Mégis mit képzeltél magadról?- dühöngött majd megfogta a nyakamat és az ajtóhoz tartott.


- Mire gondolsz? – szűrtem a fogaim között. A levegőm vészesen fogyott.


- Nem szabad vele lenned Bella!- mondta kedvesebben majd eleresztet.


- Tudom, de nem bírom ki. Ő az életem! Nem élhetek az életem nélkül!- zokogtam neki, majd egyre lejjebb csúsztam a falon. Levegő után kapkodtam.


- Nyugodj meg! Szerinted én nem tudom ezt? Hisz benned élek még akkor is, ha te nem tudsz róla!


- De ha rájön, hogy mi vagyok, akkor vége mindennek! Csak, hogy én nem akarom, hogy vége legyen, de hazudni sem akarok!- zokogtam.


- Ha jobban belegondolunk, nem nézte meg a videót!- mondta nekem a szörny. Mikor rá emeltem a tekintetem olyat láttam, amit még soha az előtt. A szörny, nem volt a szörny. Én voltam! Saját magam!


- Ezt meg…?


- Ő mindent elfelejtett! Ráadásul, te nem mentél vissza Forks-ba! A kazettát visszaszerezted, vagyis nem látta!- mondta, majd visszaváltozott szörnyeteggé. Felálltam és visszamentem a fürdő szobába. A véres törülközőt ledobtam, majd a csap alá tartottam a kezem. A víz piros lett, de a seb eltűnt. Már csak az odaszáradt vér volt a kezemen. A szobámba mentem és átvettem a vizes ruhámat. A hajammal nem törődtem, az úgyis vizes lesz. Megmarkoltam a kulcsomat és kimentem a lakásból. Nem törődtem a zárral, hisz nincs semmi értékes dolgom. A lépcsőket kettesével szedtem. Kirobbantam a bejárati ajtón és befutottam az erdőbe. Futottam és futottam. Volt nekem egy rétem. Senkinek sem mutattam meg. Azért szerettem, mert csendes volt. Hasonlított Edward rétjére, amit egyszer mutatott. Az szebb volt, mint ez, de ez is gyönyörű volt. A rét közelébe már lassan mentem. Élveztem a friss levegő illatát. Egy mélyet sóhajtottam, hogy átszeljem azt a pár métert a rét széléig. De az egyik fánál a rét szélén megtorpantam. A rét közepén Edward feküdt. Úgy nézett ki, mintha aludna. Egészen belemerültem a nézésébe, mikor a szél feltámadt. Meglebegtette a hajamat. Edward szeme felpattant és nekem alig volt időm, hogy eltűnjek onnan. A szörny segítségével egy másik fához bújtam. Onnan figyeltem, hogy Edward felkel, és emberi tempóban megközelíti azt a fát, ahol az imént álltam. Nem tudom, hogy észre vette-e, de egy mély levegőt vett és háttal nekidőlt a fa törzsének. Szépen lassan lecsúszott. A szemeit újra lecsukta.


„Mire vársz?” Kérdezte a szörny


„Mióta érdekel az életem?” Kérdeztem vissza.


„Figyelj, ha te boldog vagy, akkor én is könnyebben tudok gyilkolni!” Mondta, mire majdnem felnevettem.


„Azt akarod, hogy menjek oda és tegyem kockára az életét, megint?” Kérdeztem sürgetve.


„Igen valami olyasmit mondtam nem? Na, menj és légy egy kicsit boldog, addig én megyek, szórakozok Kínában!” Mondtam, majd eltűnt. Felsóhajtottam, majd elindultam Edward felé. Nem vett észre vagy csak nem akart rám figyelni. Lassan és halkan leültem mellé, mire összerezzent. Szemei kipattantak, majd rám fókuszáltak. Kicsit meglepődött, de utána egy széles mosollyal az arcán megszólalt.


- Üdv újra!- mondta nekem mosolyogva. Megjegyzés: Ne küldjem Edward-ot egy szívbeteghez!


- Neked is, szia! Ha szabad megkérdeznem, akkor megmondanád, hogy mit keresel a rétemen?- kérdeztem mosolyogva.


- A tiéd? Bocs, nem láttam a nevedet!- mondta, mire felnevettem.


- Igen, vagyis nem, csak én találtam még két éve – a végén a hangom elcsuklott.


- Szóval a tiéd! Nagyon szép!- dicsérte meg és majdnem kimondtam, hogy te még szebb vagy. Felálltam, majd elé álltam.


- Jössz? Itt minden csupa víz!- mondtam neki, és magamban a szörny felröhögött.


„Hé, azt hittem, hogy Kínában nyaralsz!” Förmedtem rá.


„Ott is voltam, de meguntam!” Röhögött újra föl.


- A fa csupa víz, de akkor a tó mi volt?- kérdezte mosolyogva, de ő is felállt. A zsebéből kiesett egy papír. Nem vette észre ezért én vettem fel. De ott rögtön le is fagytam. Ezt a levelet én küldtem egy éve. Nem szabad megtudnia, hogy én voltam az!


- Ez a tiéd?- kérdeztem, majd felé nyújtottam a papírt. Megnézte majd zsebre rakta.


- Igen- mondta, majd előreengedett. A rét közepén leültem és ő követte a példámat


- Neked, most nem órán kéne lenned? – kérdeztem, majd ránéztem az órámra.


- Még hozzá bioszon?


- És neked?- kérdezte mosolyogva. Szinte lehetetlen letörölni a mosolyt az arcáról!


- Én most jelenleg lemerültem!- mondtam neki, mire rájött, hogy mire gondoltam.


- Jobban vagy?- kérdezte aggódva


- Teljesen. És bocsánat!- szabadkoztam.


- Miért kérsz bocsánatot?


- Mert olyan lehetetlenül viselkedtem a tónál! Mondtam, majd a tekintetemet leszegeztem.


- Bella! Semmi baj sincs!- mondta. Ránéztem és rögtön hittem neki. Majd megszólalt a telefonja.


- Bocsánat!- kért elnézést.


- Semmi!- suttogtam és felvette a telefont.


- Jól van, megyek!- mondta szomorúan. Rámnézett, de nem mondott semmit sem.


- Kitalálom! Menned kell, mert a barátnőd hívott!- mutattam rá, mire felnevetett majd bólintott.


- Értem én!- mondtam, majd elterültem a fűben. Lecsuktam a szemem.

- Akkor holnap találkozunk!- mondta, majd hallottam, hogy elmegy. Hallottam a lépteit a puha fűben.
- Én nem megyek holnap!- mondtam és hallottam, hogy megáll.

- Nem mész suliba? – kérdezte szomorúan.

- Nem.

- Akkor holnap után?- kérdezte reménykedve.

- Nem és pénteken se!- mondtam, majd felültem és kinyitottam a szemem.

- Miért?- próbálta leplezni fájdalmát, de én ismertem annyira, hogy tudjam, hogy ez neki most fáj.

- A verekedés miatt! Ha az ember kap nevelőtestületit, akkor azon a héten nem kell bejönni vagy valami ilyesmi. Szóval én a szobámban fogok nyaralni!

- Ha nem kötelező, akkor miért nem jössz be? – kérdezte reménykedve. Olyan aranyos volt!

- Mert nincs kedvem Tanya-val találkozni!

- Ő is kapott nevelőit, nem?

- De, de ő be fog jönni!- mondtam neki gyűlölködve majd visszazuhantam a fűre.

- Akkor hétfőn!- mondta, majd hallottam, hogy újra elindul.

- Szia!

- Neked is!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés