Bella szemszöge:

Reménykedtem, hogy szép álmom lesz a továbbiakban. Csakhogy nem bírtam elaludni. Idegesen forgolódtam az ágyban, s közben próbáltam magam lenyugtatni. Sikertelenül. Annyit forgolódtam, hogy a lábamra tekeredett a takaró, de ezt csak akkor vettem észre, mikor felakartam állni, de végül a padlón kötöttem ki. Hát igen, nem sok misztikus lény mondhatja el magáról, hogy néha szerencsétlen. Miután ledobtam magamról a takarót, elindultam a fürdőszoba felé.

Ledobtam magamról a ruhát, majd megengedtem a vizet a zuhanyzóban. Nem vártam meg míg megmelegszik. Beálltam a víz alá és gyorsan lefürödtem. Egy törülközőbe bugyoláltam magam, majd a szekrényemhez csúszkáltam. Kivettem a szokásos ruháimat, majd felöltöztem. Mivel nem tudtam aludni ezért úgy gondoltam kitakarítok. A szennyes tartóból kiszedtem a ruhákat és egy kosárba dobáltam őket. A szobában megágyaztam, majd kivittem a szemetet és a szanaszét hagyott dolgaimat a helyükre pakoltam.

Sajnos hamar végeztem, így hát úgy gondoltam, hogy elmegyek Tom-hoz. Úgy is régen beszéltem vele. A tükörhöz sétáltam. Kedvesen mosolyogtam, majd magába szippantott. Gyorsan leúsztam az aljára. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. De egyszer csak egy lábat fedeztem fel a vízben. Majd még egy lábat. Nem szeretek tippelni, de nagyon úgy tűnik, hogy most a kádban vagyok. A hajam hirtelen elkezdett nőni, és olyan hosszú lett, hogy a kádban a víz feketének látszott a hajamtól. Éreztem, hogy valaki megemeli, majd elkezdi rázogatni. A lábai elkezdtek kapálódzni és távolodni.

Elkaptam az egyik lábát, majd visszahúztam. Lassan elkezdtem a felszínre jönni. Mikor a szemem is kilátszott, láttam, hogy Tom az. Gonoszan elmosolyodtam, majd lebuktam a víz alá. Vártam és vártam, majd mikor megfelelőnek találtam az időt, hirtelen kijöttem a víz alól és rámásztam a sikoltozó Tom-ra.
- Négy nap múlva... - folytattam volna, ha nem dörömböltek volna az ajtón. Meresztettem még egy mosolyt, majd lebuktam és visszamentem élni az életemet. Becsuktam a szemem, majd vártam egy rövid pillanatot. Mikor kinyitottam a fürdőszobában álltam és a kagylót fogtam. Kimentem, majd megnéztem az órát.

Felsóhajtottam, mert még mindig volt három órám suli kezdésig. A vállamra vettem a táskámat, majd leballagtam a lépcsőn és kiléptem az ajtón. A hideg szél csípte az arcomat, de kibírom mivel volt már rosszabb. Úgy gondoltam, hogy elmegyek egy kisebb sétára. Miközben sétáltam a múlton gondolkoztam. Visszagondoltam az utolsó együtt töltött percekre és közben kérdésekkel bombáztam magamat.

"Mi lett volna, ha mindenre emlékezne? Mi lett volna, ha nem lettem volna szerelmes belé? Mi lett volna, ha ő nem lett volna szerelmes belém? Mi lett volna, ha ők nem jelentek volna meg?" Milliónyi kérdés, de egyikre sem tudom a választ. Megráztam a fejem, mert az utolsó együtt töltött pillanat teljesen átitatta az agyamat. Ekkor azonban megálltam.

Bal oldalra fordítottam a fejem és néztem a folyót. Annyira szép volt, hogy le kellett ülnöm a vizes fűbe. Aki most rám néz, az azt hiszi, hogy hülye vagyok, mert a hidegben ülök a hideg füvön. De nem érdekelt. A bambulás megbabonázott. Akaratom ellenére elkezdtem énekelni az altató dalomat.

Round we go
The world is spinning
When it stops
It's just begining

Sun comes up
We laugh and we cry
Sun goes down
And then we all die

Ez volt az én altató dalom. Mostoha anyám testvérének a lánya mindig megijedt, amikor ezt énekeltem. Sosem akarta, hogy lemenjen a nap. Felnevettem. Mindig is szeretettem őt ijesztgetni. És ő volt az én társam. Mindig segített nekem, amikor el kellett vinni a tetemeket és sosem köpött be. Igaz, hogy megfenyegettem, de az nem lényeges. Kezdtem már fázni, így hát felálltam és elindultam az iskola felé. Pedig tudtam, hogy még van egy csomó időm, de ott legalább meleg van.

Miközben mentem, addig magamban elismételtem többször a dalt. Mikor a parkolóhoz értem, kicsit meglepődtem, hogy már van aki ilyen korán felkel és eljön a suliba. Viszont még jobban meglepődtem, mikor megláttam a kinti fali órát. Hét óra. Akkor majdnem két órát ültem a parton? Ennyire gyorsan telne az idő, vagy csak túlságosan elbambultam.

Elindultam az első órámra mivel, hogy én még mindig fáztam. Ki tudja miért? Beültem a helyemre és elnyújtózkodtam, majd ásítottam egy hatalmasat. Remek. Mikor kellene aludni nem alszok, mikor meg nem kéne elalszok. Elkezdtem dúdolni az altatót, majd rádőltem a padra. Miközben dúdoltam egyre nagyobbakat pislogtam, majd végül elaludtam.

Valaki elkezdte rázogatni a vállamat. Álmosan kinyitottam szemeimet, majd az illetőre néztem. Edward volt az és úgy vigyorgott rám, mintha maszatos lenne az arcom.
- Mi az?- kérdeztem álmosan, mire hallottam, hogy valaki közeledik.
- Elkezdődött az óra! - suttogta. Mire kimondta a lépések abba maradtak. Álmos szemeimet arra az illetőre emeltem, aki előttem állt. Vagy is a matek tanárra. Felsóhajtottam, majd Edward-ra visszanéztem.
- És ezért fel kellett kelteni?- förmedtem rá, majd becsuktam a szemem. Hallottam, hogy páran felkuncognak köztük Edward is. Mások pedig idegesen fújtatnak pont, mint a tanár.
- Miss Swan keljen fel, most!- morogta rám Mr. Mindent tudok, mert én vagyok a matek tanár. Pff.
- Fel vagyok kelve!

Lehet, hogy meg kellett volna ijednem, mikor rácsapott a fa vonalzóval az asztalra. Lassan felemeltem a fejem és olyan tündérien ránéztem.
- Fel vagyok kelve - mondtam, mint egy fogyatékos. Álmos voltam még mindig, de próbáltam tartani magam.
- Remélem is! - motyogta, majd visszament a táblához. Kicsit bepöccentem és azon gondolkoztam, hogy mi lenne ha egy kicsit megviccelnél az osztályt... Az ajtó zárában belülről benne volt a kulcs. Mivel nagyon jól bánok a tűzzel, ezért kicsit felmelegítettem a kulcsot. Egészen addig, míg az bele nem olvadt. Az ablakokat meg csak simán bezártam. És akkor felnéztem a plafonra és bámultam a vastag csöveket. Szám mosolyra húzódott.

- Isabella, ide figyelnél? - kérdezett egy kicsit szelídebb hangon, de azért a mimikája elárulta, hogy nem kedvel túlságosan.
- Hát, nincs kedvem, de amiért ilyen szépen kérte, teljesítem a feladatott - mosolyogtam rá, de ő rajta nem használt már a sokadik benyomás. Ugyanúgy utált, de sebaj. A csapot megnyitottam, mire az sebesen elkezdett folyni. A plafonon a csövek véletlenül megrepedtek és elkezdett folyni belőlük a víz. Sokan felsikítottak, mikor a víz a fejükhöz ért. A tanár próbálta elzárni a csapot, de én nem engedtem neki. Nem kellett sok, hogy feladja a próbálkozást.

Elindult az ajtó felé, de megcsúszott a vizes padlón. Mások is próbáltak az ajtóhoz menni, de zárva volt. Edward-ra sandítottam, aki nagyon úgy tűnt, mintha próbálni kitalálni valamit. Én, hogy ne keltsek feltűnést, bemásztam a pad alá. Nem akartam a földre ülni, ezért ráültem a vékony vasra, majd Edward térdeibe megkapaszkodtam. Hirtelen felugrott, mikor hozzáértem. Lenézett. Csodálkozó tekintetét az enyémekbe fúrta.
- Most mi van? - kérdeztem flegmán.
- Ö.. semmi, csak kicsit megijedtem - motyogta.Kitolta a székét amivel ő is ment és én is. Kinyitotta a mögötte lévő hatalmas, üres szekrényt, majd bemászott.
- Jössz vagy maradsz? - kérdezte mosolyogva, mire én kiestem a pad alól és bemásztam mellé. Együtt néztük a többieket.

Mikor a víz már elég magas volt, becsuktuk a szekrény ajtót. Mivel alig fértünk el, kénytelen voltam Edward-ra rámászni. Sötét volt, de nem nekem és nem neki. Mind a ketten láttuk egymást. Mivel nem volt kedvem a fejemet tartani, ezért a mellkasára hajtottam a fejem.
- Nem kéne segíteni a többieknek? - kérdeztem. Tudtam, hogy nem, de azért ezt illik megkérdezni.
- Meg tudják oldani mínusz két emberrel is - annyira élveztem ezt a vele való együtt létet, hogy nem akaródzott elmenni. A terem ajtót kinyitottam, hogy a szerencsétlenek kijussanak. A vizet is elállítottam.


- Úgy hallom, hogy elállt a víz. Ki kéne menni, nem gondolod?- kérdezte nevetve. Megvontam a vállam.
- Nekem nagyon jó itt, de ha te menni akarsz nem tartalak vissza. Csak ne mondj meg!- mondtam, majd becsuktam a szemem.
- Miért is nem akarsz menni?
- Mert álmos vagyok, és ez a hely tökéletes az alvásra! - oktattam ki.
- Értem én. De miért nem aludtál akkor, amikor kellett volna? - kíváncsiskodott. Mindig kíváncsi, mindig.
- Mert nem tudtam! - morogtam vissza. Elkezdtem dúdolni az altatómat, de nem beszélt közbe a kíváncsi feje?
- Ez milyen dal?

- Ez az én altató dalom. Van hozzá szöveg is, amit én fejlesztettem ki. De ne is álmodj, hogy én azt elénekelem neked!
- Miért nem? - nagyot sóhajtottam.
- Azért, mert nem igazán altató a szövege. Vagy is altató, de nem éppen szép álmokra buzdít - válaszoltam kérdésére.
- Nem is akarok álmodni.
- Álmodni mindig kell, mert különben semmit sem tudnál megvalósítani.
- De ha nem most, akkor egyszer elmondod? -kért meg azon a mézes-mázos hangon. Kicsit megremegtem az ámulattól. - Fázol?- aggodalmaskodott.
- Nem, nem fázok, csak... majd egyszer elmondom. Ami a dalt illeti azt is egyszer majd elkotyogom neked - sóhajtottam, majd ásítottam egy nagyot.
- Azt hiszem én is itt maradok - még mondott valamit, de nem hallottam, mert a sötétség elnyelt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés