Az ágyamon fekszem összegömbölyödve és keservesen sírok. De Te egyszer csak ott termettél a semmiből és magadhoz vontál. A fejem a pólódba fúrtam, mire te átölelted a derekam és a hajam simogattad puha kezeddel. Erre én mégjobban Hozzád bújtam és görcsösen zokogni kezdtem. Te nem tettél semmit, csak szorítottál és hagytad, hadd sírjam ki magam. Jól esett, hogy annyi szenvedést kiadhattam magamból és Te is velem voltál. Te, ki miatt már annyit szenvedtem így is, mégis Téged szeretlek a legjobban.
De ez csak egy vágyálom volt. Reggel felkeltem és rám szakadt a szörnyű, rideg valóság: Te nem vagy velem! Soha nem voltál, soha nem is leszel…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés