Bella szemszöge:

Mikor reggel felkeltem, még mindig álmos voltam. De rögtön kinyílt a szemem, mikor megláttam, hogy háromnegyed nyolcat mutat az órám. Szinte kiugrottam az ágyból, magamra kapkodtam a ruháimat. Felkaptam a táskám és leszaladtam a lépcsőn. Csak el ne felejtsek valamit. Futottam, futottam, a portásnak még köszönni sem köszöntem. Nem mintha szoktam volna, de azért ez még is csak bunkóság. Az iskola nem volt annyira messze. Beakartam futni az erdőbe, de láttam, hogy mindenki engem néz, szóval csak futottam és futottam.

Hiszen, nem kockáztathatok. Ha megtenném az egyenlő lenne a boszorkány halállal, amit most nagyon nem hiányolok. Amikor beértem az iskola parkolójába, meghallottam a csengőt. Matek! Kérlek késsen egy picurkát a tanár! Kérlek! Amilyen gyorsan csak lehet, befutottam az épületbe. Hatalmas pechemre láttam, hogy éppen csukódik a matek terem ajtaja.

- Basszus! - csúszott ki a számon. Sietős léptekkel mentem az ajtóhoz. Már elkéstem, minek futni? Vettem egy mély levegőt, majd benyitottam. Minden szem megtalált, minden.
- Örülök, hogy megtisztel a jelenlétével, Miss Swan - gúnyolódott egy kicsit a tanár. Bezzeg, ha tudná, hogy mi vagyok meg sem merne szólalni. De hát ilyen ez a világ. Minden titkodat magadban kell tartanod, hogy ne bántsd a másikat, vagy saját magadat.
- Nem tisztelek én senkit!
- Látszik! - mondtam, majd helyet foglaltam Edward mellett, aki épp elfojtotta a mosolyát.

Nem tudom, hogy az én pofátlanságom miatt, vagy a gondolatoktól. Elő pakoltam a felszerelésemet, majd kényelmesen hátra dőltem. Köröztem pár kört a nyakammal, mire az jó párszor ropogott.
- Ki feleljen ma? - kérdezte inkább magától, mint az osztálytól. Majd a naplót véletlen szerűen kinyitotta, majd lapozott párat. Becsukta, de előtte az ujjait betolta, hogy könyvjelzőként használja őket. Majd újra kinyitotta és meglepetést színlelt.

- Nézzenek oda, Bella! Nálad nyílt ki a napló, szóval fáradj ki és oldj meg pár feladatot a táblán - Milyen vicces kedvében van ma a tanár. Mivel mindent tudtam ezért tegnap nem néztem át. De azért jó lenne tudni, hogy éppen mit tanulunk. Vagy is ők mit tanulnak, mert én semmit sem. Egy erőltetett mosolyt varázsoltam az arcomra és felálltam a székemből. A térdem roppant, de nem foglalkoztam vele különösebben.

Elindultam a táblához. Útközben arrébb rugdostam pár táskát, mire kaptam pár morgást, de nem érdekelt. Magamban éppen a tanár fejét téptem le, mikor krétát vettem ki a kréta tartóból. Mosolyogj Bella és nyugodj le. Egyáltalán miért húztam fel magam? Fogalmam sincs, de ha nem nyugszom le, akkor nagy lesz az esélye, hogy elégetnek. Ezt nem akarom.

Igaz, hogy el tudnék menekülni onnan, de akkor meg mindenki engem keresne, mindenhol és nem hinném, hogy van nekem annyi akaraterőm, hogy változtassak magamon. Sóhajtottam, majd vártam a feladatot. Könnyűnek tűnt, ezért megkönnyebbülve emeltem a krétámat a táblához és kezdtem megoldani a feladatot. Minden rendben ment, az első feladat végénél jártam, mikor a kréta eltört én pedig lefagytam.

Két lányt láttam. A két lány, a suli legvonzóbb lányai, mármint ha nem vesszük figyelembe Rosalie-t és Alice-t. Egy bőr kanapén ültek, színét nem tudtam megállapítani. Popcornt ettek és kólát szürcsöltek. És videóztak. Még hozzá az én videómat nézték meg. Láttam magam előtt a számot, amit fel kell hívnom, majd visszatértem az életbe. A letört,de még használatra képes krétával leírtam az eredményt, majd a helyemre mentem.
- Nem mondtam, hogy leülhetsz - idegeskedett a tanár. Én a telefonom kutatásával foglalkoztam, mikor rájöttem, hogy tegnap elázott. Remek. Felálltam, majd a tanár szemébe néztem. A tábla mellett elmentem, majd kiléptem a teremből. Hallottam, hogy utánam indul, ezért felugrottam az egyik vastag csőre, és felhúztam magam.

- Isabella!- jött ki a tanár, de amikor nem látott engem, visszament a terembe, majd elmondta, hogy mit kell megoldaniuk. Mikor végzett kijött és elindult egyenesen. Valószínűleg engem keres. Leugrottam a csőről, majd bemásztam az egyik üres szekrénybe, ami a fal mellett állt magányosan. Éreztem, hogy a szekrény megtelik vízzel, majd eltűnök. Egy ismeretlen fürdőszobában kötöttem ki. Kisettenkedtem, majd a falhoz függesztet telefonhoz mentem. Tárcsáztam a számot, majd hallottam, hogy kicsöng.

- Brad! Világosan elmondtuk, hogy fejezd be!- morogott a telefonba.
- Hét nap! - morogtam bele én is. Már majdnem letettem, mikor hallottam, hogy a másik lány motyog valamit.
- Shelley, az a piros villogás nem azt jelenti, hogy ebből a házból telefonálnak valahova?- kérdezte értetlenkedve. Egy gonosz vigyor jelent meg az arcomon. Hallottam, hogy a telefon kiesik a kezéből.
- Uram isten!- suttogta, de olyan jó fülem van, hogy meghallottam. Hogy még látványosabbá tegyem a dolgot, megjelentem mögöttük.

- Bizony ám!- suttogtam az egyik lánynak, mire mindketten megfordultak és mindketten felsikítottak. Morogtam egyet, majd eltűntem. A szekrényben találtam magam, ami színig volt vízzel. Már éppen nyitottam volna ki, mikor valaki más kinyitotta. A vízzel együtt kizuhantam, és nagyot estem a csúszós csempén. Láttam, hogy a kezem teljesen kicsavarodott. Nyílt törés, de a pulóverem eltakarta, szóval csak annyit lehetett látni, hogy a pulóverem kicsavarodott, de a csuklóm rendben van. Megpróbáltam felállni, mire valaki a jobb vállamat - ahol volt a törés - megrángatta.

Összecsattantak a fogaim a fájdalomtól. Felnéztem a támadómra. Ki más lehetett, mint a tanár. Keze a vállamról a könyökömre csúszott, majd megmarkolta és rántott egyet.
- Még is mit képzelsz kislányom? Hogy ez egy játszótér?- hátranézett - Vagy egy uszoda? Egyáltalán hogy kerültél be egy lelakatolt szekrénybe, ami tele volt vízzel?- kérdezgetett, majd bevitt engem az igazgatóiba.
- Már megint mi történt? - kérdezte flegmán az igazgató
- Csak a szokásos. Késés, rongálás - sorolta, miközben megszorította a karomat. Szemem könnyes lett a fájdalomtól, amit észre is vett a tanár. Így még jobban megszorította a kezemet, mire a könnycseppek kicsordultak. Mindenem remegett, kivéve a jobb karomat, ott semmit sem éreztem, csak a fájdalmat.
- Csak nem fogom egy kicsit szorosan a kezed? - játszadozott, majd még erősebben megszorította.
- Csak egy picit - préseltem ki a szavakat az összeszorított fogaim között. Engedett a szorításból. Már kezdtem volna megkönnyebbülni, mikor még erősebben szorította. Annyira fájt, hogy a bal kezemmel kénytelen voltam odasózni egyet a tanárnak. Képen törültem, mire elengedte a kezemet és elesett. Kifutottam az irodából. Éreztem, hogy a pulóver átázott, tiszta vér. Az ujjaimról csöpögött a vér, de nem érdekelt.

Gyorsan gyógyulok, majd otthon elintézem. Levettem a bal kezemről a pulóvert és a hátamról és bebugyoláltam a vérző kezemet. Mivel a táskámra szükségem van, ezért be kell, hogy menjek a matek terembe. De a matek teremben nem csak emberek vannak, hanem egy vámpír is ott ücsörög, szóval. Beszaladtam a terembe. Mindenki engem nézett, de engem annyira nem érdekelt. Odamentem Edward mellé, mire ő megmerevedett. Megérezte. Láttam a szemét, hogy korom fekete színbe burkolózott. Most már nem tehettem semmit sem, hogy megóvjam ettől.

Felkaptam a cuccomat, bedobáltam a táskámba, majd rohantam ki a teremből. Mikor kiértem láttam, hogy az igazgató és a tanár úr felém futnak. Ideje lelépni! Amilyen gyorsan tudtam ki szaladtam az egyik vészkijáraton, ami az erdőbe vezetett. A tó nem volt messzire, de nem is volt közel. Ezért félkarral felmásztam egy fára, onnan pedig beugrottam a másfél méterre lévő ablak párkányra. Ott bemásztam. Hatalmas szerencsém volt, hogy most itt nincs óra! A csaphoz mentem, majd a tenyerembe merítettem a vizet és lelocsoltam a linóleumot. Elzártam, majd a tócsában eltűntem.

A kórház mellett kötöttem ki. Azért döntöttem így, mert nem biztos, hogy normálisan helyre tudom hozni a karomat és szerintem még szükségem lehet rá. Befutottam, majd az információs pulthoz siettem.
- Jó napot! Dr. Cullent keresem! - tudakoltam az ifjú lányt. Nem bírt megszólalni, emiatt egy kicsit furcsán néztem rá.

- Én lennék az - szólt egy hang mögöttem - Miben segíthetek?- megfordultam, majd szembe találtam magam Carlisle-al. Köszönöm! Letekertem a pulóveremet, de közben nem vettem le a szememet Carlisle szeméről. Figyeltem, és láttam a szemében azt, hogy megérezte a véremet.
- Gyere felmegyünk az irodába! - utasított, majd a bal kezemnél fogva felkísért. Az irodája ajtajára Dr. Carlisle Cullen volt írva, micsoda meglepetés! Amikor beléptünk, hogy őszinte legyek hasonlóra számítottam. Olyan Carlisle stílusa volt. Régi és mégis modern. Leültem a kanapéra, majd óvatosan kihúztam a törött kezemet a pulóverből. Fájt, de ezt még elbírom viselni.


- Jézusom! Mi történt?- kérdezte, de közben egy fehér ronggyal lefogta a kezem.
- Leestem és közben megcsúsztam - mondtam, mire kicsit hitetlenkedve nézett rám, de elhitte.
- Inkább néz ki úgy, mintha megtámadtak volna vagy ilyesmi - vallotta be.
- Igen, de annyira azért nem fáj - itt furán nézett rám így hozzá tettem - De azért könnyek nélkül nem bírtam ki, mikor a matek tanár keze satuba nem fogta.
- A kezedet? A törött kezedet? Megőrült ez? - kérdezte és láttam az arcán, hogy egy kicsit eltorzul a dühtől.
- Nem tud senki róla - vallottam be szem lesütve.
- Senki?- kérdezett vissza.
- Nem, senki. De szerintem Edward megérezhette a vér szagát - kicsit elfancsalodtam - Én is kiszagolom. Rozsdás fém szaga van a vérnek - kicsit megborzongtam a látszat kedvéért.

- Ez fájni fog - figyelmeztetett. Szemeimet összeszorítottam, fogaimat összekoccintottam, majd azt is erősen összeszorítottam. Éreztem, hogy karomat a helyére csavarja. Pokolian fájt, de tartottam magam. Nagyon lassan tette meg a karom a fordulatot. Néha hallani lehetett, hogy recseg egy kicsit. Mikor végzet, felhelyezett egy gipszet, ami az egész jobb karomat ellepte.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés