Régóta először kívántam, hogy bár ne lenne Sparkus! Pedig én szeretem őt! Szeretem őt tiszta szívemből, és szükségem van rá! Akkor miért kívánom azt, hogy tűnjön el, vagy csak annyit, hogy Edward legyen helyette?
A világ ellenem dolgozik, nem lassítja le egy kicsit sem az időt, nem módosít semmit. Se a múltat, sem a jelent. Nem csinál semmit, csak hagyja, hogy megtörténjen, aminek nem kéne megtörténnie...
Komolyan beszélt! Vien terhes egy vámpírtól! Vien egy… mutáns babát vár! Egy… lényt! Nem emberi babát, egy… valamit, ami meghatározhatatlan! Egy félig vámpírt félig embert! Egy… nem tudom mit! Ez képtelenség! Egyáltalán, hogy a fenébe bírta ki Peter???
Tovább hallgattam Alice dumáját, és hálát adtam, hogy ő nem gondolatolvasó. Közben azon agyaltam, hogy végül meg hívtuk-e a Volturit az esküvőre. Remélem nem...
Mikor én nem voltam elég jó neki… Nem mintha nem pofoztam volna fel, ha kikezd velem, de az a minimum, hogy a talpam nyomát is csókolnia kéne, nem egy emberre nyomulnia. Na, ez több mint sértő! Meg kéne ismerkednem a kis Bellácskával…
Edward itt is elhagyja Bellát, és tíz évvel később visszatér Forksba, hogy meggyőződjön róla, hogy a szerelme boldog lett-e. Charlie hűvös fogadtatása után tudja csak meg, hogy Bella már aznap eltűnt, amikor ő az erdőben hagyta... védtelenül...
Senkinek sem könnyű az élete. Vannak problémák, amiket meg kell oldanunk, és fájdalmak,
amiket el kell viselnünk, de mégis minden nap felkelünk és végignézzük, hogy megy el egy
újabb nap. Az én életem sem mondható könnyűnek...
1. Fejezet
- Stella, kicsim, indulhatunk? – kiáltott fel apa a földszintről, ugyanis én még a szobámban voltam. Még utoljára körbenéztem és már indultam is lefelé.
- Jövök! – kiáltottam vissza és leszaladtam. Apa a nappali közepén állt és éppen két bőröndöt cipelt kifelé...
Edward és én egy réten ülünk. Nevettünk valamin, de nem hallottam semmit. Edward felemelte a kezét és végigsimított az arcomon, majd a kezembe kulcsolta az övét. Ez akár baráti mozdulat is lehetett volna, ha nem látom azt, amit...
Hogy én és Jake összejövünk! Egyik részem repesett az örömtől, a másik viszont össze volt zavarodva. Mi van, ha nem is rólam meg Jacobról beszéltek? Jake összejön valakivel?
Lizzy, az én Lizzym miatt jöttem vissza, még ha tudom, hogy soha nem lehet megint az enyém, mert most végre boldog lehet, és élhet, mint egy normális ember. Hiszen kisbabája lesz, egy másik férfi tartotta a karjaiban, és szerette...
Felhúzta a lábait, fejét a térdeire fektette és így nézte végig, ahogyan elpakoltam a cuccaimat. Nem volt sok dolgom, hiszen évek óta vándorló életmódot folytattam, ergo nem hordhattam magammal egy komplett gardróbszekrényt. Két bőrönd telt meg és egy sporttáska...
Mivel Jacob nem véren él, hanem rendes emberi ételt fogyaszt, ezért ma elmentünk egy közeli Supermarketbe.
Kézen fogva toltuk a kocsit, és amit éppen úgy gondoltuk, hogy kell azt beraktuk a kocsiba. Jake még mindig nem szokta meg, hogy nem kell spórolnia, azt választ amit akar...
Végre december 23-a van. Az ajándékok becsomagolva, a ház feldíszítve, így csak egy dolog maradt. Fel díszíteni a karácsonyfát de erre csak holnap kerül sor...
Most az egyszer nem tehetnénk úgy, mintha a repülők az égen hullócsillagok lennének? Igazán jól jönne, ha most kívánhatnék egyet. Mert akkor azt kívánnám, hogy bárcsak ez az egész nap ne történt volna meg, és kezdjük előröl...
Egy vámpír állt az ajtóban. Magas, kócos, barna hajú férfi, aranybarna szemekkel. Tekintete rajtam állapodott meg, és hitetlenkedve nézett rám. A hangomat nem találtam, csak néztem Őt, és próbáltam rájönni, hogy előző életemben milyen bűnt követhettem el, amiért ezzel a büntet a sors...
Bosszúsan terítettem meg, és Edward szavai alapján még kíváncsibban vártam, hogy végre kiderüljön, mi a fene folyik itt. Elég volt egy kicsit hangosabban szólnom Leónak, hogy kész a vacsora, és már a konyhában is termett. Az étkezések nálunk amúgy sem voltak átlagosak, hiszen csak Leo evett, de aznap este különösen érdekesen alakult...
Leginkább furcsa villanásokat látok mostanában, de valahogy ezek most komolyabbnak tűntek, mint minden eddigi látomásom. A nővérem kis dolgai, anyám és apám beszélgetései, az ismerőseink gyerekeinek a rólam való véleménye a hátam mögött…
Amint meghallottam annak a nyavalyásnak a nevét elöntött a féltékenység. Bella az ő nevét suttogta, amikor felébredt. Legszívesebben most azonnal megfojtottam volna ezt a Leót, persze, mivel már vámpír volt, ez lehetetlen lett volna, így megpróbáltam minél csúnyábban nézni rá, de mivel lehajtotta a fejét, ezért észre sem vette...
Már csak néhány perc és végre a mackómmal lehetek. Szerencsére sikeresen leráztam Jasperéket. Túl hamar tudomást szereztek a szökésemről, így még Volterrában megpróbáltak elkapni, de túljártam az eszükön. Szőke vagyok, nem hülye..
Előre dőltem a székemben;kíváncsi voltam az új vendégek kilétére. A teremben ki nem volt az, Aron kívül?
Magamon éreztem Edward vizslató tekintetét miközben Aro titkos vendégei levették a csuklyáikat.
Azt hittem, hogy ott nyomban leszédülök a székemről, amikor megláttam a vendégek arcát. Régi barátaimat rejtette a kámzsa, akiket több évtizede nem láttam! Kevin és Angelica!
Mióta Alice-ék hazajöttek, nagyon furcsán viselkednek. Húgom folyamatosan dalokat dúdol, míg Hanna Spongyabobot motyogja magában. Ez nagyon gyanús. Mintha Hanna is tudná, hogy gondolatolvasó vagyok...
15. fejezet - A randi
Bella egész este nem szólt hozzám. Sőt, amennyire csak tehette, elkerült. Mikor vége lett a melónak, én is leléptem a többiekkel. Semmi értelme nem lett volna maradni, hisz úgy sem szólt volna hozzám...
Van egy pont az életben, amikor a józan ész a hülyeséggel szemben már nem győzhet. És most elérkezett az a pont. Bármennyire is próbáltam higgadt és nyugodt maradni, meg ugye felelősségteljes fogtam a kávémat és Emmettre öntöttem...
Azt nem mondanám, hogy nem érdekelte volna őket, hogy ott vagyunk, vagy, hogy még mindig ott vagyok. Talán már megszoktak, és természetes volt, hogy Edwarddal együtt megyek mindenhova...
A közömbösség, amivel távoztak… Egyszerűen kísértett. Biztos voltam benne, hogy nem éreznek semmit, ha ennyire nem számítok nekik. Edward nem szeretett, Alice nem tekintett a barátjának…
Egy hét telt el a válás óta. Ezalatt a rövid idő alatt, Emmettnek több, barátnőnek nem nevezhető csaja volt, mint másnak egész életében. Mindenki szörnyen aggódott érte. Carlisle félt, hogy egy-egy aktus után, fia összezúzza vagy megöli, alkalmi partnereit, de a leginkább attól tartott, hogy Emmetten eluralkodik a vámpírösztön, és megöli szerencsétlen lányt...
Tudtam, hogy a társaságuk még mindig jobb, mintha egymagamban ténferegnék, és azon agyalnék, mit csinál éppen Bella és Macario. Azt viszont mégsem akartam, hogy én legyek a középpontban. Jobban mondva: Bella, én és a régi házunkban eltöltött idő…
Nélküle nincs értelme az életemnek. Ő az életem értelme. Vagy csak volt. De most szerencsére Matt engem is megöl. Elindultam az ajtó felé, nem törődve a hátam mögül jövő morgásokkal. Muszáj odamennem, hogy csak engem öljenek meg. Nekem már úgy sincsen miért élni...
10. fejezet - Álarc
Direkt teszi ezt? Azt akarja, hogy szívrohamot kapjak? Ezt a mosolyt be kellene tiltani. Szemeibe merülve bámultam magam elé, mikor közelebb jött hozzám. Kezével gyengéden állam alá nyúlt és bezárta a szám. Észre se vettem, hogy szájtátva nézem…
Tökéletes életemet egyetlen felhő sem borította. Minden nap minden perce hibátlan. Bár... Kissé egysíkú volt. Anyáék azt akarták hogy járjak suliba. Belementem. Mi rossz történhet?! Apáék milliószor jártak suliba. Tehát jövő ősztől gimis leszek. Itt Forksban...
Nem engedem saját magamnak, hogy újra bántsam lelkileg. Az mindkettőnket tönkre tenné, a házasságunk is rámenne. Amikor ez tudatosult bennem hátrahőköltem.
Miért nem vettem eddig észre mennyire törődik velem?
Hatalmasat csalódtam Aróban. Elrabolta és megölte a lányom, ezzel pedig a családomat tette gyászossá. Sosem bocsátom meg neki, amit tett, de ha most meggondolatlanul cselekednék, azzal veszélybe sodornék mindenkit, aki fontos számomra.
Ezt pedig nem hagyhatom...
Csekkek, ingek, lista, cipészhez a jegy… Kocsikulcs, pénz…
Minden megvan. Épp a táskámba dobáltam a pénztárcám meg a kulcsokat. Az egyik kezembe a rakat csekk volt, meg a lista. A másikban Sparkus ingei.
Aztán rájöttem, hogy a kocsikulcs kéne…
Nem veszítettem el. Egyáltalán nem, mert él. De. Igenis elveszítettem, mert jobban utál, mint eddig bárki. Soha nem akar látni, még csak a létezésemről se akar tudni, ezért elveszítettem. Pedig én soha nem felejtettem el. Nem felejtettem el hangja színét, szeme gyengédségét és keze tétovaságát...
A szobában mindenki hangosan nevetett, mikor elkezdett csörögni a telefonom. A képernyőn az Alice felirat villogott. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy kinyomom, de aztán megint ránéztem a feliratra és már közel sem tűnt olyan jó ötletnek. Alice akar valamit->nem teljesül->vásárlás, mint kiengesztel és ->meghalok – vezettem le a gondolatomat, mint valami egyenletet...
Sosem voltam az a könnyen ismerkedős fajta. Ezt a szüleim mindig az önbizalomhiánynak, és a szégyenlősségnek tudták be. Tény, hogy félénkebb vagyok, mint egy átlagos farkas, bár ebben nincs semmi meglepő szerintem. Igen kínos megosztani minden gondolatomat egy regiment férfival...
Amint beértünk a házba, Edward rögtön a szobámba vitt, és gyengéden lefektetett az ágyra. Majd lágy csókot nyomott a homlokomra. Ezután pedig el akart fordulni tőlem, hogy kimenjen, de elkaptam a kezét.
Az est további részében sohasem voltunk kettesben, de Bella néha mosolyt küldött felém. Ez jó jel, nem? Hajnalban, miután távoztak a vendégek, s a többiek is már hazamentek, én ott maradtam Bellának segíteni. Egész este erre vártam...
13. fejezet - A pénz
Vadásztam. Vadásztam és vadásztam. Szükségem volt valamire, hogy lenyugodjak. Most mégis mit tettem? Mitől változott meg a helyzet fél perc alatt? Nők! Ki érti őket? Eléldegéltem én eddig nélkülük, szépen, nyugodtan. Semmi probléma, semmi idegesség. De nem! Nekem szerelmesnek kell lennem...
Könnyes szemeimmel elkezdtem erősen koncentrálni. Te jó ég! Gyorsan becsuktam a szemem, és (ma már sokadszorra), megráztam a fejem, mintha ez elűzné a rossz dolgokat. Tátott szájjal álltam fel. Elképedve néztem az előttem álló lényre. Az előbb még Matt mérges arcát láttam, most meg egy hatalmas farkas vicsorgott rám...
És... ott kinnt, mindenki szeme láttára megcsókolt. Finoman, puhán, amolyan igazi első csók félésen.
Közben hallottuk hogy apa sóhajt egyet, Emett meg röhög, és valami olyasmit mondott hogy "lassan venni kéne nekik is egy házat"
4. fejezet - Meglepetés
Közeledett a születés napom. Carlisle előtte pár nappal bejelentette, hogy valószínűleg nem növök többet. Szuper. Végre fejlődés nélkül élhetem tökéletes életem.
Amikor reggel Jake bejött láttam, hogy apával beszélgetnek...
A világ legcsodálatosabb asszonyát adta nekem a sors, és én minden nap hálát adtam az égnek, hogy megkaphattam. Most is itt sürög-forog, és az utolsó simításokat végzi a költözés körül. Tudtam, hogy ez nehéz neki. Megint itt kell hagynia az árvákat, akiket szeret, megint új életet kell kezdenie elölről, de ezen a bánatán nem tudtam igazán enyhíteni...
Nem tudtam mit mondani, mert én a gondolataimmal voltam elfoglalva. A sebek, amiknek idejük sem volt begyógyulni, megint vérezni kezdtek, belülről akkora fájdalmat okozva, hogy legszívesebben hangosan ordítottam volna. De csöndben maradtam, és bámultam magam elé, mint egy holdkóros...
Létembe sokadszor vágytam már megint arra, hogy had aludjak! Az most annyira jól esne. És nem azért, mert valami dolgom lenne. Éppen ellenkezőleg. Akkor legalább valamit csinálnék, és nem csak várnék arra, hogy Sparkus hazaérjen az egyetemről, és végre csináljunk ketten együtt valamit...
Nem azért, mert nem akartam menni… Kicsit aggódtam, hogy most mi is lesz Edwarddal. Biztosan nem féltékeny. Elvégre csak szórakoztunk Emmettel. Ha ráfekszem vagy valami, akkor lehet féltékeny… De így nincs értelme…
4. fejezet - Megváltozott érzelmek
Éreztem, hogy Jasper nyugalomhullámot küld felém, és láttam, hogy zavartan nézi Bellát, aki épp a pasi szájában volt. Vagyis csak egy bizonyos testrésze volt a szájában, de az is épp elég volt nekem, hogy a tegnap elfogyasztott szarvas kikívánkozzon...
Olyan… jó lenne, ha Edward és Alice nem jelent volna meg az iskolában. Még ha csak a nevükre is gondoltam ömlött a méreg a nyelvemre. Én meg csak nyeltem, mert nem tudtam mást csinálni. Köpni akartam, vagy hányni… Csak úgy stílusosan. És esetleg rájuk hányni! Milyen jól nézett volna ki...
Végső kétségbeesésemben az ágyra dobtam magam és a falat bámultam. Ma szünetnap volt az erőm kitanulásában és a vámpírokkal lógással egyaránt. A lányok – legfőképp Tanya és Irina – megunták az egyhelyben gubbasztást, így mindannyian elmentek egy közös kiruccanásra valahova San Francisco közelébe...
Mindannyian megdöbbenve bámultunk Rosalie után. Ennyivel el lenne intézve a házassága? Több évtizednyi szeretetnek és boldogságnak, úgy akar véget vetni, hogy a férje elé dobja a válópert? Nem gondol bele, hogy ezzel nem csak Emmettet veszíti el, hanem Cullenékat is? Úgy látszik neki, semmi sem fontos már...
4. fejezet
Ekkor valaki kivágta a bejárati ajtót, lekapott Emmett hátáról, ölelésébe zárt, aztán megcsókolt. Tudtam, hogy ez a személy csakis Edward lehet. Elöntötte a szívemet a megkönnyebbülés. Ha szerelmem engem csókol, akkor Alice nem látott semmit, vagy pedig ügyesen eltitkolta bátyja elől...
Egész nap Edward jár a fejemben. Tegnap is vele álmodtam. Egy normális lány azt álmodta volna, hogy kéz a kézben sétálnak egy utcán, hazakíséri, majd az ajtóban búcsúcsókkal válnak el. Na, ez az, amit én sohasem fogok álmodni. Kiráz a hideg ezektől a romantikus izéktől...
Hangjuk hallottam, de nem értettem miről beszélnek, mert nem figyeltem rá. Bár nagyon rosszul estek Matt szavai, mert nem is tudtam mire vélni, apa közelsége nagyon jó volt. Még jobban hozzábújtam, és felnéztem szemeibe. Fájdalom tükröződött benne. Fájdalom és szomorúság. Mi olyan nagy titok?
Mindig is tudtam, hogy szerencsésnek születtem. Ott voltak a szüleim, és a rokonaim akik ( pár kivétellel) vámpírok. Anya és apa mindenkitől megvédenek, Esme és Carlisle afféle nagyszülők, Emmett az én elit mókamesterem, Alice és Rose a saját stylistom. Jasper...
2. fejezet - Viszonzás
A farkasom is beért, én meg elkezdtem szimatolni. Egy magányos őz volt a közelben, és néhány quileute farkas. Seth, Leah, Paul, Embry, és talán Jared. Sam biztos Emilyvel volt, vagy éppen csak nem éreztem. Hallottam a mancsaik puha dobbanását, és láttam hogy a mellettem lévő farkas éppen a többiek gondolatmeneteit hallgatja, és valószínűleg ő is beleszállt.
AJÁNLOM AZ OLDALT
